Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1907

Erkölcsi nevelés a családban

nem látnak — minket magunkat büntet vagy áld a mód, ahogyan végzünk valamely munkát." „Igen, ez igy van", mondja nővére, „és minden munkát isteni tiszteletnek lehetne nevezni, amikor a bennünk lévő legjobb részt gyakoroljuk és erősítjük. Bármely munka, még a legkisebb és legjelentéktelenebb is, végzetes balsorsunkká lehet, ha hanyagul végezzük — vagy pedig minden jóban megerősíthet bennünket, ha lelkünk jobb részét bizzuk meg, hogy teljesítse azt: ezen múlik minden." Most még valamit akarok neked mutatni. Az apró porcellánalakok leporlása nagyon nehéz. Némelyik oly ügyetlenül bánik velük, hogy kezek és lábak leválnak róluk, sőt még a fejük is leröpül. Minden egyes alakot egészen szilárdan, de egyúttal egészen gyengéden kell megfogni ott, ahol a legerősebb, aztán pedig minden oldalról gondosan kefélgetni és törölgetni. Közben meg lehet azt is tanulni, hogy hogyan bánjunk az emberekkel. Mert az ember is egy ilyen porcellánbábu. Némelyik ember le akarja verni felebarátjáról a port, a hibákat és rossz szokásokat értem, s ezalatt oly ügyetlenül hadonászik, hogy az illető minden önbecsülését elveszíti s akkor megy csak igazán veszendőbe. Szilárdan, de szeretetteljesen kell megfognunk az embert erős oldalánál s azután igazi gondossággal sorba venni a poros részeket; igy aztán sokat eltűr." „Aha, így tettél te máma velem, ugy-e ?" „Én semmit sem tettem — én ezeket a cifraságokat most már két esztendeje törlöm minden reggel és hiszen te magad mondtad: A szokás második természetünkké válik." „Igy ni, most készen vagyok. Mit csinál az ember most már a törlőruhával ? Talán megrázzuk, hogy a por az egész szobában szétröpüljön ? Nem, az ablakon rázzuk ki, de itt sem úgy, hogy az alattunk lakók szobájába beáradjon a por. Aki a ruhát egyszerűen a szobában rázza ki, az azt is meg fogja tenni, hogy minden kellemetlen dolgot és minden civakodást mindig azonnal hangosan föltálal a szobában atya és anya előtt és fölkavarja a port ahelyett, hogy mindazt szépen lassan eltakarítaná". „Nemde, a portörlés a magasabb műveltség valóságos gimnáziuma ? És pedig nemcsak leánygimnázium, hanem az urak számára is. Mit gondolsz Pista ?" Pista kéri, hogy rögtön vegyék föl az új gimnáziumba. 2. Miért is dolgozunk? Mondjátok csak tulajdonkép miért is legyünk szorgalmasak az iskolában? Nevezzétek meg, kérlek, az okokat. „Belőled ugyan a világon semmi sem lesz" iíjy szól néha az atya, hogyha nézi a bizonyítványt. Vagy pedig a tanító mondja: „Nem szégyelled magad, szüléidét annyira megszomoritani ?" S aztán ismét a szülők mondogatják: „Hogy bosszanthatja csak valaki annyira tanítóját?" Tehát, hogy egykor hasznos emberek legyünk, vagy szülőink iránt való szeretetből vagy pedig hogy a tanítónak örömet szerezzünk, azért legyünk szorgalmasak. De néha-néha már azt is hallottam: „Gyerek, mondd csak, jól érzed te magadat bőrödben, hogy mindig a rosszak közé tartozol az osztályban ?" Ugyan miféle inditó okra szoktak az emberek gondolni akkor, mikor ezt mondják: Miért legyünk szorgalmasak? Becsületérzésből és becsvágyból, ugy-e? Bizonyára nem csekély azon tanulók száma, akik pusztán becsvágyból mindig megteszik a tőlük telhetőt. Épen úgy, amint némelyik ló nem tűrheti, hogy egy másik mellette elügessen, ők is éjjel nappal dolgoznak, hogy a legelsők között maradjanak. Egy okot azonban még