Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1907

Erkölcsi nevelés a családban

— 3ó — a) A nevetés fölött való uralom. Emlékszem egy gyermekjátékra, amelynek egészen helyes értelme van. Ketten szembe néznek egymással és megpróbálják, hogy kiki meddig birja ki nevetés nélkül. Ennél biztosan meg lehet tanulni egy dolgot, t. i. az akarat uralmát a nevetőizmok fölött. Emlékszem, hogy ezt a gyakorlatot akkor lehet legtovább kibírni, hogyha teljes erőnkkel arra kényszerítjük magunkat, hogy valami egészen másra gondoljunk. Ezt a játékot még egy kissé meg is lehet nehezíteni. Pl. az egyik meséljen a másiknak valami komikus történetet és kíséreljék meg, hogy emellett komolyak maradjanak. Ez különösen akkor nyújt nem közönséges nehézséget, hogyha többen vannak együtt és ha a történet valóban nevettető. De valami nagyszerű gyakorlat. Ennek a gyakorlatnak aztán ismét akkor vesszük nagy hasznát, ha lármánál kell dolgoznunk és semmire sem jutunk, mert nincs erőnk, hogy gondolatainkat egyszerűen valami határozott pontra kényszeritsük. Az önuralomnak egyáltalában az a jó oldala van, hogy mindaz, amit az egyik téren begyakorlunk, az akaratot minden más egyéb feladatra is megerősíti. Önuralom kamatokat hajt! b) Uralkodás éhségen és szomjúságon. Jó gyakorlat az is, ha pl. valamely kirándulás alkalmával lehetőleg sokáig eltűrjük a szomjúságot, hogy ne legyünk Ínyünk rabszolgái. Ez hasznos az egészségre is, mert a sok ivás vándorlás alkalmával nem is jó. Nem azt mondom, hogy mindig tagadjuk meg magunktól az ivást, de időről-időre próbáljuk meg, vájjon urak vagyunk-e még saját házunkban. Nagy hegymászók időközönként megpróbálják, hogy egyik lábukra egészen leguggoljanak, a másikat pedig ugyanekkor előre nyújtják. Azt akarják megtudni, vájjon a térdizmok engedelmeskednek-e még az akaratnak. Igy kell nekünk is koronként egyszer-egyszer megkísérelnünk, vájjon megvan-e még az akaraterőnk, hogy valamiről lemondjunk, vagy pedig étvágyunk ingere ragadta-e kezébe az uralom gyeplőjét. A böjt parancsának, amelylyel annyi vallásban találkozunk, megvan az a helyes értelme és célja, hogy az embernek koronként alkalmat ad akaraterejének gyakorlására — mint ahogyan felnőtt fivéreiteket évenkint behívják katonai szolgálatra, hogy ne felejtsék el a lövést és a lovaglást — épenúgy hívjátok be időről-időre önniagatokat önkéntes bőjtölésre. Akaraterőnket az önmegtartóztatásban úgy is gyakorolhatjuk, hogy pl. valamely édes utóételt, amelynek már nagyon örültünk, elvitetünk magunk elől, vagy pedig lemondunk róla nővérünk javára, — hogy az édes ételek fölött való uralomban gyakoroljuk magunkat. Az indiánoknál az a babona van elterjedve, hogy az ételekkel együtt néha rossz szellemek kerülnek az emberbe, azért ne egyék az ember sokat. Ebben a babonában értelmet találhatunk, ha meggondoljuk, hogy a mohó és zabolátlan evés bizony rossz szellemeket ébreszt az emberben és abba a veszélybe hozza, hogy kívánságának engedelmes szolgája legyen. Azért az étkező asztal nagyszerű tornatér az önlegyőzés gyakorlására. c) Az: álomkórság fölött való uralom. Bizonyosan hallottatok már arról, hogy hóval borított hegységekben a hosszú vándorlás legnagyobb veszedelme az ellentállhatatlan álomkórság, a mely hirtelen rénehezedik az emberre, úgyhogy minden veszélyről megfeledkezik és magával a halállal szemben is közönyössé válik; csak aludni tudjon. Ha ilyenkor enged, akkor ez biztos halál — nem ébred föl többé; hacsak véletlenül meg nem találják őt a bernáthegyi kutyák.