Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1907

Erkölcsi nevelés a családban

tárra siet, hogy az ütközetek az ellenség területén menjenek végbe. Igy kellene nektek is csinálnotok, ha megsértenek benneteket, Ha siettek a megbocsátással és nagylelkűek és türelmesek maradtok, akkor ti vagytok a hódítók, akik a lelkébe behatoltok és ott új kormányt iktattok be — ha azonban szeget szeggel viszonoztok, úgy ez annak a jele, hogy ő vonult be lelketekbe és oda saját durvaságát és neveletlenségét szállásolta be. 5. A vendégbarátság intézményétől is tanulhatunk valamit. Elmondottam nektek, hogy némelyik népnél ez a terület olyan szent volt, hogy még a legvadabb bosszúvágy is elhallgatott, ha a sértő a vendégbarátság oltalmához folyamodott. Vájjon nem fogtok-e most nekem igazat adni, ha azt mondom : Minden embert, aki megsért és üldöz bennünket, vagy bosszant és ingerel, tulajdonképen úgy kezeljünk, mint valami segélykérőt, mint valami eltévelyedettet, akinek szüksége van a mi segítségünkre és oltalmunkra, mint valami idegent, aki vendégbarátságunkért esedezik. Ti bizonyára ezt először komikusnak találjátok — de gondolkozzatok csak egyszer róla, nem tartjátok-e ti is, hogy az, aki igazságtalanságot követ el és a gyűlölet és irigység utjain halad, hogy az alapjában véve sokkal inkább rászorul a gyámoíitásra, mint az, aki szilárd a jóban? S hogyha most már velem szemben követi el a jogtalanságot vagy bosszantást, vájjon nincsen-e rám bizva; nem függ-e az tőlem, hogy vájjon még megátalkodottabb és vadabb lesz-e vagy pedig megnyugszik és hibáját belátja? Ö tehát az én vendégbarátom s aszerint kell vele bánnom. Hallgat a bosszú s helyét elfoglalja az idegenről való gondoskodás, a szent vendégjog. 6. Akit mások bosszantanak, kínoznak, üldöznek és rágalmaznak, az ne gondoljon mindig csupán csak a rosszra, amelyet vele tesznek, mert ez lassanként annyira megkeseríti életét, hogy önmaga is elveszíti lelki nyugalmát, egyensúlyát és előkelőségét. Nem — gondoljon arra, ellenségeink tulajdonkép a mi jó szellemeink, mert önuralomra kényszerítenek bennünket, meg türelemre — épen az által, amit tőlünk elvárnak. 7. Krisztus mondotta a keresztfán : „Atyám, bocsáss meg rekik, mert nem tudják, mit cselekszenek". Ez a legszebb, de egyúttal a legnehezebb gondolat. Mert sok időre van szükségünk, amíg tökéletesen végig tudjuk gondolni, hogy mit is akar az mondani. Hogyha egyszer annyira jutunk, hogy az embereknek mindent megbocsátunk, mert látjuk, hogy tudatlanságból és müveletlenségböl hibáznak és hogy a látszólagos rosszakarat is alapjában véve csak szomorú vakság, amelyért maguk sem tehetnek — akkor magasan állunk minden harag és gyűlölködés fölött. „Nem tudják, mit cselekszenek", azaz : annyira rövidlátók, hogy nem ismerik föl saját jobb részüket. Méltatlanul bánnak másokkal és nem látják, mennyire ártanak evvel önmaguknak, menynyire vétkeznek ezáltal önmaguk ellen. Mindig csak a legközelebbi dolgot látják s ennek áldoznak fel minden egyebet. Azért „nem tudják, mit cselekesznek". Ha nem is jutunk soha annyira, hogy ezen gondolatot tökéletesen átvigyiik életünkbe, mégis kérhetjük, hogy áldjon meg bennünket és annyit megtehetünk, hogy minden bosszúság és torzsalkodás alkalmával lelkünkbe kiáltjuk: „Ö nem érti ezt jobban, nincs nevelése, önmagának árt legtöbbet". 8. Jó segédeszköz az is, ha mindig azt kérdezzük magunktól : Menynyiben vagyok én az oka mások viselkedésének, gyülölségének vagy boszszuszomjának ? Van talán föllépésemben valami fönnhéjázó, szeretetlen és tiszteletlen vonás, ami másokat felingerelhet ellenem? Nem sértettem-e meg embertársaimat súlyosan puszta gondatlanságból és henyeségből fakadó szóval, tekintettel, vagy pedig figyelmetlenséggel mások iránt?