Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1907

Erkölcsi nevelés a családban

velés s értesse meg a gyermekkel, hogy nem az erős, akinek keményebb izmai és öklei vannak, hanem aki teljesen hatalmában tartja magát s legyőzte indulatait és szenvedélyeit. Szilárdan megállani minden külső és belső rossz behatással s ingerrel szemben! Ehhez több erő kell, mint egyszerűen szétütni embertársaink között. Önuralom által fokozhatja erejét s igazi önállóságra tehet szert. A patak vizét is gátakkal és duzzasztókkal gyűjtik össze és erősitik. Egyszóval az önfegyelniezést úgy kell feltüntetni, mint az erű iskoláját, az erő gyakorlását és gyarapítását. Ezt kell tennie a családnak is. És ha elérte, hogy a gyermek sejteni kezdi az igazságot akkor folytonos gyakoroltatással, útmutatással legyen azon, hogy testévé és vérévé tegye azt. Amit itt röviden jeleztünk, azt szerzőnk bőven fejtegeti könyvének különböző részein; a 231. lapon pedig a többek közt ezeket mondja: Korunk idegességének és túlingerlékenységének terjedése jórészben avval függ össze, hogy az emberek manapság korlátokat nem ismerve mennek egymásnak és szabad folyást engednek mindenfajta felindulásuknak, szeszélyüknek és bosszúságuknak. Kölcsönösen rontják egymás idegeit, mert valójában senki sem látja már be, hogy tulajdonkép miért is uralkodjék magán. „Kitombolni magát", ez a tan járja korunkban részint szemérmetesen elburkolva, részint arcátlan nyíltsággal. S mind inkább elharapódzik egy az élettől teljesen elidegenedett világnézet, amelynek sejtelme sincs többé arról, hogy mi az ember s hogy mire van szüksége, hogy emberek közt élhessen s igy a nevelésben sem tudja többé a legfontosabbat éltető középponttá tenni. Útonútfélen pedig kikacagják a régit és fennen dicsőitik az újat. Mindig hangosabban beszélnek a fönséges szabad emberiségtől, amelynek valahol jönnie kell — eközben pedig, mivel senki sem ismeri a valódi módokat és útakat, hogy hogyan lehetne azt a konkrét emberből kialakítani, lassankint sülyediink mindjobban lefelé az állatiasság és rabszolgaság felé. Ily körülmények között bizonnyal a legjobb, hogy ahhoz ragaszkodjunk ami „semper, ubique et ab omnibus creditum est" és hogy az ifjúság szivét tegyük újra fogékonnyá az önlegyőzés ama hatásai iránt, melyek a mult nagy mintaképeiből kiáradnak, hogy ebben a harcban az elmálló akarat ellen a legjobbal szövetkezzünk, amit az újabb gondolkodás, megfigyelés és tapasztalás létrehozott. 1. Mire való az önuralom? Önuralom bizony nagyon száraz sző. Ha fiatal az ember, akkor úgy érzi magát ennek hallatára, mint egy tüzes paripa, amelyet visszatart a rövidre fogott kantárszár. Vagy mint az az ember, aki szomjasan áll a bugyborékoló forrás mellett s nem szabad innia. Önuralom — ez úgy hangzik, mint valami kellemetlen orvosszer, amelyet a felnőttek rendelnek a gyermekeknek. Ma egyszer az ellenkezőjét akarom nektek bebizonyítani. Vagy pedig jussatok rá magatok. Még ha egyetlen egy felnőtt ember sem léteznék és a gyermekek egyedül élnének egy nagy szigeten és hire-hamva sem volna seholsem a tanítónak — mégis már néhány hét múlva rájutnának, hogy az önuralom magának az életnek legbecsesebb javai közé tartozik. Az emberek igen könynyen ellehetnek vasutak, telefonok és villanyvilágítás nélkül — de önuralom nélkül nem. Ti magatok fogjátok megmondani, hogy miért van ez igy. Képzeljétek csak el, hogy ti mindnyájan hajótörést szenvedtetek volna és Robinson módjára magányos szigetre menekülve, most közösen lakást kellene építenetek, mint a vadaknak és közösen élelemről gondoskodni. Azt hiszitek, hogy az ilyen lakásépítéshez csak fa, kövek és erőteljes karok szükségesek ? 0 nem, hogy mindenki urakodni tudjon magán, ez szükségesebb mind-