Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1907

Erkölcsi nevelés a családban

volt a szobában, s mindketten egészen megzavarodva néztek egymásra, mintha szégyenlenék magukat, hogy a bokszolásnál és duzzogásnál jobb utat találtak. Azután kezet fogtak és játszottak egymással és könyveket nézegettek, de oly ünnepélyesen, mintha ép most valami nagy dolgot éltek volna át. Az útmutató pedig örömmel szivében ment este haza és azt hiszem, hogy felemelő érzése nem volt kisebb, mint Stanley-é, midőn végre megtalálta az utat a sötét világrészen át. Ha azt kérdeznők a gyermektől, hogy tulajdonképen mi is az az „erkölcstan", legtöbbször bizonyára ezt felelné: „Arról szóló tan, ami tilos." Evvel szemben azonban minden erőnkkel arra kellene törekednünk, különösen ilyen beszélgetések alkalmával, hogy megértessük a gyermekekkel, ne csak azt vegyék észre, ami „tilos", hanem azt is, hogy mi minden „szabad" nekik; hogy a boldogításra mennyi erő van belsejükben, amiről semmit sem tudnak, hogy erejük gyakorlására naponkint mennyi alkalom kínálkozik anélkül, hogy azt felhasználnák. Ha ily látókört nyitottunk a gyermeknek és megizleltettiik vele az ilyen gyakorlatokban és önlegyőzésekben rejlő boldogságot, akkor maga kezd magának korlátokat szabni és a hagyományos tilalmat sem tekinti többé rideg elnyomásnak, hanem megérti, hogy a lemondás és a megtagadás elválaszthatatlan az egész ember igazi fejlődésétől. 2. Mestermunkák. „Ez mestermunka" — igy szólunk gyakran, ha igazi remek dologról beszélünk, szép festményről, merész hegymászásról, magával ragadó beszédről, sőt még a természet remekművét is emlegetjük, ha tökéletesen szép embert, vagy gyönyörű növésű fát látunk. Tudjátok-e, honnan ered ez aszó? Régente a legényeknek, mielőtt mesterekké lettek volna, próbamunkát kellett készíteniük, annak bizonyítására, hogy csakugyan tanultak-e valamit: ez volt aztán a mestermunka. Sokat hallottatok már az önuralomról Ezen a téren, fájdalom, a legtöbb ember egész életében csak tanuló marad és sohsem lesz mesterré, sőt soknak még egyáltalában arra sincs ereje, hogy inaskodjék. Azt gondolják, ez igy magától jön és ha nem jön, hát akkor nem jön. Nem is sejtik, hogy mily végtelenül fontos minden pályán és az ember minden viszonyára nézve, hogy önmagán uralkodni tanuljon. Ami a fontosságot illeti, mindjárt a járni tanulás után következik. Aki nem tud magán uralkodni, olyan, mint az az ember, aki nem jár biztosan a lábán — minden emberrel összeütközik s azok viszont lökdösik, sohsem tudja, hogy hová fog érni, mert sem szavainak, sem tetteinek nincs határozottan kiszabott útja. Talán elmondjam nektek az önuralom 1—2 mestermunkáját? Azon rmilik a dolog, hogy bizony sokáig kell inasnak és legénynek lennünk, hogy azokat végezhessük és ti talán még nagyon gyöngék vagytok hozzá. De mégis elakarom azokat nektek beszélni. Pista későn kelt föl és most borzasztóan kell kapkodnia, ha azt akarja, hogy még idejekorán jusson az iskolába. Az öltözködésnél semmi sem áll keze ügyébe. Amint föl akarja venni az inget, akkor veszi csak észre, hogy ki van fordítva, a gombja befelé van és morogva ismét le kell vetnie. Mikoi