Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1907

Erkölcsi nevelés a családban

mök új és új felfedezésekben és hogy hatalmában áll a régi és örökérvényű igazságokat a maga módján új alakban kifejezésre juttatni. Az erkölcsi világ kínálkozó alkalmak sorozatának tűnjék fel előtte erejének kifejtésére, a lehetőségek egész világát lássa benne sajátos belső életének önálló kialakítására. „A világ csupa alkalom a szeretetre", mondja Hilty. Az erkölcsi parancsok ilyen szövegezései sokkal hatásosabbak mintázok, melyek a szeretet„kötelességeiről" beszélnek vagy pedig könnyen azt a benyomást kelthetik a gyermekben, mintha „jónak lenni" annyit tenne, mint egyszerűen utánozni az erkölcsi mintaképeket és életűnknek számtalan tilalom által való állandó megnyirbálása és korIÁtokba szorítása képezné lényegét annak a felsőbb életnek, amelybe be akarjuk vezetni . . . 1. Útmutatók. Ha útmutatóról beszélek, akkor bizonyára Cooper bátor útmutatója jut eszetekbe, aki a legjárliatatlanabb vadonban is meg tudta találni az utat vagy pedig azok a fehér gyarmatosok jutnak eszetekbe, akik lépésről-lépésre haladva hódították meg az őserdőt; vagy talán merész fölfedezőkre gondoltok, mint Kolumbus, akik iij földrészeket nyitottak meg a tudománynak és a kultúrának s magános ösvényükön kitartottak, míg meg nem győzték a világot, h így nekik van igazuk. Vagy eszetekbe jutnak a legsötétebb Afrika kutatói és Nansen, aki bevilágított az örök jég és a sarkvilági éjszaka borzalmaiba. Ma azonban egészen szerény útmutatókról akarok nektek beszélni: Volt egyszer egy kis leány, az szeretett fölfedező utakra menni a házban és ekkor följutott egyizben szülői távollétében a cselédek padlásszobájába és megijedt a sötét, barátságtalan kamra láttára és nem látott a szürke falakon egyetlenegy képet sem. Ekkor lesietett a szobájába, fogott két szép kis képet és fölaggatta fönt a cselédszobában. Látjátok, ez a csöppség szintén útmutató volt a sziv oly nyájasságához, aminőre eddig senki sem gondolt, még saját szülői sem. Egyáltalában ne gondoljátok, hogy a szivjóság és nyájasság oly ország, ahol már mindent fölfedeztek s tinéknek nem marad egyéb hátra, mint megtanulni azt, amit mások előttetek már rég megtaláltak. Sőt ellenkezőleg, még föl nem fedezett hatalmas terület az, amelynek még csak a legszélső partvidékei vannak megművelve, mig a benseje még teljesen sötét és műveletlen. Közületek mindegyik fedezhet itt fel még egészen új világot — s ehhez nincs szüksége hadihajókra, vérontásra, csak egy kicsinyke kis gondolkodó lélekre. Még egy másik útmutatóról akarok nektek mesélni. Egy fiú erősen civakodott társával s végre pofont kapott tőle. Dulva-fulva mérgében ment haza és bosszút forralt a következő napra. Midőn igy sötét gondolatokba merülve tilt a szobájában s kibámult az ablakon, hirtelen ez a gondolat villant meg fejében: Hátha kibélkülnék vele és az egész hibát magamra venném ? De mit szólnak majd hozzá pajtásaim, kinevetnek és gyávának csúfolnak. De vájjon nem nagyobb gyávaság-e az, ha most kacagásuktól félek és nem merem megtenni azt, amit szeretnék? És ime csakugyan fölkerekedik a nagylelkűség ismeretlen, sötét birodalmába, ahol nem tudta, hogy miként fog járni. És szive oly hevesen dobogott, mint valami nagy fölfedezőé. Gyorsan felszökött barátjának lakása elé, kopogott, még egyszer nagyot nyelt s a tán igy szólt a meglepetthez: „Te talán csodálkozol, hogy jövök. Én is. De nagyon szeretnélek megkérni, ne haragudj, hogy annyira fölingereltelek ma, hogy megütöttél." Erre a másik egészen megzavarodva hebegte: „Hisz én voltam a hibás, kérlek ne haragudj rám" — egy pillanatig mély csend