Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1907

Erkölcsi nevelés a családban

egyszer elmentél a cukrászbolt előtt, ámbár ezer szállal húzott valami befelé, mond meg azt nekem, valamit fogok neked akkor mesélni." Következő nap Jancsika büszkén jön be. „Jancsi, mutasd csak karizmaidat". — „Itt vannak." — „Valóban nagyszerű, dehát hogy jutottál te kis legényke ily izmokhoz ?" „Napjában gyakorlom magam a súlyemelésben." „Teljes tisztelet. Nem is hinné az ember. Szádon és járásodon még nem látszik meg az erő, mindakettő még meglehetősen ingatag." „Valóban ? De hát hogy is változtassam azt meg ? Talán erősen dobbanjak lábammal, a számat pedig szorítsam össze ?" „Ez nem használna semmit s észre is veszi mindenki a szándékot s nevet rajta. Nem, bensődben nem vagy még elég erős, ez az. Még nem vagy ura magadnak. Midőn ma idejöttél, első izben látszott lépteiden valami szokatlan szilárdság és úgy tiinik föl nekem, mintha már a szád is erősebben állna a helyén. Én tudom, ennek az az oka, hogy ma először uralkodtál magadon. Hipp, hipp, hipp, hurrá! Használd fel most a cukrászt erőd gyarapítására, úgy értem, hogy önuralmad izmait erősítsed!" Jancsi ezen beszélgetés után kiugrál és szinte meglátszik léptein a büszkeség. S az önuralom ezen nemes büszkeségét ápolnotok kell benne. Ha talán valamely könyvetekben meg volna a római diadalmenet képe, mutassátok meg ezt neki este még egyszer s mondjátok: Ez te vagy, itt elől lóháton s a megkötözött rabszolgák itt ni, ezek a meghódított népek, a te ínyenc vágyaid. Üdv neked, győzelmes Caesar! S kicsodák ott azok a nők, akik minden oldalról integetnek és Caesar elé rózsákat hintenek? Azok a te jó tulajdonságaid, amelyeket az ellenség hatalmából felszabadítottál s most hosszú rettegés után újra örülnek a létnek. Üdv Caesar, légy üdvözölve! Jancsi egészen megszégyenülten áll ott, de úgy szürcsöli be a hasonlatot, mint egy csésze csokoládét. ízlik neki. Ezt a jóleső örömet most már többször is meg fogja magának szerezni. Meglehetősen bajos eset az, mikor a fiatalabb testvérek rákapnak a hazudozásra. De ez épen kapóra jön az idősebb testvéreknek, mert a hazudozás sokszor attól való félelemből ered, hogy mit szólnak majd a szülők. Ilyenkor azután az a legfontosabb, hogy megnyerjétek fiatalabb testvéreitek bizalmát, hogy semmit se hallgassanak el előttetek. Nem szabad tehát megvetően bánni velük s mindjárt megszakítani az összeköttetést, hogyha hazudtak; ellenkezőleg, akkor kell őket csak igazán szeretetbe fogadni és úgy viselkedni, mintha itt szerencsétlenségről volna szó, amely a hazugsággal mindkettőtöket ért és most közös erővel kerestek módot, hogyan lehetne azt máskor elkerülni. A legveszedelmesebb, ha ilyenkor így beszélünk: „Most már nem hiszek neked többé" — nem, ellenkezőleg. Bizalom nemesit. Angliában volt egyszer egy hazudozásokba elmerült iskola. Ekkor jött egy új igazgató. Az elhitt mindent egyszeri szóra. Erre csakhamar mondogatták. „Ezt nem szabad rászedni" — és megmentette az egész iskolát. A becsületérzés az egyedüli mentőkötél épen, ebbe kapaszkodva megmenekülhet az ember; ha ezt elvágják, akkor biztosan a vizbe ful. Kis öcséteket tehát akkor segítitek igazán, ha bátorságára hivatkoztok, amelyre ő úgyis törekszik s azután pedig egészen nyugodtan, úgy általánosságban beszélgettek vele a hazugságról és annak következményeiről — s megkéritek, jelentse nektek, hogyha ismét valami valótlanság csúszott ki a száján. Ha talán ti is hasonló betegségben szenvednétek, kölcsönösen meggyónhattok egymásnak s támogathatjátok egymást kölcsönösen — ez még jobban megy, csak ne játszátok az erényhőst — ebben az öcs mégis már tájékozva van. Különben is egészen