Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1904

I. Új poéták

Ez a maga egyszerűségével ható természetesség a legerősebb vonása Gárdonyinak. Mindig úgy tudja elénk állítani alakjait, hogy semmi távolság nincs közöttünk és azok között. Előttünk játszik le minden cselekményök; és a helyzet elevenségéből fakadó közetlen és igy keresetlenül természetes beszédjök oly érzéki csalódásba ringat, mintha nézők volnánk s szemünk előtt folynék, fülünk hallattára történnék a színpadon egy-egy költeményben elmondott története. Ez a drámai megelevenitő erő teszi új költészetünk nagy művészévé Gárdonyit, a kitől remélve várjuk a nemzeti népszínmű regenerálását. FARKAS IMRE. Mindig eldöntetlen marad, vájjon a drámaíró, vagy a lyrikus nagyobb müvész-e. A történeti mult azt tanítja, hogy a dráma fokozatos fejlődésen keresztül született meg, későn a lyra és epika után. Sokszorosan összetett jellemek megrajzolása a dráma föladata. Már pedig a bonyodalmas harczokban kialakuló lelkiállapotok fölépítése, a küzdő, ellenálló, tragikusan elbukó charakterek megteremtése, a kik egyéni, hajthatatlan akaraterővel történetet cselekesznek — íme a lyrainak, epikainak és drámainak összeolvadása — nagy művészetet kiván. Viszont maga az emberi lélek egy egész világ. Megfesteni merengését, érzelmes gyöngédségét, lüktető hevülését, lángos szenvedelmeit, lelkesülő ujjongását, tompa fájdalmát; szavakban megénekelni vágyait és álmait, megébredő érzelmeit, csillogó derűjét, elboruló keserűségét, önfeláldozó martyriumát; dalba szőni hófehér szüziességét, mélységes alázatát, diadalmas nagyratörését — újra nagy művésznek való feladat. Ki tudja hűen visszaadni e sokfélekép változó kaleidoskopot ezer csillogásában, finom megrezdüléseiben, kitörő szenvedélyességében ? S egyáltalán lehet-e szóba foglalni az érzéseket? Hisz a léleknek e gyermekei finoman áttetszőek, mint a hajnal rózsás fénye, olyanok, mint a virág hamva, a rózsakehely harmatcseppje. Lehelletszerü finomságuk kifejezésére durva a leglágyabb, leghajlékonyabb szó is. Az érzelmek változatainak ezer vibrálását visszaadni képtelen a legtökéletesebb nyelv is. Talán a zene tudná a lélek sokféle húrján megcsendülő hangokat dalokba foglalni. Pedig annál a hatalom, a ki ezt a skálát ismeri, mert csak megindulásában, fájdalmában, lelkesedésében tud szárnyalni a nagyság felé az ember. Ha ezek fölébrednek a szivekben, akkor Kossuth szavára fegyveres tábor nő, a Talpra magyar hatása alatt a szabadság izzó vágya széttöri a bilincseket. Honnan e váratlan fordulat; hogy lesz lázasan cselekvő az előbb még fáradtan töprengő? Mekkora művészet kell ennek előidézéséhez ! Bizony nem tudjuk: Shakspere-é a pálma, a ki elmélyedésre, gondolkodásra késztet, vagy Petőfié, a ki cselekvésre tüzel. Egyformán nagy művész mindegyik, sőt talán hatására nézve, mikor tettekre kell lelkesíteni, a lyrikus nagyobb. Jórészt azért színtelen költészetünk, mert egy ily irányító, nagy lyrikusa nincs. Endrődyt nem tarthatjuk annak, a nemzeti eszme kifejezésére erőtelen, gyönge, mert mást nem tud tenni, mint a kurucz idők lobogó őrtüzeit változtatja át halvány gyertyafénynyé. Pedig nemzeti tartalom kell a lelkek felgyújtására, átformálására.