Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1904

I. Új poéták

homályos emlékeinek felszálló ködével borítanak el s könynyel fátyolozzák be szemünket. Nem az elcsukló zokogás könnyei ezek, nem fájók, de jólesők, a minőket felszáraszt az első napsugár. Egy fiatal, de sokat végigérzett és végigszenvedő szív nyilatkozik meg e bús dalokban határozott és erős költői tehetséggel. Már az a rostáló kritika is, a melylyel kötetének versei ki vannak választva, öntudatos egyéniségre mutat; közöttök egyet se találunk, a melyet költője át ne szűrt volna lelkén. Mindegyikben ott van egy darab vergődő szivéből. Négy cyklusba osztja változatos thémáju verseit, de a hangulat egységes, ez fonja össze az ellentétes tárgyú költeményeket. Mintha mindegyik felett egy bús, komor, őszi nap felhője borongana. Költőjök határozottan lyrikus. Bár a verskötet jórésze elbeszélő irányú, stylusa mindegyiknek erősen alanyias. Legjobban kitetszik ez az első cyklusból, a mely felötlő finomsággal, vonzó egyszerűséggel, de mégis kitetsző ellentétkereséssel a nép világából veszi tárgyát. Ám csak a tárgy s a milieu népies, a hang nem elbeszélő s a megnyilatkozó érzés nem a nép lelki világából merített. Megfigyelései jók ugyan, de se nem teljesek, se nem mélyek, csak a felszínen mozgók. Mikor történetet beszél, jobban hallgatunk a mesélőre, mint magára az eseményre. Ezt épen nem hozzuk fel, mint megrovandó hibát. Annyira leköt a hang lágysága, megreszkető, elcsukló érzelmessége, hogy ezzel a történetekbe vegyített subiectivismusukkal csak nyernek érdekességükben apró meséi. Mintha melodráma volna minden története. A zenét a hang szolgáltatja, a melyet megismerünk, merengve hallgatunk és sokszor szomjasan figyelve inkább ebben a kifejező, melódiás hangban gyönyörködünk, mintsem a regében. Történetei közül egy-kettő csodásan megkapó. Az egyiken (Magdolna) rajta van a Biblia fönséges zománcza. Egyik legművészibb darabja ez az egész kötetnek. Az apostolok tompa merengéssel őrzik a kereszthaláltól lesújtott Szűz Mária bágyadt, alélt álmát. Egyszerre megjelenik köztük Magdolna kúszált hajjal, tépett köntössel s hirüladja: a Mester él, megjelent neki, látta, beszélt vele. Magdolna látta volna, a bűnös, előbb náluk s a Szűznél? riadnak föl hitetlenkedve az apostolok. A bűnbánó színesen eleven leírása káprázatnak tetszik előttük — egyedül a Szűz hiszi, az anya, hogy föltámadt az Úr s követi a hirrel tovább rohanó, megtért Magdolnát. — Pár szóval oly élénk és találó jellemzést ad mindegyik szereplőről s oly erős világításban állítja elénk ; felfogásában oly egyéni s befejezésében annyira váratlanul fordulatos, lüktető; drámai és lélektani mozzanatokban oly bővelkedő, színes kép, hogy nem habozunk költészetünk java kincsei közé sorolni. Van egy másik bibliai théniája is Kaffka Margitnak, erről azonban épen a Szentkönyv fölséges zománcza hiányzik, levegője, hangja modern, csak külső effectusaiban nevezhető bibliainak. — A másik két epikai darab (Legenda, Tó-mese) érték tekintetében szintén elmarad ugyan a Magdolna mellett, sőt a Tó-mese befejezetlen is, mégis mindkettő oly színes, egyik a mesék nyelvén elmondva, a másik Keletnek pompázó fényével, bűvös illatával telítve s mindkettő megejtő naivitással elregéjve, hogy hivőkké, gyermekekké válva ámultán, édes gyönyörrel hallgatjuk a bús mesét.