Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1904

I. Új poéták

megtartani, nehéz visszafoglalni. S én részemről, bármit mondjanak némely világboldogító!?, nem gyönyörködöm oly helyzetben, hol a nagypolgárság országlati befolyásáról solcat beszélnek, a földbirtokosokéról pedig nem ".*) Ennyi Kemény Zsigmond szava. S ma már szomorúan mérlegelhetjük oraculutnának bús igazságait. Előre is tiltakozva minden félremagyarázás és a „sötét reakezíonáriusság" vádja ellen eme, a jelenben már beteljesedett jóslattal akarjuk bizonyítani Taine elméletének igazságát. A történelmi múlttal való folytonosság a legerősebb táplálója minden költészetnek, mert csenevész az, mihelyt nem nemzeti. Ám a történelmi folytonosság megszakadt. Hosszú hézag van a inult s a jelen között és ennek megdöbbentő következményei mindig ijesztőbbekké válnak. Kemény Zsigmond csak a politikai téren beállható veszedelmekre mutatott rá, pedig a veszedelem általános: társadalmi életünk, irodalmunk, művészetünk egyaránt betegévé lett annak a hirtelen ugrásnak, a mely alkotmányos életünkben a 48-iki törvények meghozatalával bekövetkezett. A kellően elő nem készített, gyors változások mindig megboszulják magokat, soha szomorúbban, mint ebben az esetben. Politikai, de szellemi életünk irányítása is 1848 előtt legnagyobbrészt középnemességünk kezében volt. Ez a Verbőczy Tripartitumán fölnevelődött nemesség erős, határozott, öntudatos volt mindig a nemzeti cselekvések terén; fejével és kardjával, eszével és szivével folyton készen állt védelemre és harezra, ha a nemzeti jogok s az alkotmány bástyái döngtek az ellenség csapásai alatt. Pedig az ellenségben soha nem volt hiány. Jogászi képzettsége azért még sem tette egyoldalúvá, mert a megyegyülések és a diéták sokféle anyaga folyton képezte, széles látókörűvé, bölcsen itélővé tette. Élete históriai alapon állott, a történelmi mult megszentelt hagyományai születtek meg újra és újra szivében. A nemzet tüzes lelke élt ebben a nemességben. Ez a tüzes lélek szólal meg — hogy csak a közel múltról szóljunk — a két Kisfaludyban, dörög Berzsenyiben, mereng Kölcseyben, cselekszik Kossuthban és Deákban. Ez a históriai alap fakaszt olyan nemzeti, lüktető életet, a mely olyan mythosi vonásokkal ruházza fel legutolsó szabadságharezunkat is. A 48-iki törvények azonban, de különösen a szabadságharcz leverése megbénítják ezt a nemzet múltját folytató nemességet. A kiszélesített jog bárkit képesít minden téren való érvényesülésre. Nem ez — mert hiszen az alkotmány kereteit ő bővítette ki — hanem az elnyomás korszaka keseríti el. Visszavonul hazafiúi fájdalmával és a míg egyrészt a jobbágyság fölszabadításával járó, érzékeny anyagi veszteségek miatt egy részének lába alól az ősöktől szerzett föld is kisiklik, másrészt új elem foglalja el azt a tért, a melyet a nemesség visszavonulásával betöltetlenül hagyott. Ez új elemnek nem volt oly szent klenódiuma a nemzeti mult, a történelmi hagyományok nem szentelték meg nevét, hisz történelme csak most kezdődik, őseit önmagától számítja, igy bennök nem lüktethetett az a századokon keresztül élő nemzeti érzés, a *) Kemény Zs. Élet és irodalom. Olcsó Könyvtár. 43—45. 1.