Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1900

I. Poór János kegyeletes emlékezete

utókor elismerésének, az az őszinte szerénység, mely szinte megtiltotta életében az elismerés nyilvánulását, kétszerezi meg fájdalmunkat elvesztése felett, kötelez emlékezetét fenntartani, életét igazán méltányolni. A magam s a nagykárolyi Kölcsey-egyesület nevében fejezem ki a fájdalmat s az elismerést a már porladozó iránt s e pillanatban jobban fáj mint valaha, hogy e fájdalomról, ez elismerésről a földi halandó többé tudomást nem vehet. De vigasztal egy tudat, az a tudat, hogy a mit mi benne tiszteltünk és szerettünk, az a láng, mely lelkében oly tisztán és nemesen lobogott, mint kevesekében, nem a földi halandóé volt, hanem a léleké, mely nincs e koporsóba zárva, hanem visszaröppent égi hónába, honnan eredetét vette s ott fenn megérti mennyi szeretet, tisztelet és fájdalom vegyül össze utolsó búcsúszózatunkba: Isten veled! A szertartás befejeztével megindult a menet a temetőbe. Itt is ismét a dalárda énekelt, mely után Serly István VII. o. t. a fögymn. ifjúság nevében vett búcsút a szeretett tanártól, kinek hült tetemére reázáródtak a piaristák kriptájának nehéz márványlapjai. Haláláról a kegyes-tanítórend a következő gyászjelentést adta ki: A kegyestanítórendiek nagykárolyi testülete fájdalommal tudatja szeretett rendtársának, Nt. Poór Jánosnak, áldozópap s oki. főgytnnasiumi tanárnak, folyó hó 14-én délelőtt 11 órakor a halotti szentségek ájtatos felvétele után, korának 38-ik, szerzetes életének 20-ik évében hosszas szenvedés után bekövetkezett elhunytát. A megboldogúltnak hült tetemei folyó hó 16-án délután 5 órakor fognak beszenteltetni s a mesterrészi temetőben levő társházi sírboltba a feltámadás reményében elhelyeztetni. Az engesztelő szentruiseáldozatok a kegyestanítórendiek plébániai templomában folyó hó 17-én reggel 9 órakor fognak a Mindenhatónak bemutattatni. Nagy-Károlybnn, 1900. julius 14. Az örökvilágosság fényeskedjék neki!