Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1900

I. Poór János kegyeletes emlékezete

Magyarországnak. A zene hangjai ébresztették fel a városok fiait édes álmukból, mely hangok máskor talán ledér gondolatokat keltettek a lélekben, mig akkor a hála érzete gyúlt lángra minden igaz honfi szivében. Ünnepi köntösét kereste elö mindenki, hogy külső megjelenésével is kifejezést adjon hálaérzetének. A templomok alig voltak valaha úgy megtelve ájtatoskodókkal mint 1898. márczius idúsán. Mennyiben függnek össze e reminiscentiák egy elhúnyt szerzetes férfiú életével, megmondom mindjárt. Már bevezető soraimban említettem, hogy boldogúltunk való, igaz érzéssel volt megáldva minden szent, minden nemes eszme iránt. Mint volt honvédnek fia szeretettel csüggött a hazán. Átértette ö a nagy nap jelentőségét s egy remek ódában adott kifejezést mély érzelmének, melyet Simkó Géza szavalt el a városháza nagytermében tartott ünnepélyen. Nyomtatásban megjelent a Nagy-Károly és Vidéke 1898. évi márcz. 17-iki számában. Szavaló a költemény minden egyes gondolatát érvényre juttatta s értelmes, szép előadásával nemcsak magának szerzett babért, hanem a terem egyik sarkában szerényen meghúzódó költőnek is, s úgy a szavalót, mint a szerzőt az emelvényre szólította a szűnni nem akaró taps és lelkes éljenzés. A remek költeményből hadd álljon itt mútatóúl: Ti hősi kornak hősei, Kik élni, halni tudtatok S mindent, mit ember adhatott, Hazátokért áldoztatok! Midőn ünnepiünk lelkesedve Emléketeknek áldozunk; Légy hát köszöntve márczius, Félszázad óta szent napunk! Előbb kellett volna már említenem, de mert az ehnondandókkal összefoglalható, itt szólok azon kitüntető figyelemről, mely öt a február 2-án megalakúlt Szatmármegyei Tanári-kör részéről érte, mely kör öt egyik választmányi tagjává választotta s mint ilyennek a megyei kört kellett képviselnie a