Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1900

I. Poór János kegyeletes emlékezete

missza Géza, vármegyei árvaszéki ülnök jól átértett és át is érzett szavalatából ismert meg Nagykároly intellingens közönsége. Szerzőt zajos tapssal és többszörös kihívással jutalmazta a hálás közönség. Az óda magasreptü, érzelemteljes, világos bizonyítéka annak, hogy szerző nagyon tudta, ki volt Kölcsey; egyben tiszta tudatában volt annak is, mi a feladata a körnek, mely hívatva volt arra, hogy Nagykároly város intelligens közönségét egygyé olvaszsza. Kölcseyt méltatva s az egyesület czélját megjelölve igy szól: Mester valál te, lelkesült apostol, Mi tanulók, eszméidben hivők. Közkincscsé tenni lesz a hivatásunk, A mit reánk hagytak ama nagy idők. Mi tudjuk, élni és virulni úgy fog E szép hazában drága nemzetünk, Ha ideákért lelkesülő szívvel A kulturáért mindent megteszünk. A költemény végén Kölcseyt apostrophálja: Nagy Kölcsey ott font az égi honban ! Tekints le ránk, küldj egy súgárt nekünk! Vezérlő fénye a te szellemednek Fellelkesít majd, hogy ha csüggedünk. Mert szent az érzés, melylyel megfogadjuk, — Legyen a. sorsunk bármily mostoha — Az ember és hon szeretetében Nyomodból el nem távozunk soha. Költeménye különben a Nagy-Károly és Vidéke 1898. évi február hó 17-iki számában látott világot. 1898. márczius hó idusán nagy napra virradt a magyar. 50 éves jubileumát ünnepelte a szabadság, egyenlőség, testvériség nagy eszméjének. Nem régen volt; öreg, ifjú, szegény, gazdag egyaránt visszaemlékezhetik azokra a dicső pillanatokra, mikor zászló-erdő hirdette, mi voltunk előbb és mivé lettünk az 50 év múltával. Csak az érzéketlen kebel, a tudatlanság járma alatt nyögő lélek nem vette észre, hogy ünnepe van