Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1900

I. Poór János kegyeletes emlékezete

érzetének egész hevével. Lapunknak 8 éven át szellemes munkatársa volt; birjuk igéretét, hogy továbbra is támogat bennünket. Augusztus 12-én a gyorsvonattal elútazott. Azon reménynyel mondottunk Isten hozzádot, hogy egykor ismét üdvözölhetjük öt körünkben. A búcsüestélyen 48-an vettünk részt." Reményük nem teljesült; útját állta a kérlelhetetlen halál. De ne temessük el még a nemes érzületü férfiút; még néhány évet adott neki a Gondviselés. Vezessük öt át új tartózkodási helyére ! Nagykárolyban az 1895. évi augusztus hó végén telepedett meg boldogúltunk. Milyen érzések járhatták át lelkét, mikor azon város földére tette lábát, melyben alapműveltségét szerezte meg! Minő érzésekkel léphette át azon iskola küszöbét, mely lelkének tápláló édes anyja volt! Ne érzékenykedjünk, kísérjük végig a városunkban eltöltött évek rövid sorozatán! A rend és fögymnasiurnunk érdeke úgy kivánta, hogy az 1895—96-iki iskolai évre a föld- és természetrajz tanszékén változás történjék. A Rendkormány szeme a boldogúlton akadt meg, aki nem törődött az előnyökkel, melyeket előbbi tartózkodási helye nyújtott, fiúi engedelmességgel hajolt meg fölöttes hatóságának akarata előtt annyival inkább, mert közelében akart lenni annak a jó édes atyának, aki öt sokszor önmaga megrövidítésével annyi éven át taníttatta, akit a kór minden órában fenyegetett. Ez előny siettette idejövetelét nem is sejtve, hogy csak pár évig élhet nemes elhívatásának. Hogy a kidomborodott, kialakúlt jellem mindig egy és ugyanaz, a nagy férfiak példái bizonyítják. Jellem tekintetében méltán sorakozik a nagy férfiakhoz boldogúltunk is. Az az egyszerű szerzetesi öltöny, szép, nemes lelket takart. Hogy ez nem phrasis, tanúsága a városunkban eltöltött négy esztendő. Aki volt Nagykanizsán, az maradt Nagykárolyban is. Egy hivatásának élő férfiú a kötelességtudás teljes mértékével. Ember, a ki a felvállalt tisztnek minden tekintetben és minden