Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1898

tisztelői siettek leróni szeretetök adóját a boldogulttal szemben.

Temetése ápril 27-én volt. A gyászszertartást a nagykárolyi esperesi kerület esperese ft. Kosztra Ignácz úr végezte a kegyes-tanítórendiek segédkezé- sével. A helyi dalárda énekelte a gyász-énekeket. A lelke nyugalmáért könyörgő imák elhangzása után a fögymnasiumi énekkar búcsúzott el szeretett tanárától, mikor Csóti Márk tanár lépett az emelvényre s mondta el következő beszédjét:

Drága jó barát! Hát csakugyan itt hagysz bennünket!! Ne menj el! Mert távozásodnak már puszta gondolata is megrémíti barátaidat. Vagy ha már csakugyan el kell menned, legalább szónélkül ne távozzál! Nem szólsz ? ! Engedd meg hát nekem, nemes lélek, hogy én zokogjak egy pár szót kihűlt tetemed felett!

Tisztelt gyászoló közönség! A magyar nevelésügynek egy ifjú bajnoka fekszik e ravatalon, a ki lemondva a világ nyújtotta Örömekről, egyedül a hazai ifjúság vallás-erkölcsi nevelésének szentelte életét. Már kora ifjúságában sokat tűrt és szenvedett, éjjelt és nappalt egygyé olvasztott, hogy nemes hivatására kellőképen elökészüljön. Hosszas fáradozását siker koronázta. A tanári kathedrára jutott, s oly behizelgöen hirdette onnan a rideg mathematikai igazságokat és megdönthetetlen természeti törvényeket, hogy tanítványai a legnagyobb lelkesedéssel vésték leikökbe a boldogult szavait. És most, a mikor hosz- szas fáradozásainak gyümölcseit élvezhette volna ö is, meg a társadalom is: egyszerre csak megjelenik a kaszás és irgalom nélkül metszi ketté élete fonalát, teszi semmivé a legszebb reményeket. Kegyetlenül rabolja öt el forrón szeretett öcscsétöl, tanítványaitól, rendtársaitól és tisztelői nagy seregétől. A halál e kegyetlen munkáját szemlélve, lelkünk minden húrja rezeg a fájdalomtól és mi mégsem zúgolódunk a Te akaratod ellen, jóságos Istenünk! Mert szenvedni

XV