Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1898
38 — Mopsus : Hallottam, nem hittem; valljon ki hihette, A ki reménységét váltig le nem tette ? Szaporodik csodám, szaporodik gondom: Nem tudom: vétek-e, nem-e, ha kimondom: Pán haragja vége, fogyta életemnek. Meris: Lézengünk, bújdosunk, se szelünk, se partunk: Azt se tudjuk mihez azt sem, merre tartsunk. Ily keserves igyünk bár özönt fakasszon, Bár tengert árasszon, nincsen benne haszon. Midőn így búsulnak, érkezik hozzájuk Menalkas, a ki a régi Pán halálát s az új Pán (VI. Pius) kegyességét, igazságosságát hozza hírül. Az új Pánt dicsőítő sorok fejezik be a költeményt, melyet a bánatos, őszinte hang, választékos nyelv és szerkezet egyik leglendületesebb darabjává teszi Faludy költészetének. Thewrewk Árpád1 „remeknek“ mondja s pompás palotához hasonlítja, melyben minden a maga helyén van. Tény, hogy az idill fordulói, az ellentétek, a régi Pán sorvasztó uralma szemben az új Pán mindent megújító uralmával, Faludyt a szerkezet mesterének mutatják. A meg-megismétlődő: „Pán haragja vége, fogyta életemnek“ s végül reá csattanóúl: „A kegyes és jó Pán élte életemnek“ a mozgó sarkak úgy a szerkezetet, mint költőnk érzületét illetőleg is, mert jelzi a mély bánatot, mely a volt jezsuitát magányába kisérte, de azt a reményt is rendje visszaállítása iránt, mely mint sok társának, úgy az ö szivéből sem szakadt ki egészen. A remény, mint tudjuk, beteljesedett, de ö már nem érte meg, reményével szállott jeltelen sírjába. íme ezek voltak Faludy lírája érdemes részének gondolatköre. A következőkben általánosítva kívánunk röviden szólam költőnk egyéniségéről s irodalmi jelentőségéről. Nem paradokszon állítás az, hogy az objektív Faludy határozott költői egyéniség. Persze ez az egyéniség nem a mai értelemben vett egyéniség, mely alatt ma inkább az alkalomszerüsé- get, életjeleket értjük, de abban a korban nem is volt jelszó s irodalmunkban elejétől fogva irodalmunk újjászületéséig, tehát annyi évszázadon keresztül Balassa és Amadé azok az egyéniségek, kikben mint Négyesy mondja, megvan a helyzet, az ‘) Thewrowk Á.: Fal. mez. 32 1.
