Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1898
— *28 — melyek korukban annyira csodáitattak, természetes hangjukkal, szép, költői részleteikkel kellemes olvasmányok még ma is. Faludy lírájának aránylag legközvetlenebb megnyilatkozásai leiró költeményei. E kor költői általában gyakran meg- éneklik a természetet, de a kérkedő sentimentalis rajongásban gyakran túlságba esnek. Faludynál azonban „a természethez való ragaszkodás nem Roussean-féle beteges rajongásban nyilatkozik; ö nem eped úgy a természet után, mint a múlt század második felében uralkodó sentimentális költészet; nem mondja, hogy elestünk, eltértünk tőle és feszült viszonyba jöttünk vele, hanem azonosítja magát a külső világgal és otthon érzi magát benne, mindenek előtt jó barátjává teszi, a kivel kedélyesen el tud beszélgetni“.1 És kétségtelen dolog, hogy Faludy kedvesen és eleven színnel érzékid meg a természet szépségét, vonzó erejét. De érezzük, hogy különben bármily kedves képeivel a festői hatással nem tud versenyezni, a mint is nagy művészet kell ahhoz, hogy a költő a nyelvnek, mint anyagnak időbeli egymásutánjával adja vissza azt, a mit a festő ecsetjével egy szempillantásunkra megtestesít. így Faludynál a költői képek, mosolygó jelenetek, egészséges érzelmesség, a törölmetszett s ma már néha ósdiasnak látszó nyelvezet, a hibátlan kikristályozódott versalak még nem elég a képzelet mintegy optikai csalódását előidézni. A „Tavasz“ ez. hangulatos költemény a természet újra- ébredését abból a szempontból írja le, a hogy az egy nap keretében a költőt gyönyörködteti. A „Hajnal“ ez. a nap felvirradását úgy írja le, a mint a természetet és az embereket meglepi — kevésbbé szerencsés gondolattal. Mert tapasztalásból tudhatjuk, hogy a mily költői a hajnal a szabad természetben, ép oly prózai az emberek között. A természet ölén élő munkások ébredése még csak hagyján, de a természetnek költői tolira érdemes felébredésével szemben a kovácsok izzadásának, a deákoknak leczkéjök sebtében összekaparásának — a préczeptorok korbácsa iránt való tiszteletből is — s az egyéb dologban fáradozók ébredésének leírása, még ha versírással foglalkoznak is, legjobb esetben is a hangulatot teszi egyenetlenné. Egyes helyei azonban valóban költőiek pld. az a versszak, melyben a pásztor ébredése van leírva: *) Bodnár Zsigmond: A magyar írod. tört. II. köt. 464. 1.
