Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1898

— 23 —

majd meg búsulva bujdosó kurucz dalaiban, de meg gombamódra szaporodó vallásos énekeiben is eddig nem remélt virágzásra jut, addig müköltészetünk nem kisebb alakokkal, mint egy Zrínyi, egy Gyöngyösi, egy Molnár Albert s a főrangú lírikusok ajándékozza meg irodalmunkat.

Nemzetietlen korunk azonban megfosztva e termékenyítő eszméktől, a nemzeti és vallási küzdelmektől, melyek leginkább szoktak Írókat, költőket szülni, kicsinyeskedésbe vész. A nemzet, mely a majtényi síkon kegyre-kegyelemre megadta magát, maga adta ki kezéből e tényezőket. Mert az ellenállás megtöretvén, szellemi életünk hullámai is szépen elsimulnak, harczosok és dalos lelkesítők egyaránt a béke párnájára hajtják le fejüket. Nyugodni! ez lesz a kor jelszava, elfeledni mindent, hogy a szív, a nemzet szívét még az emlék se kínozza. Ez a nemzet, mely századokon keresztül tartotta folyton gyanúban a királyi udvart, hamarosan a leglojálisabb támogatója lesz a Habsburgok trónjának, ö maga ajánlja fel fejedelmének a nemzetnek eddig féltve őrzött jogait s csudálatos! békésen tűri, hogy az eddig érinthetetlennek hitt nemesi előjogokon is csorba essék; adót, katonaságot megszavaz, csakhogy a nemzet feje, az arisztokraczia díszelegve tegye hódolatát királya előtt s hogy ott fenn Bécsben örökös vigalmak s már-már kölcsönkért fényűzés közepette az imádott „fölséges udvar“ s a „jó magyar asszony“, Mária Terézia csábító körében lehessen. Nem tagadhatjuk a bécsi életnek általános műveltségi szempontjából való fejlesztő hatását, de kétségtelenül szomorú jelenség, hogy épen a nemzet vezetőjének szánt arisztokratiában szunnyad el a nemzetiség eszméje s hogy félszázadnak kellett elmúlnia addig, mig Bessenyei épen a nyugoti műveltségnek emez egyik középpontján felgyújttatta a nemzeti önápolás fáklyáját.

Az itthon maradt részben pedig a szükebb birtokú nemességnél szépen, egész természetes úton kifejlődik az a patriarchális, kedélyes, mulatságra és poharazásra hajló családias közélet, melyet jó öregeink még nem is igen régen, mint Eldorádót festettek le az unokáknak. így míg a nemzetnek vezető eleme idegen földön levetkezi faji jellegét, úgy hogy, ha el-ellátogat is haza, ősi tűzhelyénél is idegen mezbe öltözik: addig másik része a szellemet ölő anyagias, világot kerülő, mulatságot kereső életbe merül, úgy hogy lassankint elmarad a világtól, házából ki sem mozdul ha csak azért nem, hogy