Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1898
A gyászszertartás végeztével nem oszlott el a közönség, utolsó utján elkísérte örökös lakáig, melynek bezárta előtt Makoldy Sándor VII. o. t. vett búcsút a szeretve tisztelt tanártól egy csinosan kikerekített beszédben, melynek legmegkapóbb gondolata volt: „jó tanárunk soha nem bántottál; csak ez .egy tetteddel szomorítottál meg bennünket, hogy itt hagytál.“ Majoros a modern piarista tanár minden értékével dicsekedett. A kor kívánalmához mérten a kolozsvári tud. egyetemen megszerezte az oklevelet, de azután is folyton tanult és szakmájában — a physika és mathematikában — oly jártasságot szerzett, hogy valóban megérdemlette a tudományosan képzett jelzőt. Kiválóan ügyes volt az experimentálás terén. Nagy szakavatottsággal járt el a physikum gyarapítása körül; a város által e czélra adott 2000 forintot egészében ö használta fel oly tapintattal és helyes megválasztással, hogy a károlyi fögymnasium physikumának nincs oka pirulnia régibb életű gym- nasiumok előtt sem. Ebben határozódik föérdeme a károlyi fögymnasium körül. Mint tanár, humánusán szigorú atyja, vezetője volt tanítványinak; szeretettel halmozta el a jókat, de nem riadt vissza a megtorlástól sem, ha annak szükségét látta. Tanítványai atyjokként szerették a derék tanárt. Munkálkodása túllépett az iskola körén is. Mikor az alsófoku kereskedelmi tanoncziskolát felállították, meghívták öt tanárnak, melynek éppen oly hü, odaadó tanára volt, mint a gymnasiumnak. Lerótta kötelességét a társadalommal szemben is, melynek nemcsak vidámságaiban vett részt, hanem tanította is azt ott és akkor, a hol és amikor arra alkalom nyílott. Experimentálással összekötött felolvasásait, vagy szabad előadásait mindenkor nagy és válogatott közönség hallgatta végig. Mit vesztettünk benne mi, szerető rend- és kartársai, arról legjobb lesz hallgatnom. A fájdalom lesz a mi kísérőnk, a köny lesz hü társunk mindannyi-