Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1894

— 22 — tőle olyat a mi rémületbe ejt. Az önérzet, önfejüség, szerénység és alázatosság, irigység, kevélység, illem, óvatosság, könnyelműség, szeretet, lelkiismeret, hála és vallásosság azon jó és rosz tulajdonok, melyek ápolásra, illetve irtásra szorulnak, hogy a nevelés nagy munkája a kivánt eredményre vezessen. Minden rossznak forrása az önérzet elfajulása, saját személyünk túlbecsülése, mert az önérzettel nem tartjuk összeférhetőnek, hogy magunkat mások alá rendeljük; mert magunknál derekabb embert nem ismerünk. Azért hatni kell reá, hogy helyes irányt vegyen, mert különben ki van zárva az erkölcsi haladás. Nevelésében első helyen áll a példa. Ha a gyermek látja, hogy a szülő megbecsüli emberi méltóságát és tisztelettel hajol meg a lelki nagyság előtt, mig az aljastól utálattal fordul el; ha a kis testvért a nagyobbacska oltalma alá helyezzük, hogy játék, vagy séta közben ügyeljen reá; ha némi ügyességet igénylő házi, vagy egyéb teendőket végeztetünk vele, a leghelyesebben járunk el; mig ha folytonosan nyomában vagyunk, akadályozzuk az önállóság és igy az önbecs fejlődését. Különösen óvatosnak kell lenni a büntetés alkalmazásában, mert amannak szigorúsága, emezeknek meggondolatlan kiejtése a gyengébb érzelműt méltán sérti és elkeseríti. Ezen okból sohasem kell a megszégyenítő büntetést nyilvánosan hajtani végre. Ne legyünk a gyermek dolgaival szemben közönyösek, hanem mutassunkirántok érdeklődést, mert különben a hanyagságot fokozzuk, a szorgalmat pedig egyre kisebbitjük. Az önfejüség törekvés arra, hogy saját akaratunkat, vélemé=nytinket érvényesíthessük; hogy azokat mindenki elfogadja, mert jobbat ismerni, tűrni nem akarunk. Ez legtöbbször az elkényeztetett nevelés következménye. Ha a gyermek minden kívánsága teljesül, a szülő elvégre odajut, hogy engedelmeskedő lesz a parancsolóból és várnia kell, mig a kis szeszélyesnek úgy tetszik, hogy a parancsot komolyan vegye. Ha azonban a kívánság nyilvánítását hallgatás, vagy figyelembe nem vétel kiséri, de csak akkor, ha annak sem ideje, sem helye, vagy nem méltányos, a czél el van érve, mert egy kis duzzogás után elhallgat az így megszégyenített. Néha, mikor tudjuk azt, hogy a kivánt dolog kellemetlenséget fog okozni, megadhatjuk, de ugyanakkor figyelmeztessük az alkalmatlankodót, hogy bizza magát szüleire, kik legjobban tudják, mi árt, vagy használ neki, mit ő is bizonyosan be fog látni. Legbiztosabb gyógyító szer itt is a szoktatás, hogy a mit parancsolunk, az minden megjegyzés, vállvonogatás, kelletlenkedés nélkül rögtön teljesítve legyen. Ki csak egyszer is elnéző, azt gyermeke alkalmilag méltán tarthatja igazságtalannak.