Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1894

— 16 — lennie kell; azok kisérik egész életén keresztül és segítik annak megszerzésében, ami magasra emeli, felül az anyagon, hogy azt csak eszköznek tekintse és igy könnyebben, sikeresebben haladjon a nagy czél felé. E hármas tehetség elseje ismereteket gyűjt, a második átalakítja azokat, hogy gyümölcsözó'kké váljanak, mig a harmadik felújítja és megtartja, hogy alkalomadtán javunkra fordíthassuk. Gyakran hallott panasz a szülék részéről, hogy gyermekeiket az iskola túlterheli. Valljuk be igazán, hogy a tapasztalt nehézségek okozói a panaszkodók, kik azt gondolják, hogy ha a gyermeket iskolába adták, levehetik róla kezeiket. Épen nem. E percztől fogva szaporodnak gondjaik, ha azt akarják, hogy a vezetés folytonossága meg ne szakadjon az iskolai tanítás után és azt, hogy a nevelő az intések és megrovások helyett dicsérő nyilatkozattal elégíthesse ki a tudakozódást. Az is hiba, hogy a szülők erőltetik a teljesen gyengének bizonyult gyermeket, ki fiatal éveit az osztályok ismétlésével tölti, mindezt pedig azért, mert a születés és társadalmi állás nem engedik, hogy iparos pályát válaszszon, hol pedig szép jövőt biztosítana magának. így neveljük azután azon szerencsétleneket, kik a tudományos pályán nem boldogúlhatván, ledéréletmódjukkal terhei a társadalomnak, megrontói a jobbaknak. — De lássuk a hármas tehetség mindegyikét. A szemlélés alapján tudomást szerzünk mindarról, a mi körültünk és a lélekben történik. Szükséges ez, hogy megismerjük a természet és mesterség tárgyait, azok eredetét, rendeltetését, hasznát; az eseményeket, magunk és mások tetteit s írányitani tudjuk magunkat, ha a cselekvés terére lépünk és másokkal érintkezünk. Ki mindezt nem tudja, néz és mégsem lát; hallgatózik, de nem hall. Szemlélésre azért korán kell a gyermeket szoktatni. Ne mondja senki, hogy nincs ideje. Az iparos, gyári munkás, földműves és kereskedő épen úgy, mint a toll- és könyvforgató, számtalanszor alkalmat találnak munkaközben is arra, hogy a foglalkozásukhoz tartozó tárgyakat, a házi eszközöket megismertessék. Különben ereszszék, vagy vigyék a gyermeket a szabadba, hogy ott a szép természet ezerféle csodálni valója megnyissa szemeit, meg lelkét s ébreszsze fel benne a tudás vágyát, a kérdezősködés ingerét. Ezen utóbbi magától is jelentkezik, mert a puszta nézés nem sokáig elégíti ki s azt is akarja tudni, hogy mi az, a mit lát; ez az értelem megnyilatkozása, mit a rendszeres nevelés javára mindjárt fel kell használni. Most már a lélekre is kiterjeszthetjük a vezetést, még pedig észleléssel egybekötve, hogy mindennel tisztába jöjjön, a mi a tárgyköréhez tartozik. Kezdjük a házi eszközökön és játéktárgyakon, melyek folytonosan