Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1894

— 14 — aluszsza ki magát s inkább korán keljen. „Ki korán kel, aranyat lel" tartja a közmondás. A gyermek megleli azt a kötelesség teljesítés boldogító tudatában, a test és lélek folytonos üdeségében, a munkaszeretetben, az örvendetes haladásban de megleli a gondos és méltányosan szigorú szülő is abban, hogy a serény és puhaságtól irtózó gyermeket magáénak mondhatja. // A lélek nevelése. Csak ép testben lakhatik ép lélek. Igaz, de azért ne gondolja senki, hogy ha eleget tett a test követelményeinek, személye iránt lerótta tartozását. A lelki tehetségeknek szintén csak csirái vannak meg bennünk a szüietéskor, melyek, mint a test, fejlesztésre szorulnak, még pedig avval párhuzamosan, mert az egyoldalúság következményei nagyon szomorúak. A jól táplált és szépen fejlődött test olyan, mint egy tetsző, művészi kivitelű szobormű, mely elragad, de azért nem fojthatjuk el sajnálkozásunkat, hogy nincs benne az isteni szikra, mely éltet és szebbé tesz. A ki sohasem volt barátja a szellemi munkának; kit sohasem izgattak a nemesebb vágyak, annak élete örömtelen s a jólét és kényelem közepette is szegénynek, szerencsétlennek érzi magát, mert nem mondhatja magáénak a kincset, mely gondolatainknak nemességet, tetteinknek vonzó erőt, vágyainknak erkölcsi értéket kölcsönöz; mert nincs müveit lelke. Ugyan van-e olyan, méltán kérdezhetjük, ki nem fogja fel a lelki műveltség becsét s nem igyekszik azt megszerezni ? Nézzünk szét a nyüzsgő embertömegben. Nemes törekvésünknek a nagy végczél munkálásában mindég fog útjába akadni olyan, ki balgának, nevetségesnek fog mondani, mert csak a hitvány testiséget szolgál ja s minket magához iparkodik rántani a magasból, hova emelkedni nincs elég ereje. Vessük meg s haladjunk a magunk utján. A legnagyobb Művész arányosan szép testünkbe azért lehelte örök bölcseségének egy kis részecskéjét, hogy az idő haladtával sokfelé ágazó, édes gyümölcsöket termő fává növekedjék. Mérhetetlen a távolság, mely minket ezért az állatvilágtól elválaszt. Ne engedjük, hogy az egyre kisebb legyen s az elválasztó tényezők csak az alkotás és a beszélő képesség maradjanak. Műveljük tehát a lelket, de itt se feledjük a józan mérséklést. Az isteni szikrát jótékonyan lobogó lángra kell gyújtani, hogy fény és melegség járjon tetteink nyomán; hogy a tudásért szom j úhozóknak az ismeretek útvesztőjében megmutathassuk a helyes irányt, kijelölhessük az igazán boldogító lelki szükséget a száraz, tetszelgő, szemfényvesztő tudás helyett, mely büszkékké tesz, de czélunktól csak olyan messze állunk, mint a munka