Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1892
22 — Mindez ismétlődött akkor, midőn a gyászoló sereg egy szivvel lélekkel óhajtá, hogy a nagy síron a feltámadás reménye legyen az alant nyugvók őrző angyala. Ez részleteiben a szép mii, melynek felfogása, megalkotása egyformán mesteri kézre vall. Nézzük az elsőt. A szerencsétlen Lajos királyt a nemesség közötti pártviszály sodorta azon kényszer helyzetbe, hogy csekély számú sereggel támadja meg a rettentő török haderőt s történelmünket gazdagabbá tegye egy nemzeti szerencsétlenséggel. Az ősz Perényiné, egy ős nemesi család sarjadéka tehát kegyeletes tényével engesztelő áldozatot akart bemutatni a nemesség bűnéért, leakarta mosni a hazafiatlanság vádjával reá ejtett szenyfoltot. A mi a szerkezetet illeti, az sajátosan művészi. A 23 versszak arányos terjedelemmel két részre oszlik, úgy, hogy az első a pusztulás láttára kitörő, Perényiné zokogására emelkedő s nemes elhatározása után lecsende- sülő égi háborút írja le; mig a másodikban a nagy sir ásásakor gyűlnek a felhők, a halottakért mondott imára komorulnak és a sir felett kijelentett óhajtást követi a dörgés, villámlás, zápor. A történelmi drámák ily ösz- szekötése a természet háborgásával nem szokatlan a költészetben, a mit „Kont,“ „V. László“ s „A király esküje,“ is bizonyítanak, de Párkányi balladájában a természet részvéte mindent felülmúló erővel, mély érte- lemmel nyilvánul. A nagyobb erő oka először az hogy a nevezett balladákban a zsarnokság bünhődése az alapeszme, mig Tárkányinál a szent ügyért vérzettek iránti kegyelet, vagyis amazokban a bűn, emitt az erény. Az erő második oka az, hogy amazokban a hősök fejedelmek, kik bűnt követnek el, hogy hatalmuk nagyságát éreztessék, ők, kiket Isten az üldözöttekmeg védésére, az igazság hirdetésére rendelt; mig Tárkányinál a hős egy gyönge nő, kit a legtisztább honszerelem a legnemesebb elhatározásra bir. Azután meg a balladának értelme is mélyebb az alapeszme természete miatt. Midőn ugyanis Perényiné kimondja a nagy elhatározást, a hősökhöz méltó temetés rendezését, a mire lecsöndesül a vihar; midőn a gyászoló sereg egy érzelemmel óhajtja a hon boldogságát s az óhajtásra tetőfokára hág az égi háború:
