Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1892
21 — az, hogy kimondhatatlan teherré válik e földi lét, melynek önkészitette bilincseitől életünk árán is igyekszünk szabadulni. — Egy másik rokon tárgyú költemény Tárkányi Bélának „A mohácsi temetés“ czimü balladája, mely a nagy dráma utójátékát, az elesett hősök temetését mondja el hivatott költői nyelven. Alapeszméje az, hogy a kegyelet ténye elviselhetőbbé teszi a fájdalmat. Ez eszme két részben van feltüntetve. Az első a fájdalom nagyságához képest négy sorban emlékszik meg a csapásról, azután természeti képeket rajzol. Komor felhők borítják az eget halotti szemfedőként a nemzet sirja felett. Czikázó villámok képezik a halotti lámpát. Megnyílnak az ég csatornái s a részvét könyárjaként zuhog a zápor. Időnként hallatszó dörgések a gyászharangokat pótolják, hogy teljes legyen a temetési pompa. E gyönyörű képek az emelkedett lelkű költő hazaszeretetének, mélyen érzett fájdalmának bizonyítékai egyrészt, másrészt szerencsés és találó a felfogás, mely a nagy természet részvétében oly ünnepélyesen, oly fenségesen nyer kifejezést, a milyen megrendítő volt a gyászos eset, mely századok hangya szorgalmának eredményét semmisítette meg s újra ott állott a nemzet a közművelődés kérdésével, hol három századdal előbb, a tatárjárás után. E komor képektől egy gyászba borult nőre irányozza figyelmünket a költő. A nagy temetőn állt a nő s midőn a pusztulás képét látta, félzokogott a fájdalomtól. A szerte heverő holtak eszébe juttatók az égő honszerelmet, mely a kihűlt sziveket dobogtató; a lelkesedést, mely- Jyel harczi síkra szálltak, hogy a legszentebb ügyért diadallal hagyják el azt. Ám a végzet úgy akarta, hogy az ügy diadalát martyr haláluk árán vivják ki. E gondolatok hatása alatt elragadtatva kiálltott fel, hogy a megdicsőültek iránti kegyelet parancsolja, hogy hamvaik a hon szent földében nyugodjanak. A második rész a derék honleány lelkesitő beszédére s példájára munkához látott négy száz honfit mutatja be, kik az elestek nyugvó helyét ásták meg. Majd a temetés után térdre hullottak, hogy a megholtakért könyörögjenek. A buzgó ima meghallgatásának jele, az ég dörgése fejezte be a szomorú ünnepélyt.
