Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1890
4 és megítéli. Minden emberben megvan az érzék, képzelem, értelem és ész ; de ezen tehetségeket mindenki sajátságos módon műveli és gyakorolja; az értelem tevékenységét mindenki naponkint teljesíti, de a dolgokat és azok közötti viszonyokat mindernd saját helyzete és egyéni képessége szerint ítéli meg; Ítéletében vagy az érzékiség vagy a szellemi természet felsége a hangadó, a színező. A jellem továbbá bizonyos érzelési, azaz a ható tárgyak által való érdekeltetési és megindulási mód, mit a szív hajlamai és vágyai jelölnek meg. A kedély minden alakjában, tényeivel és működéseivel minden emberben megvan, de némelyek az élvezet, mások a szenvedés iránt érzékenyebbek; némelyek inkább az anyagi természetet kedvelik, mig mások az erkölcsi vagy társadalmi élet törvényeihez ragaszkodnak. A jellem végre bizonyos cselekvési mód, mely a magaviseletben nyilatkozik. Mindenki nemcsak jót, hanem roszat is tesz, csak az arány változik ; némelyek több jót, mások több roszat tesznek; azok között is, kik kötelességüket teljesítik, vannak olyanok, kik azt egész nyerseséggel, mások szelíden ; némelyek őszintén szívből, mások színből teszik; vannak, kik önmagukról megfeledkezve vágyaiknak és szenvedélyeiknek tartózkodás nélkül, mások ismét tartózkodva, vagy meggyőződés-, vagy gyengeségből áldoznak. A jellem ezen három, úgymint: értelmi, kedélyi és akarati tevékenység kiilünféleségét jelenti, tehát az egész lelki tevékenység határozott nyilatkozás! módja, vagyis életmód, mivel a lélek minden tulajdonsága az életbe megy által. De valamint ezen lelki tehetségek csak fokozatosan fejlenek ki az emberben, úgy a jellem sem jelentkezik egyszerre, hanem lassankint; s a szerint, mint hol egyik, hol másik tehetség uralkodó a különböző emberi korban, úgy a jellem is a kor szerint különböző. — Igaz ugyan, hogy különösnek vagy talán nevetségesnek is fog látszani, hogy a kisebb gyermeknél is keresünk jellemet, de meg- teszsziik, mert létezik már ott is valami oly életmód, melyet a jellemnévvel már illethetünk. Vagy minek nevezzük azt, ami egyik gyermeket korai komolyságra, a másikat pajkosságra, csintalanságra, a harmadikat Isten
