Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1890
A jellemfej lés psychologiai tényezői és morális eredményei. Van-e valami, mit az életben annyit hangoztatnának, mint épen ezen szó : jellem. Megfordul ez mindenki ajkán ; a műveletlen ember beszédjében épen oly megszokott kifejezés, mint a műveltében ; az ifjúéban épen úgy, mint az évek súlya alatt roskadozó öreg emberében. Mégis hány van, ki e szó értelmével tisztában nincsen, vagy jobban mondva, mily kicsiny azoknak száma, kik a jellem fogalmát értik és azt, — ha nem is definiálni, de legalább helyesen alkalmazni tudják! Bármennyire közönséges és ismert dolognak látszik is tehát a jellem és annak fogalma, legkevésbbé sem lesz fölösleges mindenek előtt vele tisztába jönni. A közbeszédben igen sokan fölcserélve használják e két szót: jellem és jelleg; pedig csak is hasonló hangzásnak és hasonló értelműek, de korántsem azonosak; mert mig a jelleg külsőségekre, külső érzékeink által észrevehető dolgokra vonatkozik, addig a jellem a szellemi életbe vág és annak productumairól von következtetést magára az emberre. Jellemről e szerint csak is a szellemes lénynél lehet szó; a jellem tehát kizárólagosan csak is az ember tulajdona; azért ha ezt ismerni akarjuk, az embernek szellemi életéből, szellemi tevékenységéből kell kiindulnunk. Ezen szellemi tevékenység kiterjed az ismerőtehetségre, kedélyre és akaratra, s igy a jellemfogalom mind a három alaperő működésmódját magában foglalja. A jellem először bizonyos gondolkozási mód, vagyis azon ismereti mód, melynél fogva valaki a jelentkező tárgyakat felfogja i*
