Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1885

— Már reggeltől tart itt az előadás, barátom. Kisebb- nagyobb szünetek voltak azóta többször. Magam is a circusból jövélc ide, mintán Incitatus győzelmének tapsoltam s a tételeket behúztam. Azóta itt vagyok. Mondhatom, elég jól mulattam magam a látottakon, kivéve azt a reggeli unalmas tragocdiát, melynek — szerencsémre -— épen a végére értem ide. *) Lucretia szomorú története keltett részvétet a kis számú nézőkben s azon jelenetkor, midőn Brutus a véres gyilokra esküszik boszut a király és erőszakos rokonai ellen, a gyengébb érzésű nők hangosan zokogni kezdettek. Semmi kedvem e silány érzelgősséget tovább elbeszélni, áttérek az „Atellanára.“ E Campaniá- ból eredeti bohózat, mondhatom, jól megtöltötte a nézőtért. Ma különösen sikerült jeleneteik voltak bohóczaink- nak. Óriási kaczagás jutalmazta ötleteiket. Az öreg, zsörtölődő Pappus a nagyevő Buccóval békétlenkedett; Dossenus bölcsnek pedig minden philosophiája kudarczot vallott az oktondi Maccus otrombaságával szemben. Egy vígjátékot is végignéztem, gondolom Plautus „Hetvenkedő“-jét (Miles gloriosus). Soha még oly kaczagtató élczczel és igazsággal nem láttam e darabot előadva, mint ma! Stephanio szinész remekelt e darabban. Volt taps és virágeső. Stephanio nevétől visszhangzottak e falak. A többi szinész is kitett magáért; mcrtvagy négyen játszottak edarabban. Alarczaikat egytől-egyigjól választották és nagy kaczagást keltettek velők.

— Pylades hires tánczjátéka (pantomimus) következik; lehullott már a függöny, figyeljetek oda! — halljuk Quintus szavát.

Az orehestrában elhelyezkedett fuvolások és a zenekar rázendítik a könnyed tánczdallamot. Minden szem a süni erdőséget ábrázoló színpadra tekint, minden fül a lágy zenére hallgat. Pásztorsíp, czimbalom, czitera és lant ütemek szerint fölváltva zengnek, majd együttesen szólalnak meg a trombitákkal.

„Bacchus istent Naxosból Itáliába akarják hurczolni tyrrheni hajósok és ott rabszolgául eladni. Bacchus engedi magát a hajóra vitetni!“ — igy kezd énekelni a kar.

*) A római hozzászokván a circus és amphitheatrum izgalmaihoz, a nemesebb eszközökkel hatni kívánó szomorúját ék üres érzelgősségnek tetszett előtte. Ez volt a műveltek nézete is.

— 32 —