Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1879

7

lólag foglalkozni akarunk,“ mondja Disraeli s ezt méltán mondhatta, mert életpályája ezen állításának hü kinyomata, ő először az irodalmi téren próbált szerencsét, de kudarczot vallott. Később mint követ a szónoklat terén tett kísérletet, de kigunyoltatott s ekkor beszédjét igy végezte: „Sok dolgot próbáltam már s mindig letudtam győzni az akadályokat s elértem czélomat. Most leülök, de megjő az idő, amikor beszédemet meghallgatjátok.“ S miniszterré lett.

De hogyan érte el czélját első vereségei után? talán visz- szavonult s kétségbeesett kudarczai fölött? Éppen nem, hanem tanulmányozni kezdé önmagát s az emberi jellemet általában. Megismervén saját gyengéit, igyekezett azokról leszokni s igy lassan, de biztosan haladt kitűzött pályáján.

Először kell tanulni és pedig sokat tanulni s csak azután haladhat valaki kitűzött czélja felé.

„Kétszer kell az életben fölkeresni a magányt“ mondja Zimmermaun „az ifjúkorban, hogy sokat tanuljunk, és oly gondolkodásmódra tegyünk szert, mely egész életünkön át vezérünk legyen és még egyszer az öregségben, hogy mindeneket átgondoljunk, a mikkel az életben találkoztunk.“ Szóval egész életünkben kell tanulnunk, ha csak elmaradni nem akarunk. Az ily munkás életre vonatkozik azután Cicerónak ama mondása: „Studia adolescentiam alunt, senectutem oblectant, secundas res ornant.“

A ki igy fogja föl az életet az szerencsétlenségről nem igen fog panaszkodni s a panaszkodó szerencsétlenségének legnagyobb részben ő maga az oka, — a mennyiben a bajt túlságos önszeretet, kevélység, alkalmazkodni nem tudás, szóval saját esztelensége idézte elő.

Azt is mondhatná valaki, hogy nem volt szerencséje. Igen, de a szerencse nem oly vak, mint ahogy sokan képzelik, és a ki az életet alaposan megfigyeli, azon meggyőződésre kell jutnia, hogy a szerencse is csak a szorgalmas munkások pártján van.

A szegénység sem képes megakadályozni az igazán előre törekvőt. Hiszen a jelen és múlt századok legjelesebb férfiai közöl hányat lehetne említenünk, kik úgyszólván a porból küz- dék föl magukat.

Martinuzzi kályhafütő volt s lett Magyarország kormányzója és bibornok. Munkácsy asztalos volt s első festészi kísérleteit a tulipántos ládákon kezdé és most világhírű festő; a hires Cook tengerész, továbbá Burns költő napszámosak voltak; Jackson festő először szabó volt stb. Mindezekből kitűnik, hogy