Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1879

8 az igazi akarat előtt nincs akadály, hanem ellenállhatlanul tör az előre azon normann jelige szerint, mely egy régi dárdán talál­tatott: „Az utat vagy megtalálom, vagy ezzel töröm magamnak.“ A szorgalom mellett pontosság és rend sem csekély ténye­zői a haladásnak, boldogulásnak és jólétnek. A rendszeretü, pon­tos ember kétszer annyit képes felmutatni, mint a rendetlen. S a szellemi hanyatlásnak is éppen úgy mint az anyagi elsze­gényedésnek legtöbbször a rendetlenség az oka. Nelson, a hires tengernagy, azt monda, hogy minden jó eredményt, melyet életében elért, annak tulajdonit, hogy mindig egy negyed órával volt korábban helyén, semmint kötelezve lett volna. S igen találóan mondá Washington titkárának, midőn az a hivatalban való rendetlen megjelenését azzal indokolta, hogy órája rosszul jár: „Akkor önnek más órát kell szereznie, avagy nekem más titkárt.“ A kötelesség pontos teljesítése oly nyugalmat szerez, melyet a gazdagság sem adhat s még a királyoknak is díszére válik. XIV. Lajos szerint a királyok udvariassága alatvalóik iránt a pontosságban nyilatkozik. A kereskedők azt mondják, hogy az idő pénz, és mi hozzá tehetjük, hogy drágább a pénznél; mert az elveszett vagyont, az elveszett egészséget vissza lehet még szerezni, de az egyszer elvesztegetett idő soha többé vissza nem jő s azért: Minden órádnak Ieszakaszd virágát, A jövendőnek sivatag homályát Bizd az Istenség vezető kezére S élj az idővel. Tanuljuk meg tehát az időt jókor becsülni s annak min­den pillanatát használjuk fel lehetőleg legjobban, mert minden elvesztegetett pillanat végzetessé lehet reánk nézve. I. Napoleon is azt állitá, hogy az osztrákokat azért verte meg oly gyakran, mert nem tudták az időt kellőleg fölhasználni. De mit ér a tudomány, mit ér a testi épség és erő, ha keblünk aljas érzelmeknek hódol? „A tudományt erkölcsdíszszel koronázza meg a bölcs: Ily jelenetekben lép földre az isteni kép.

Next

/
Thumbnails
Contents