Nagykároly, 1913 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1913-02-23 / 2. szám

N A G Y K A R 0 L Y

A vMiM livlsi.

Nagykároly város vásárvámjának szedést joga 5—11 részben Gróf. Pappenheim Sziegfridné szül. Gróf Károlyi Erzsébet,

6—11 részben pedig Nagykároly város tulajdonát képezi.

Közös vámszedési jognak tudvalevőleg túrós a háta és ezért a város már régen foglalkozik azzal a tervvel, hogy a Gróf Pappenheimnét illető jogot megvásárolja. Évtizedekkel ezelőtt volt már szó a dologról, azoban az akkori képviselőtestület rövidlátása miatt nem lett semmi a megváltásból, holott azon időkben majdnem a felé ért meglehetett volna kapni annak az árnak, amelyet most kérnek érte A piacz czéljaira szolgáló terület is Gróf Pappenheimné tulajdonát képezi, azonban olyan telekkönyvi korlátozással, hogy mindaddig, mig a város a területet piacz czéljaira" óhajtja használni, ez más czélra nem használható.

A vámszedési jog megváltásának ügyével a városi képviselőtestület a múlt évben foglalkozván, megbizta Debreczeni István polgármestert, hogy e czélból lépjen érintkezésbe Gróf Poppenheimnéval. A piacz területet a vámszedési joggal együtt óhajtja a város megváltani és arra való tekintettel, hogy Gróf Károlyi Gyula örökségének rendezésekor a piacz terület és az 5-11 résznyi vámszedési jog 166000 korona érték becsléssel jutott a grófnő birtokába, a város a Gróf Károlyi György-tér és az

5-11 résznyi vámszedési jog ellenértéke fejében 166000 koronát ajánlott tel. Ez az ár még túl magas, ha tekintetbe vesszük, hogy a vámszedési jog az adón kívül évenként 6.200 koronánál többet a grófné - nak nem jövedelmez.

A grófné a város által hozzá intézett fenti ajánlatra értesítette a várost, hogy bár jóllehet, hogy ő a megváltani óhajtott jogot annak idején 166,000 korona értékben kapta osztályrészül, a telekérték emelkedésre való tekintettel 170.000 koronáért hajlandó a városnak átengedni. Kikötötte a grófné, hogy a vétel létrejötte esetén a piáczon a Gróf Károlyi család fogatai és árui örökidökre vámmentesek legyenek, továbbá, hogy amennyiben a Gróf Károlyi György-tér egészben, vagy részben nem piacz czéljára használtatik fel, a más czélra elvonandó terület mindenkori mennyiségére tulajdonjogát a fele részben fen] tartja. Vagyis, ha a Gróf Károlyi Györgyj téren a város mondjuk egy fel holdnyit ; utcza területre használna fel, joga marád| jón a grófnénak színién egy félholdnyi s területet korlátlanul a saját czéljaira fel| használni.

Gróf Pappenheimnénak ezt a feltételeit a városra nézve sérelmesnek tartjuk I és valószínű, hogy ezzel a korlátozással a | képviselőtestület sem fog a vételbe bele: menni.

D „Magyar Király11 kávéházból.

— Szatmáron most nagy az öröm. A | mi nekik évtizedes erőlködésük daczára nem j sikerült, azt most Falussy Árpád megcsi- , nálta nekik. Szatmárvármegye székhelyét \ j Nagykárolyból Szatmárra helyezte át.

__9

i • i

Igen. Falussy a „Szatmárvármegye* \ czimü lapot most már Szatmáron adja ki. ! i — Szegény Szatmár!

I Amiről Szabó Bercziék!

j hallgatnak. |

! -i i

| Az eucharisztikus kongresszus epilógusa. ]

A múlt évben Bécsben nagyszabású ] j eucharisztikus kongresszust tartottak. A |

! gyűlésnek Szatmármegyében is volt úgy- ! ! nevezett helyi bizottsága. Ennek élén Dr i | N. Szabó Albert és egy Vay bárónő ál- ! j lottak. Szatmármegyében is felhívták a !

| híveket a kongresszus czéljaira való adakozásra. De mert a pénzmag a hívektől j csak nagyon vékonyan folyt, hát a rende- I zök másutt szereztek pénzt a kongreszszushoz.

Hogy honnan, azt egy bécsi tudósítás igen érdekesen leplezte.

Feltesszük, hogy Szabó Bercziék nem I igen tudják s igy nem is közük szatmár- i megyei híveikkel a kongresszus pénzfor| rásainak eredetét, ezért lenyomtatjuk a | ! bécsi tndósitást, amelyet a '«Népszava» j I kapott.

Elmúlt már az az idő, amikor a Rot- j | schildok pénzügyi összeköttetéseik révén j

egész Európa sorsát befolyásolhatták. A RMshild-dinasztia ősének az özvegyéről beszélik, hogy 1831-ben, amikor az a veszély fenyegetett, hogy Francziaország háborúba keveredik, ezt mondta: «Nem lesz háború, a fiam nem ad hozzá pénzt.» Rotschild Salamon is, ennek az öntudatos hölgynek a fia, a család bécsi ágának megalapítója, szintén hatalmas ember volt,, ö volt Metternich tulajdonképpeni politikai bankárja. Családi összeköttetései révén ö gondoskodott Metternich számára a politikai hírszolgálatról. így Metternich a februári forradalom kitöréséről is egy magántávirat utján értesült, amelyet Rotschild Párisból kapott A mai Rotschildokban már nincsen annyi hiúság, hogy politikai befolyás gyakorlására törekednének, épp oly kevéssé, mint ahogy nincsen meg a most föltámadó zsidó pénzügyi arisztokrácziában. Becsvágyuk csak annyira terjed, hogy a keresztény arisztokrácziával egyenlő rangra emelkedjenek, hogy a «társaságban» olyan értékűnek tartsák őket, mint amazokat. Ezért ezeknek a zsidó pénzembereknek legelső törekvése, hogy minél előbb nemességet szerezzenek maguknak. lg}7 van ez Magyarországon csak úgy, mint Ausztriában. Erre a legjobb mód az, nogy «jótékonyczélu tévékenység» révén szolgálatot tegyenek az államnak, amit azután nemesség adományozásával «jutalmaznak». Tulajdonképpen igy van ez már évtizedek óta Egy milliomos, aki vagyonát talán a legpiszkosabb uzsora révén harácsolta össze, hirtelen emberbaráttá alakul, kórházat, vagy könyvtárakat építtet, amiért aztán «megnemesitik». A kormányok azonban lassanként rájöttek, hogy a nemességet politikájuk javára el is adhatják. Ausztriában aránylag későn fedezték föl a nemesítéssel űzött kufárkodást. Ebben a tekintetben a magyar kormányok néhány esztendővel megelőzték az osztrák kormányokat. Ausztria azonban a többi államok között megint azzal sietett az első helyre jutni, hogy kormányai a fejükbe vették, hogy a klerikalizmust azzal támogatják, hogy nemesi előneveket adnak el zsidó milliomosoknak.

Múlt év szeptemberében tartották meg Bécsben a nagy klerikális parádét, amelyet eucharisztikus kongresszusnak neveznek. Hogy ezt a tüntetést meglehetősen nagyarányúvá fejleszthessék, sok pénzt kellett fölhajszolni, mert Bécs lakosságának előrelátható közömbössége következtében Ausztria legsötétebb mezőgazdasági vidékeiről és a külföldről kellett résztveéli nemcsak Francziaországban, de az j egész müveit világban.

Legelőször Schweiz köztársasága ált j sorompóba az abszint ellen; de olyan ra- j dikális módon, hogy eljárásával ugyancsak j rászolgált a világcsodálatára. Bajos is lenne j utána csinálni a dolgot nagyon Más or szág arra képtelen lenne s nem tudná azt úgy végrehajtani, hogy egész iparát és kereskedelmét katasztrófa s társadalmat súlyos krízis elé ne állítsa. Svájcz azonban meg tudta minden rázkódás nélkül tenni hogy törvényhozási utón egyszerűen eltiltotta az abszint behozatalát vagy gyártását, elárusitását és vételét. Pedig ebben az időben már a köztársaságban az abszint gyártása és forgalma oly óriási méretű volt, hogy ezrek és ezrek jogos érdekeinek a súlyos megsértése nélkül nem lehetett a «közjóra» való hivatkozással az abszint-kereskedelmet egyszerűen megsemmisíteni.

A szigorú törvényes rendszabályok i életbeléptetése elé azonban a legkisebb akadály sem járult. Egyetlen sváiczi szabad polgár nem akadt, aki felemelte volna ellenük a szavát, mert a csodálatraméltó kis köztársaság igazán nagylelkű módon kárpótolta egyidejűleg mindazokat, akiket az abszinttörvény érdekükben, sőt ekszisztencziájukban, sértett volna.

A svájczi államszövetség nemzetgyűlése kimondotta ugyanis az 1910 év deczember 27-én tartott történelmi nevezetességű gyűlésén hogy mindazokat az

1988 július 5-ikét megelőzőleg három évig az abszintgyártás és kereskedelem bármelyik ágában állandóan akármely minőségben dolgoztak, négy évi fizetésüket kapták meg kártalanításként egy összegben. Ez az intézkedés csak 24 évesnél idősebb munkásokra vonatkozott, ennél fiatalabbak csak úgy tarthattak igényt kártalanításra, ha már tiz éve az iparág körül foglalatos kodva keresték kenyerüket.

Már ez intézkedésnek magának nagy nemzetgazdasági jelentősége volt; mert igy egyszerre ezer meg ezer munkás jutott egyszerre akkora összeghez, amelylyel önálló üzletbe foghatott, amire máskülönbben talán soha képes nem lett volna.

Ez a kártalanítás persze nemcsak azokra terjedt ki, akik közvetlenül az abszintgyártás körül foglalkoztak,hanemmindazokra, akik a desztilláló gépeket elöállitó gyárakban, vagy kint a mezőkön, a pálinka előállításához szükséges növényeket termelő termőföldeken foglalatoskodtak. Maguk a termelő gazdák hektáronként két ezer frankot kaptak a fölszabadított földjük után, mely a tulajdonukban maradhatott. A gyárosokat a telepeik révén elért évi haszon arányában kártalanították. Könyveiket a fenti dátumtól öt évre visszamenőleg átvizsgálták, s az igy megállapított 5 évi haszon négyszeresét kapták meg! Épületeik és gépezeteik felbecsült értékének pedig háromnegyed részét kapták. Ezeket a gyárakat aztán természetesen lerombolták vagy átalakították, s drákói szigoruságu törvényeket hoztak az abszintgyártás további megakadályozására.

Svájcz nagyszerű példáját ugyan nem képes ez idő szerint egyetlen más ország se követni; de bizonyos, hogy az irigylésre méltó kis köztársaság pompás lecz két adott az egész világnak s a jövő nemzedékeknek úgy etikai, mint nemzetgazdasági szempontból.

Az abszint elleni küzdelemből természetesen az Egyesült Államoknak is ki kellett venni a részét, mely pompásan beleillett az alkoholellenes mozgalom keretébe. Csakhogy miután ott minden ilyen mozgalomnak inkább valláserkölcsi mint nemzetgazdasági szempontok a rugói, ilyen gyökeres és igazságos reformintézkedésekre ott nem mert senki gondolni. Ott a «közjó» érdeke tökéletesen elegendő ugyan á legletipróbb intézkedések megvalósítására is, — ezúttal azonban nem tudtak tovább menni az abszint behozatalának teljes eltiltásánál. Az abszint gyártása ugyanis szinte említést nem érdemel, ellenben a behozatal milliókra rúgott. Különösen a déli államok fogyasztottak sokat a gonosz nedűből. Ez év január elsejétől fogva azonban már egy csep be nem kerülhet oda többé, — ha csak csempészés utján nem, — ami ugyan édes kevés vigasztalás a «zöld istennőcske» imádóinak, akikből kivált odalenn, a délvidék nagy városaiban van sok.