Nagykároly, 1912 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1912-09-01 / 8. szám
uj fizetési osztályban. A városok fejlesztéséről szóló törvény- javaslat életbeléptével a közigazgatási tisztviselők illetményeinek és szolgálati viszonyainak rendezéséről is gondoskodás történt, amiről a napokban értesítették Nagykároly város tisztviselökarát. A törvény 14. §-a szerint a törvény- hatósági joggal felruházott városok köz- igazgatási tisztviselői a VI—XI. fizetési osztályokban az e törvény kiegészítő részét alkotó B) melléklet szerint soroztainak. Ez a melléklet nem uj dolog. Andrássy Gyula belügyminisztersége idején a városok segélyéről szóló rendeletéhez egy táblázatot csatolt, amely szerint a fizetések a városnál is oly összegben voltak megállapítva, mint amilyent a megíelelö osztályú és fokozatú állami tisztviselők élveznek. A most alkotott törvény említett melléklete a fizetéseken nem változtat, azonban több fizetési osztályban az állás megnevezését változtatja meg, sőt oly alkalmazottakat is bevesz a státusba, akik ez idő szerint nem tartoztak bele. A VI. és VII. fizetési osztályba sorozottak megnevezése nem változik, uj állások nincsenek szervezve, de ide tartozik a polgár- mester, a rendőrfőkapitány, a tanácsnok, ■ főjegyző, főügyész, főmérnök, főszámvevő. J A VIII. fizetési osztályban van a főor- | vos, első osztályú rendőrkapitány, első j osztályú aljegyző, árvaszéki ülnök, "ügyész, első osztályú mérnök, fölevéltárnok, főszámvevő helyettes, főpénztárnok. A IX. fizetési osztályba van sorozva az orvos, másodosztályú rendőrkapitány, másodosztályú aljegyző, alügyész, másodosztályú mérnök. Első osztályú állatorvos (uj), községi biró, számvevő, pénztárnok, ellenőr, irodaigazgató (uj). A X. fizetési osztályba van sorozva az első osztályú közigazgatási fogalmazó, (uj) első' osztályú rendőr fogalmazó, (uj) levéltárnok, másodosztályú állatorvos (uj), közgyám, alszámvevő, első osztályú adótiszt (uj), első osztályú pénztári tiszt (uj), rendőrtiszt, tűzoltóparancsnok (eddig nem volt tisztviselői státusban), műszaki tiszt, (uj) iktató, kiadó, irattárnok, irodatiszt, nyilvántartó. A Xl-ik fizetési osztályba vannak sorozva a másodosztályú közigazgatási fogalmazó (uj), másodosztályú rendőrfogalmazó (uj), számtiszt, másodosztályú adótiszt (uj), másodosztályú pénztári tiszt (uj), rendőrbiztos (uj), végrehajtó, írnok, városgazda (eddig nem volt tisztviselői státusba sorozva). Á törvény a város egyéb alkalmazottainak és szolgáinak családi pótlékigényéről nem intézkedik. Megyegyülés előtt. Szatmármegye bizalma. Egy pár nap múltán, szeptember hó közepén megkezdődik az igazi politikai élet. Az országházának kapui megnyílnak. A pihent ellenzék minden valószínűség szerint újra megkezdi a czéltalan nyálforradalmat. Hogy aztán ez hova fog vezetni ? Kitudná azt megmondani. Szatmárvármegyében is megkezdődik most már a politikai élet. Itt az ideje tehát, hogy Nagykároly város polgárságának politikai véleménye is megnyilvánuljon. Jó alkalom kínálkozik erre a csütörtöki megyegyülésen. Ezen NAG YKÁROLY a megyegyülésen kerül ugyanis napirendre Torontálvármegye közismert átirata a kormány támogatása tárgyában, úgyszintén Kiskükiillő- megye átirata az általános titkos választójog tárgyában, a kormányhoz intézett feliratuk támogatása iránt. Nem akarunk ezúttal a kormány mellett fohászokot zengeni, csupán annak puszta kijelentésére szorítkozunk, hogy a Lukács kormány volt az, mely az országban a rendet helyreállította, a véderőjavaslatok megszavaztatásával megszüntette a hosszú ideig dúló technikai ob- strukcziót és számos szocziális és közjóléti törvényt alkotjott. Nincs okunk tehát kételkedni abban, hogy egy ilyen kormánytól nem tagadja meg Nagykároly város polgársága, illetve Szatmárvármegye közönsége a bizalmat s szívvel lélekkel fog csatlakozni ahhoz a sok törvényhatósághoz, a mely Torontalmegye átiratát már magáévá tette. Ugyancsak abban sincs okunk kételkedni, hogy a küküílőiek átiratát is támogatni fogja Szatmárvármegye közönsége s régi liberáliz- musához hiven szintén kérni fogja az általános titkos választójog mielőbbi törvénybe iktatását. A Nagykároly városbeli virilisták különben Papp Béla volt országgvülési képviselő kezdeményezésére ma értekezletet tartanak, melyen állásfoglalásuk tárgyában határoznak. Népgyülések az uj magyar püspökség ellen. A románok akeziója. Több alkalommal kifejtettük már a Nagykároly hasábjain, hogy a nemzetiségi kérdésben 4 lehető legliberálisabb álláspontot foglaljuk el. E szempont figyelembe vétele mellett tárgyaltuk esetenként a szatmármegyei nemzetiségi mozgalmakat s mindenkor óva .intettük" a megyei közélet irányitóit a hazafiui túlzásoktól. Tettük ezt abban a tudatban, hogy a nemzetiségi kérdést másként a nemzet, a magyarság jól felsorolt érdekében kezelni nem lehet. Mert mihelyt erősebben kezelik a nemzetiségeket, a reakció azonnal érezhető: a nemzetiségiek erősebben szervezkednek és agitálnak. így volt ez a dicstelen emlékezetű koaliczió uralkodásakor is. Ak erőszakos magyarositó törekvéseknek meg volt az a hatásuk, hogy a nemzetiségi vezetők hangosan kiabáltak, sérelmeikkel teleorditották egész Európát; szóval a heilyzetet a lehetőség szerint kiélezték. Örömmel fogadta tehát minden jobb gondolkozásu ember a mostani kormány nemzetiségi politikáját, mely a kölcsönös megértés, a béke elveire helyezkedett. E békés poíitjkának meg is lett az az üdvös hatása, hogy a nemzetiségi agitátorok elhallgattak. Annál nagyobb csodálkozással fogadta tehát a közvélemény a román agitátorok azon mozgalmát, mely a Nyíregyházán felállítandó uj magyar görög katholikus püspökség ellen irányul. Ez uj püspökség ellen izgatok eljutottak Szatmárvármegyébe is. A nemrégiben Gyulafehérvárott tartott nagy tiltakozó gyűlésen ugyanis 50 tagú bizottságot választottak a vezető emberekből és e bizottság feladatává tették az agitáczió szervezését. Ez a bizottság több értekezletet tartott, amelyeken elhatározták, hogy sorozatos népgyüléseket rendeznek azokban a községekben, amelyeket az uj püspöki egyházmegyébe bekebeleztek. Az első ilyen népgyülést vasárnap, augusztus 18-án rendezték Szaniszló községben, ahol Pop-Csi- csó István országgyűlési képviselő mondott nagy beszédet, amelyben ellenállásra tüzelte ■ a románokat. Még ugyanaznap Vezend községben is tartottak népgyülést, amelyen már Pop-Csicsón kívül a kerületi esperes és több román lelkész is beszélt. A harmadik népgyiilés 19-én folyt le Dengelegen, a negyedik pedig Szent István napján Szamosdob községben, amely esperesi székhely. Valamennyi népgyülé- sen határozati javaslatot fogadtak el és kimondták, hogy az uj püspökséget nem ismerik el és felállítása ellen minden erővel harczolni fognak. Hir szerint olyan akcziót is terveznek, amely arra irányul, hogy mindazokat a görög katholikus "románokat, akiket az uj püspökségbe kebeleztek, a görög-keleti vallásra térítsék át Á népgyüléseken kivül a román lapok is napról-napra izgatják olvasóikat és éleshangu czikkekben támadják a pápát, mert hozzájárult az uj püspökség felállításához. A román nemzetiségi párt hivatalos lapja, az aradi «Románul» egyik legutóbbi számában nagy feltűnést keltő czikket közöl arról, hogy az uj püspökség ellen minden eszközzel harczolni fognak és csupán a fegyveres erőszaknak engeánek. A hívek körében is szervezik ezt az akcziót és a legszélsőbb ellenállásra készülnek. A románok ezen veszedelmes agitá- cziója ellen a leghatározottabban állást kell foglalnunk. Az uj magyar püspökség elleni izgatás, a magyarság elleni izgatás s ez ellen minden" magyar ombernek a legerélyesebben tiltakoznia kell. Minden esetre sajnálhatjuk azonban, hogy a horvát és szerb kérdés mellé igy megszületett most már a román kérdés is és hogy a veszedelmes mozgalom épp Szatmárvármegyéből indult ki. Eüy újságíró [elűzésül. ☆ Az iskola a legnagyobb modern probléma. Az egész világon dicséretes törekvés a jövő generáczió minél helyesebb nevelése. És csodálatos: az iskolának van mindenféle tanára, tanítója, csak igazi orvosa nincs. Hitoktatók gondoskodnak a gyermek magasabb filozófiai gondolkodásának megtévesztéséről, mathema- likusok, filológusok és sok egyéb tudósok művelik az értelmét, tornatanitók tanítják labdát rúgni, csak az egészsége ápolására nem tanítja senki a diákot. Minálunk a testi nevelés kimerül a sport és torna sokszor testnyomo- ritó kultuszában, ahelyett, hogy a diáksereg igazi orvosi felügyelet alatt nevelkedne. Állítólag a középiskoláknak van ugyan egészségtan tanára és iskola orvosa, de ez a legnagyobb humbug a világon. Egyetlen osztályban egy évig tanítanak egészségtant és az iskolaorvos soha egyetlen iskolában sem vizsgálja meg az ifjúság szervezetét. Pedig főleg erre volna szükség. Kőtelezővé kellene tenni az ifjúság orvosi ellenőrzését s már az elemi iskolától kezdve orvosi tanácsok szerint edzeni, erősíteni és az egészsége védelmére tanítani a gyermeket. Németországban bezzeg az iskolaorvos ma már fontosabb hivatásu ember, mint a hitoktató. * A Hortobágyon mérnökök járnak s a délibáb ijedten menekül. Vége a hires pusztai romantikának. Parczeliázzák a vigasztalan kopárrá égett legelőket. A világ minden más táján ujjongó himnuszok fogadnák a kultúra térfoglalását, a magyar lantos diákok meg sírnak, siratják a Hortobágyot. Tudja Isten ez a régi turáni átok. Hajdanán mi kultuszt és poózist űztünk a szegénységünkkel, a kultu- rátlanságunkkal s megtettük nemzeti kincsnek az ősi irdatlan ecsedi lápot, a viz nélkül sínylődő szomorú pusztát, mig más népek verejtékezve túrták a földet, csatornákat építettek s kincsek termésére kényszeritették a földet, mi néztük a délibábot és szép verseket zengettünk róla. Idegen gazdag népek aztán még mindig a Hortobágyról, a villogó gatyáról és lobogó fokosról ismernek minket. A fejlődő nagyvárosainkat semmibe se veszik, de a Hortobágyot nem felejtik el és nem bocsátják meg nekünk. Valamennyi német, fmnezia iró úgy tárgyalt le bennünket, mint a puszták kóbor vadját. Hála Isten, vége lesz ennek is. Nem dicsekedhetünk már el az idegennek a dólibábos Hortobágygyal s valami érdemesebb