Nagykároly, 1911 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1911-05-03 / 18. szám
Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLYBAN, Szőlő-utcza 4. sz. Előfizetési árak: Egész évre 8 K, félévre 4 K, negyed évre 2 K.- ütegjelenik minden szerdán reggel. ■ ■ • : Felelős szerkesztő és laptulajdonos: ROSENFELD ZSIGMOND. HIRDETÉSEK a kiadóhivatalban jutányosán vétetnek fel. „TlyilMir" sora 60 fillér. — Kéziratokat nem adunk vissza. A hirdetések közlési dija előre fizetendő. — Egyes számok nem adatnak el. A kézműipar állami támogatása. Nincs ennek az országnak fontosabb napirenden levő kérdése, mint a magyar iparfejlesztés. Közjogi és állampolitikai megkötöttségünk ezen a téren támasztotta a legnagyobb akadályokat Magyarország modern fejlődésének utján. Elmaradottság, fiatal kultúránk zsenge- sége természetesen az állami mindenhatóság tévhitébe tévedt s ma minden téren mindent csak kizárólag az államtól, az állam támogatásától és az állam kezdeményezésétől várunk. Pedig az állam eszközei is végesek, az állam keze sem ér el mindenhova. így éppen a múlt évben záródott le egy kormányzati korszak, amely a legnagyobb liberalitással, takarékos- sági és szükkeblüségü tekintetek egyenes félre- tételével szinte ontotta a számlálatlan ezreket az iparnak és iparosoknak adott állami támogatás ezimén gépsegélyekben és pénzadományokban. Az eredmény mégis mögötte marad az áldozatoknak s az uj kormányzati korszak e pénzömlés ellen egyelőre gátat vetett és az ipari támogatás ügyét fontolóra kezdette venni. A debreczeni kerületi kamara volt az első, amely ismételten felbivta a kereskedelmi kormány figyelmét arra a veszedelemre, amelyet az rejt magában, hogy a bőkezű támogatások hirtelen minden átmenet nélkül megszakittattak. A kereskedelmi kormány méltányolta a kamarának ezen állásfoglalását és az ügy sürgős tárgyalására intim értekezletre hivta össze a hazai kamarák elnökeit és titkárait és ez év február 27-én a kereskedelmi minisztériumban tartott ezen értekezleten a debreczeni kamara felterjesztésének fejtegetései alapján indultak meg a tárgyalások. Ez értekezleten a Szávay Gyula által előterjesztett tanulmány-anyagot a kamara most könyvalakban kiadta s azt kell hinnünk, hogy ez a könyv Magyarország ipar- történelmében forduló pontot jelent, mert megjelenésének alig első két hetében már országos hirre tett szert és országos megvitatás tárgyát képezi. A könyv maga két részből áll: az egyik maga a számos külföldi példával és külföldi anyaggal felduzzasztott előterjesztés; a második rész áll ötven színes grafikonból, amelyekben a kamarai kerület kézműiparának vármegyénként és városonként és iparáganként való eloszlása, az iparosok adózó ereje és az állami támogatás múlt eredményei vannak szemléltető képekben megérzékitve. Szerényen jelzi e munka bevezetésében Szávay Gyula titkár, hogy talán a közgazda- sági irodalom nagy problémáját nagy stílusban fejtegető jelesei előtt nem korszerű és nem izgató a kisipar kérdése, mert nem modern, az ország busz fokusában s annak őrtornyaiban a kamarákban, ahol a küzdelmes élet elevenjében napról-napra borzsolódik, érintkezik, foglalkozik a kamarai vezetőség az iparosok nagy tömegeivel, ez a kérdés ma a tömegérzések korában rendkívül fontos és izgató, különösen akkor, ha azt nézzük, hogy a tiz év előtti nép- számlálás szerint Magyarország fél millió ipar- vállalatából 99'5 százalék a kisiparhoz tartozik és majd ugyanannyi munkás van még a dolgához kötve. Ennyi százezer keresőnek sorsát érintő egy gazdasági közkérdésben nem lehet és nem szabad azzal az elméleti konzekven- cziával lezárni a tudományt, hogy a kisipar meg nem menthető, hogy a jövő a gyáriparé és nagyvállalatoké stb. stb., hanem igenis érez- nünk kell, hogy e nagy tömegek bizonyos várakozásait ki kell elégíteni és bizonyos többször hallott, talán már el is kopott igazságokat meg kell ismételni, mert ha az igazságok meg is öregszenek s miniszterek és közgazdászok is megöregszenek és c »Aradnak, az élet, az érdekkel versenyző élet, az fiatal marad és fiatalos kezelést követel magának. Nem intéztük el tehát a kérdést, ha azt mondjuk, hogy a kisipar a modern termelési tényezők világában nem maradhat fenn. Mi legyen hát azzal a néppel, mely ma a kisipar halálraítélt területére kénytelen tódulni? Föltétetvén igy a nagy kérdés a munka további részében arra igyekszik megfelelni, hogy tehát mi történjék? E czélra a körülbelül 200-féle iparágból és kereső foglalkozásból kiválogat húsz kézmüiparágat, a legnépesebbeket és olyanokat, amelyek egyénies avagy iz lésre dolgozó voltuk miatt, mint kézműiparuk-— továbbra is fennállani hivatottak. Ezeket ösz- szes tárgyi viszonylataik szerint és termelő' erejükre nézve statisztikailag szétszedi és beszédes számcsoportokban is bemutatja. Végső javaslatként arra az eredményre jut a kamara munkája, hogy ellentétben a régi állami támogatási rendszerrel, amely az egyeseknek ingyen adományokkal való támogatása utján akart az összességre kedvező iparfejlesztési eredményt elérni, a jövőben az összességnek biztosított kedvezményekkel lesz czélszerü az egyesek boldogulását munkálni. Ennek legbatályosabb eszköze az oktatás. Még pedig úgy az általános szakirányú, mint a gyakorlati műhely oktatás. Képzett, ismeretekkel bőven felszerelt, széles látkörü iparosok majd megtalálják maguk azokat az eszközöket, amalyekből anyagi boldogulásoknak előállani kell. További eszköz az általános érdekű és hatású ipari országos intézmények létesítése (technikai, technológiai, kísérleti intézmények, szövetkezeti tér tovább művelése). Nem zárja ki e kamarai munkálat az anyagi támogatás kipróbált eszközét sem, azonban nem az ingyenes adományokra fekteti itt a fősulyt, bár kivételes indokolt esetben ennek is helye lehet. Olcsó kölcsönpénzzel, erő és munkagépek kölcsön adásával, vagy azok beszerzésére való részleges hozzájárulással, közmiihelyek támogatásával stb. Végül pedig helyes köz- szállitási törvénykezésben munka megrendelések biztosításával látja a kamara az iparfejlesztési czélt leginkább megközelithetőnek. Mint uj és érdekes gondolatot jelezzük azt a felvetett eszmét, hogy gépadomáuyozások pályázati utón osztassanak. Úgy a kereskedelmi kormány, mint hazánk fontosabb közgazdasági fórumai méltánylással fogadták e szép és derekas munkát s a kereskedelmi miniszter azt rendelte el, bogy a többi hazai kamara e munkálat irányelvei alapján vegyék tárgyalás alá e kérdést és tegyenek előterjesztést. Az emberbarát. — Én a szegény embereknek, a sajnálat- raméltó teremtéseknek igazi barátja, szóval a legnemesebb értelemben vett filantróp vagyok, — jelentette ki Oszkár barátom s önelégülten pödörintett egyet a bajuszán. — Felebarátaim közt nem teszek kivételt, lehajtok a legalacsonyabb sorsuakhoz is és szükség esetén szívesen segítek rajtuk. Hallgattam s óvakodtam őt félbeszakítani. — Az embertársainkkal szemben gyakorolt jótékonyságnak sok módja és eszköze van, — magyarázta tovább Oszkár — de ami engem illet én megvetem a könyörületesség- nek azokat a közönséges formáit, amelyek tisztán anyagiakban csúcsosodnak ki szóval, amelyeknél az emberbarát erszénye játsza a főszerepet. A felebaráti szeretetnek ezt a fajtáját másoknak engedem át. Én, ha ezt a kifejezést használom, a lelki irgalmasságot szoktam gyakorolni. Az utolsó szavaknál kaczér, kényeskedő mozdulattal letette a kiskanalat a csésze mellé, melyből az utolsó korty kávét az imént hör- pintette ki. Majd belebocsátkozott az ő saját külön jótékonysági módszerének részletesebb fejtegetésébe. De előbb olimpusi nyugalommal rágyújtott egy finom szivarra. _______________ — Tevékenységem színhelyéül rendszerint az omnibuszokat szoktam választani. Ezt a jármüvet különben kizárólag emberbaráti működésem kifejtése czéljából használom. Mihelyt a kocsi belsejében megpillantok egy női lényt, aki se nem csinos, se nem fiatal, se nem elegáns, menten hozzá fogok a jótékonyság gyakorlásához. Odaülök a bájszegény hölgy mellé, igyekszem figyelmét fölkelteni, csodáló szemekkel nézek rá s lábammal diszkréten rálépek a czipője hegyére. . . — Aha, értem már, — szakítottam őt félbe. — Dehogy érted! Csak én tudom, hogy mit jelent egy olyan szegény léleknek, aki már túl van élete tavaszán s akit a mostoha sors se szépséggel, se kellemmel meg nem ajándékozott az, ha egy olyan férfi mint én, nyilvánvalólag udvarol. . . Ezek a sajnálatra- méltó ehirult nők tetszeni vágyók s szenvednek azon átok súlya alatt, hogy ruták és senki se méltatja őket figyelemre. En azonban újra beleringatom őket az ifjúság illúzióiba; fonnyadó lelkűk elé újra oda varázsolom hosszú perczekre a szerelem, a boldogság délibábját. E nők szemében én az öröm mentője vagyok, az álom s ebből az álomból vélnek fölébredni, mikor elérik utazásuk czélját s leszállnak a kocsiból. S ennek az álomnak emléke elkíséri őket a mindennapi élet gyötrelmes sivárságába s könnyebben elviselhetővé teszi nekik a prózai lét siralmas napjait. ,S ezt a boldogságot ki ajándékozza nekik ? Én, az emberbarát. Megérintem lábammal czipőjük hegyét s tovább megyek utamon. Őket azonban boldogítottam... — Mindig ? — kérdeztem érdeklődve. — Mindig! Eleinte egy kicsit meghökkennek, azt hiszik, hogy csalódtak, nem tudják magukat hirtelen a nagy boldogságba beletalálni... Egy szép férfi figyelmére méltaja őket, akik széptelenek, hervadozók, kesernyések és mogorvák. Elpirulnak, megzavarodnak, ifjúi tűz heviti újra kihűlő sziveiket. Az első érintésre visszahúzzák a lábukat, de már a másodikra, félig mámorosán a bizonyosságtól, hogy ez nekik szól, megbódolnak s lábuk az enyém mellett pihen. Az édes üdvösség árja hömpölyög át leikükön. S fonyadt arczuk sugárzik, mintegy átszellemül a nem remélt boldogságtól. — No, ezt igazán szeretném egyszer látni! — kiáltottam fel elragadtatva az élénk és megható előadástól. — Mi sem egyszerűbb! Gyere ugorjunk föl a legelső omnibuszra. Biztosan találok a kocsi belsejében egy alkalmas kísérleti nyulacskát. Fölugrottunk az Odéon—Clichy legelső kocsijára. Oszkár benn foglalt helyet, én a plateformeon maradtam, honnan minden mozdulatát meg lehetett figyelni._______________ Na gykároly, Könyök-utcza II. Készítek: (a gyökér eltávolítása nélkül is) természethü fogpótlásokat aranyban és (vulkánit) kautschukban; szájpadlás nélküli fogpótlások úgy mint: arany- .......... hidak, koronák, csapfogak a legművésziesebb kivitelben..................... fo gtechnikus. NAGYKÁROLY
