Nagykároly, 1911 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1911-12-27 / 52. szám
NA G Y K A R 0 L Y csak úgy, mint ahogy a tönkrement főurnak kasznárja mondta: mi már készen volnánk. Elaltatott talároknak, uj idők motívumait nem sejditő GülBabáknak, a „septem sancti dorni- entes“ barlangjába zarándokló muzsikoknak az angyali ének „békessége“ nem sokat mond. ők benne vannak a békességben nyakig. Hiszen ők is készen vannak. Nekünk azonban problémáink, konfliktusaink vannak s mi vivődünk bennünk. Utón vagyunk s bár nagy kincseink vannak, de tudományos inventáriumunkat folyton revideáljuk és selejtezünk nézeteket, babonákat, téziseket. Vannak rendszereink és alkotmányaink, de ezek inkább sátrak, mint házak s időnként fölszedjük sátorfáinkat s máshol és másképp ütjük föl azokat’ Mi tehát nem vagyunk készen. Nekünk szükségünk van ugyan arra, a békére, amelyet az angyal hirdet, de az a béke nem mozdulatlanság, nem elszigeteltség és tudatlanság. „A szellemi világban nincs mozdulatlanság“ : tehát nincs dogma, nincs béke, még a békét hirdető egyházban sem. Ez a meghódolt, bűnbánó Prohászka voltaképen a legnagyobb dogma- és egyháztagadó. Vármegyei közigazgatás. Heiseiiisitelléi a közigazgatási bizottsági tagválasztást. Nézeteltérés az alispán és a tb. főjegyző között. Szatmárvármegye közéletének érdekes eseménye volt a vármegyei törvényhatóság ezidei őszi közgyűlésén történt közigazgatási bizottsági tagválasztás. Egy közismert érdekcsoport még jóval a választás előtt arra szövetkezett, hogy egy pár nekik nem tetsző ábrázatu régi közigazgatási bizottsági tagot kibuktat és ezek helyett a maga embereit hozza be. Ezért aztán a választást hetekkel megelőzőleg hihetetlen korteskedést vittek véghez s a választógyülésen több alaki szabálytalanságot inszczeniáltak. Czéljukat el is érték. így kibuktatták Nemestóthi Szabó Antal nagykárolyi kir. közjegyzőt is, aki pedig a közigazgatási bizottságnak egyik leghaszna- vehetőbb tagja volt. A bizottságban tárgyalás alá kerülő minden egyes ügyet élénk figyelemmel kisért és ahol igazságtalanságot tapasztalt, ott nagy szónoki készséggel és nem mindennapi jogi tudással védte meg a közérdeket, épp úgy mint a jogos magánérdeket is. A közigazgatási bizottsági tagválasztást megfelebbezték és erre vonatkozólag a napokban érkezett le a belügyminiszter döntése. A belügyminiszter a Szatmármegye ezidei őszi rendes közgyűlésen történt közigazgatási bizottsági tagválasztást többrendbeli alaki szabálytalanság miatt megsemmisítette és uj választás foganatosítását rendelte el. A belügyminisztérium ezen határozata ellen Mangu Béla vármegyei első aljegyző — minthogy az alispán nem volt itthon, tb. főjegyzői minőségében felirati jogával élve — a belügyminiszterhez felterjesztést intézett. A feliratban Mangu tb. főjegyző azt mondja, hogy a közigazgatási bizottsági tagválasztást megsemmisítő határozatában a miniszter törvénysértést követett el. Ez a felirat már fel lett terjesztve a belügyminiszterhez, amidőn Ilosvay Aladár alispán hazaérkezett és a történtekről tudomást nyert. Az alispán nyomban pótfelterjesztést tett, amelyben kijelenti, hogy ez ügyben nem azonosítja magát Mangu Béla tb. főjegyző fel- terjesztésével a miniszteri döntést tudomásul veszi. Az uj közigazgatási bizottsági tagválasztás valószínűleg a jövő év január havában lesz. k ... \ pap. Egy olvasónk közli velünk : A község, a melyben lakom olyan, hogy férfi lakóinak fele betöréses lopásért ül, mig a másik fele vagy elszenvedte már büntetését, vagy vizsgálat alatt áll még. Most karácsony első napján a pap misézés czéljából az oltár elé lépett, észrevette, hogy a tabernaculum kulcsát otthon felejtette. Ekkor a lelkipásztor a hívek felé fordulva, igy szólt: — Talán akadna valamelyikőtöknél szeretett testvéreim az Urban, egy heverő tolvaj kulcs ? Amire mincf az ájtatos hívek a zsebükben kezdtek kotorászni. Városi ügyek. A képviselőtestület gyűlései. Nagykároly város képviselőtestülete szombaton délután két rövid lélékzetü közgyűlést tartott. Az egyik gyűlésen a városi villamos-mű 1912. évi költségvetését állapították meg; a másikon az uj képviselőtestület megalakulását mondták ki. Wolfrám-égök a közvilágításban. Megelégedéssel állapítjuk meg, hogy városi villamos-mű vezetősége végre, megszivelve már egy pár hónapja tett indítványunkat, az utczai közvilágítás legnagyobb részén Wolfrám-égőket alkalmazott. Ha ezen égők használata állandó lesz és a teljes világítást legalább éjjeli ll óráig meghosszabbítják, úgy a közvilágítás kifogástalannak lesz mondható. Megj ott Nagykároly város államsegélye. A tisztviselők nem akarják elfogadni. Már hónapok óta türelmetlenül és izgalommal várják Nagykároly város rosszul dotált tisztviselői a városok idei államsegélyéből elmaradt egy millió korona kiosztását, amelyből Nagykároly város részére — minthogy a már folyósított két millióból eddig 15000 koronát kapott — most 7500 korona járt volna. Ámde a nagykárolyi tisztviselők ebből a millióból többet vártak mint az előző évi arányösszeget, mert a szállougó hírek és miniszteri kijelentések szerint, a harmadik millió koronából a kedvezőtlenebb viszonyok között lévő városok részére aránylag nagyobb segélyt helyeztek kilátásba. Nagykároly város pedig a magyarorsági szegény városok sorában a harmadik helyen áll. A Nagykároly város részére kiutalt államsegélyéről szóló miniszteri leirat karácsony első napján érkezett meg és meglehetős meglepetést és bosszankodást keltett. Az államsegélye mérve nemcsak hogy meg nem haladja az előző évi arány szerint bizonyosan várt 7500 koronát, hanem ennél sokkal kevesebb, mert mindössze 4500 koronát kaptunk. A miniszteri leirat bő kivonatban a következő : Az 1911. évi állami költségvetésben a városok segélyezésére előirányzott három millió koronából az 1911. évi júliusban kelt rendele- temmel két millió koronát utalványoztam ki. Egyidejűleg kijelentettem, hogy a lehetőséghez képest még ebben az évben törvényjavalatot szándékszom előterjeszteni, mely a városok állami segélyezésének kérdését is szabályozni fogja. Kijelentettem továbbá, hogy a harmadik keresztülfurja a föléledő, harczos vágya. Remeg a teste, csak a lába nyugodt. Biztos a győzelmében. Az áttört harisnya finom hézagain kinálva-kinálja a melegségét. Eget, perzsel, majd megőrjít. És már észre is vette. Kaczag a szeme, csufolódik, ingerel. A másik beszélt megint. Rajongva, maga- feledten. És félálomban hallgattam. Nem tudtam, mit beszél. Annyira vele éltem, hogy a szók megtestülve, a jó tulajdonságok kikristályosodva jöttek elém. Csapzott minden porczi- kámban. De csak egy szó bugygyant elő lázas ajkamból: Gittái Aztán elmúltak a nyári esték, aztán elmúltak az őszi bánatok. Jött a tél előszele. És elfelejtettem Gittát. Lucskos, zivataros estén összetalálkoztam a barátommal. — A Gitta! — szóit, de fájdalmasan búgott a szava. Közömbösen akart beszélni, de a sirás átrengett a szavain és ekkor" eszembe jutott, hogy fel kellene keresnem Gittát. Most szabad, most szerethet és már régen szerettem. Legalább nyáron igen, amikor az éjszakában olyan regéket álmodtunk róla. A másik pillanatbán megszorítottam a fiú kezét. Erősen, hogy szinte felsikoltott. Bocsánatot akartam kérni tőle, hogy most, most, igen: — megcsalom. Rohantam arra, ahol tudtam, hogy ott lesz. És ,ott volt. Kedvesen vissza bólintott a fejével. És én éreztem. Nem a Gitta volt, legalább nem az én Gittám. Ajkához nem lehet leereszkedni, a szemét se bolondosán megcsókolni. A hideg szépség elvarázsolta arczát. Királyi büszkeség ült rajta. Elbizakodtan, a maga szépsége tudatában pá- váskodott . . . És én éreztem, hogy sohase tudna az életembe surranni . . . Malvin. Egyedül álltunk ketten az éjszakában. Előttünk bukdácsolt a társaság ittasan, jókedvűen. Harsogó nevetésük átszürődött a párás, tiszta levegőn és mi már csak mosolyogtunk egymásra. Meg akartam fogni a kezét, de vártam, hogy ő öleljen meg. Meg akartam harapni a vöröslő ajkat, de vártam, hogy az ő arc?a tapadjon rám. És szóltam: — Maradjunk itt . . . igy : egyedül . . . Malvin . . . egyik gázlámpa fénye mohón kapott a ruhája alól kiboruló bokája felé és én is megláttam. Gyönyörű volt, még ilyen szépet nem láttam. És már kiáltottam is: — Malvin, Malvin maradjon . . . Az ártatlan, puha szövet lázasan csókolta a lábszárát. Erősen odatapadt a testéhez, megfeszült a formákon és nekem is sokat elárult. Már én is szaladtam : — Malvin, álljon megl És éreztem, hogy szeretem úgy, mint eddig senkit. Ebben a pillanatban még meghalni is tudtam volna érte, pedig gyáván ragaszkodók ahhoz a nap-napot megtoldó élethez. Valami melengetett belülről. Úgy hittem és esküdni is mertem: itt az igazi szerelem, amely csak egyszer-kétszer jön el egy életben. Én szerette és egészen, őszintén, igazán. De ő csak futott, majd elérte a társaságot. Hirtelen rámtört a féltékenység. Ott férfiak vannak szebbek, okosabbak, vidámabbak, mint én. Nem szabad odamennie. Mert megnézik, beszélnek vele, karon fogják. Nem, nem szabad odamennie . . . Az indulat kitört az összeszoritott fogaim alól. A csöndes utczát sikoltva fúrta át a bőszült kiáltás: — Malvin. Rögtön álljon Meg! És tudtam, hogy meg fog állni. Megállt, vissza fordult. Ijedve, megremegve, tán szeretve is rám nézett. És én tudtam, hogy most erősnek kellene lennem, brutálisnak, vadnak, hogy megmentsem magamnak. De éreztem, hogy szelíd sugár lopódzik ki a szivemből, lágyan, hódolva, körülöleli fehér testét, megaláztam magam, meghajtottam előtte a fejemet . . . Kaczagott egyet és mar valakinek a karjába fűzte a kezét. Ott áltam egyedül megcsalva, elhagyatva. Sirní szerettem volna, de úgy rémlett: ez nem illik. Aztán oda akartam rohanni. De ez a másik nagyobb ur, mint én, neve van, művésziesen értékes neve, nem olyan szürke, robotos, mint az enyém. És már nevettem is. Halódtam sokáig. Az arczképe mindig az ágyam fölött függött. A hold kékes ezüstje misztikus elérhetetlenbe távolította el tőlem, zöld ernyős lámpásom exotikus fénye rejtélyesen eltakarta bájait előttem. De már késő volt. Barna arany haja — csak neki van! — körülfonta a torkomat és szerető ajka, hegyes orra, kaczér szeme folyton viháuczolt a tekintetem előtt.
