Nagykároly, 1911 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1911-05-31 / 22. szám
Nagykároly, 1911. május 31. VI. évfolyam. — 22. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGyKÁROLyBflN, Szölö-utcza 4. sz Előfizetési árak: Egész évre 8 K, félévre 4 K, negyed évre 2 K.- Megjelenik minden szerdán reggel. = Felelős szerkesztő és laptulajdonoa: ROSENFELD ZSIGMOND. HIRDETÉSEK a kiadóhivatalban jutányosán vétetnek fel. „nyílt-tér" sora 60 fillér. — Kéziratokat nem adunk vissza. A hirdetések közlési dija előre fizetendő. — Egyes számok nem adatnak el. Hol a fiim? A harmincz tagú radikális ellenzéknek mind a harmincz vezére sűrűén interju- holtatja magát két-három hét óta a katonai reform-javaslatok dolgában és mindmegannyi múlhatatlan szükségét látja annak a kijelentésnek, hogy — Késhegyig menő harczot folytatunk, obstruálunk, minden lehetséges eszközzel támadunk a katonai követelések ellen! Nyilatkoztak pedig Így, mikor még semmiféle pozitív értesülésük sem lehetett róla, hogy a javaslatoknak tulajdonképen mi is lesz a tartalmuk. Nos, erősen komolytalan dolog volt tőlük, hogy látatlanban prejudikáltak a katonai reformterveknek és csak természetes, hogy az ország a nagyhangú ellenzéki kijelentéseket egy pillanatra se vette komolyabban, mint ahogy megérdemlik. Ma, amikor in onreto az ország előtt fekszenek a javaslatok, a nyilatkozatok özöne folyik tovább. — Ezekből a javaslatokból nem lesz törvény! — hangoztatták az ellenzéki urak már akkor is, mikor még arra se volt módjuk, — hogy legalább felületesen olvassák át e javaslatokat. A javaslatok rosszak, veszedelmesek, támadást jelentenek a nemzet legvitálisabb érdekei ellen! Har- czolunk, obstruálunk! De hozzá teszik: — Az obstrukcziótól csak úgy állunk el, ha a kormány garancziát vállal az általános, egyenlő, titkos választójog megteremtése dolgában! Teringette, ez aztán a logika, ez aztán a komolyság! Ha a javaslatok „rosszak, veszedelmesek, támadást jelentenek a nemzet legvitálisabb érdekei ellen“, vájjon mit változtathat mindezeken az állítólagos súlyos hibákon, ha a kormány belemenne most rögtön a választójogi javaslat tárgyalásába ? hát akkor egyszerre eltűnnék a katonai javaslatoknak valamennyi szépséghibája, melyet Justhék már akkor is bőségesen fölfedeztek, mikor e javaslatok még meg sem jelentek? Az utóbbi években nem egyszer láttunk lelkiismeretlenül és alaptalanul felidézett obstrukcziókat nálunk, de ha most valóban ismét obstrukczió találna lenni, úgy ez lelkiismeretlenség, inkonzekvenczia és komolytalanság tekintetében messze felül fogja múlni mindazt, amit eddig nálunk produkáltak. De hát ezt az igen tisztelt ellenzéki urak, akik — mint a szimptomák tanúsítják — gyógyíthatatlan rövidlátóSágban szenvednek, — úgy látszik, merőben képtelenek fölfogni. Midőn most nagy hűhóval ismét nekigyürkőznek a felforgatás munkájának, nem veszik észre, hogy a közhangulat egy csöppet sem áll harmóniában az ő tervbe vett akcziójukkal? A közhangulat az, hogy mindenki jelentékeny s örvendetes vívmánynak tartja a szolgálati időnek három évről két évre való leszállítását és ha a javaslatok semmi más előnyt sem tartalmaznának, csak ezt (pedig tartalmaznak ezen kívül is sok becses dolgot), úgy a közfelfogás már egyedül ezt is olyan örömmel üdvözölné nevezetes vívmányként, hogy ezzel a hangulattal szemben Justhék minden obstrukcziós törekvésének hajótörést kell szenvednie. A katonai javaslatok és a választójogi reform közt junktimot teremteni különben sem lehet. Ezek különálló dolgok, egyiknek a másikhoz vajmi kevés köze és mindenik külön-külön mérlegelést követel, amely mérlegelésnél minden taktikázás, minden hangulatcsinálás félreteendő és egyedül csak az képezheti a kérdés tárgyát, hogy az egyikben is, a másikban is mik a nemzet érdekei. — Munkapártiak egymás ellen. Szatmár- megyében nincsen szervezve a nemzeti munkapárt. Többször hangoztattuk a szervezés és az egységes vezetés szükségességét. Nemcsak a párt érdeke miatt, hanem a külső tekintély szempontjából is. Csak a választás idején beszéltek a pártról, akkortájban tartottak egy-kót gyűlést, azóta azonban a párt semmi életjelt nem ad magáról. Ha a párt szervezve volna, nem történhetne meg, hogy a párt tagjai közérdekű dolgokban egymás ellen dolgoznak, így azonban megtörtént. Domahidy István és több társa felebbezést adott be az 1 százalékos megyei ingatlanforgalmi pótilleték megszavazására vonatkozó határozat ellen. Az indítványt, amint tudjuk N. Szabó Antal és társai adták be. N. Szabó Antalnak pedig nagy érdeme van abban, hogy a Domahidyék pártja győzelmesen került ki a megyebeli országgyűlési KÉT LÉLEK. Irta: 6L6K VIDOR. Akkoriban együttlaktam Pista barátommal. Kint ismerkedtünk meg Paris egy piszkos kis kabaréjában. Egymás mellett ültünk és meg- éreztük, hogy magyarok vagyunk. Egymásra pillantottunk és megláttuk mindkettőnkön az elszakadt budapestit. Most nem tudtunk mit csinálni. Ólmos, szürke, nagy csöppekben hullott az eső. Sétálni nem lehetett és az ottmaradáshoz sem volt kedvünk. Mondom esett az eső, zuhogott. Csurgóit a háztetőről a piszkos viz és az égen rongyos felhőczafatok kergetőztek. Idegesek voltunk és türelmetlenek, úgy, hogy felkerekedtünk és lementünk az utczára. Azután bekullogtunk egy kávéházba. Szótlanul ültünk az asztalnál és sablonosán, csupa megszokásból átfutottuk a lapokat. Majd a levegőbenéztünk, bámultunk. Megszólítottam Pistát : — Mit csinálsz te Pista, hol járnak a gondolataid, hogy oly különösen nézel magad elé? Ekkor el kezdett beszélni. Nagy homloku, okos fejét rátámasztotta könyökére és a sárgaeres márványasztalra szegezte a tekintetét. — Ha esik az eső, beborul a lelkem, olyanná válik, mint egy nagy tükör, amiben az égbolt visszatükröződik. Rátelepedik a lelkemre a szomorúság és párás köd öli meg emlékeimet. Mielőtt kimentem volna abba a romlott franczia városba, abba az én lelkem temetőjébe, Párisba, összemászkáltam Európát. Hegyek között vitt a vonat. Mikor lenéztem a szédületes völgyszakadékokba, apró kis, vibráló pontoknak láttam a dolgozó embereket. És a magas hegyek havas, zuzmarás ormai sejtelmesen a fellegekbe vesztek. Mászott a kis südbahni mozdony a keskenyvágányu, szerpentinpályán, erőlködött. Csak úgy feszültek aczélbordái, amint sürü füstöt pöfékelve húzta maga után a vonatot. Ültem a kupéban. Mellettem valami kopaszfejü, angolsipkás, kisszakálu bácsi, velem szemben egy feketeszemü leány. Amolyan emanczipált nevelésű, egyedül utazó, okos, mai lánynak látszott. Egy kékfedelü, vékony könyvet olvasott. Én meg néztem, néztem és amint megláttam, éreztem, hogy ez a nő nyomot fog hagyni a lelkemben. Nem akartam beszélni a lánynyal, mert jól éreztem magamat igy ismeretlenül. Csak néztem, bámultam, amig megszerettem abban a nagy csendességben, abban a nem közönséges hangulatban. A rongyos kis bőrkupé különös levegője érdeklődésemet felcsigázta, érző idegeimet fogékonynyá tette a leány iránt. Kint a természetben a legszebb ősz élt, amit valaha láttam. Arany csöppek csurogtak a napfényben úszó tüfenyők ágairól és a hegyi patakok, mintha csillámló ezüstöt vittek volna vizcsöppeik hátán, ugv siettek a bérczekről a völgyekbe. Az állomások üresek voltak, a vasúti embereken kívül alig ődöngött azokon egy pár czivilember. Olyan egyforma volt erre minden, egyenlően szép, csendesen szép. Nem zavarta meg semmi disszonáló zaj ezt a gyönyörű hangulatot, semmisem rit ki a környezetből. Múltak,a perczek, egyik úgy telt el, mint a másik.,És olvasott a leány még mindig, tuvább. . . És én néztem mindig, folyton, tovább . . . valami apró kis megállóhelyre érkeztünk, amikor felkelt és kiszállt. Felugrottam és utána néztem. Várta a leszállásnál egy szép, magas finomarczu ember, aki kezet csókolt neki és átvette a csomagját. Aztán mentek egymás mellett. Tovább, messzebb vitt a vonat, az élet. Kóboroltam, jártam vasúton, hajón, jókedvvel, szomorúan mindenfelé, találkoztam sok asszony- nyal. Elmosódott bennem az egész kis emlék. Lementem később délre, Olaszhonba. A lágyan éneklő, barnabőrü, szép olaszok közé. Jól éltem ott, kellemesen. Nagyon, de nagyon szeretem a tengert. Hatalmas felemelő érzéssel néztem a tarajos, zöldeskék, viharos hullámokat, majd a csendesen egybeolvadó bársonysima víztükröt. Kimentem egyszer gondolázni a tengerre. Szép, szürke este volt majdnem sötét. Hazafelé mentem a bárkán. Lassan csepegett a viz az evezőn s valami tengermélyi hangulat kerekedett innen. Szépen pislogón, homályos mécsek gyultak, csillogtak mindenütt és úsztam a gondolán be a városba. Gondolat nélkül, melankolikus hangulattal teli bensővel, ritmikusan éreztem, mikor egy fordulónál szembe Nagykároly, Könyök-utcza II. Készítek: (a gyökér eltávolítása nélkül is) természethü fogpótlásokat aranyban és (vulkánit) kautschukban ; szájpadlás nélküli fogpótlások úgy mint: arany- ........... hidak, koronák, csapfogak a legművésziesebb kivitelben.................... fo gtechnikus. NAGYKÁROLY;
