Nagykároly, 1911 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1911-03-15 / 11. szám
Nagykároly, T9T1. márczius 15. — VI. évfolyam. — 11. szi$m NAGYKÁROLY Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLYBAN, Szölö-utcza 4. sz. Előfizetési árak: Egész évre 8 K, félévre 4 K, negyed évre 2 K. ■ .......- Megjelenik minden szerdán reggel. 1 - ■ ■ : Fe lelős szerkesztő és laptulajdonos: ROSENFELD ZSIGMOND. HIRDETÉSEK a kiadóhivatalban jutányosán vétetnek fel. „Hyilt-tér“ sora 60 fillér. — Kéziratokat nem adunk visi A hirdetések közlési dija előre fizetendő. — Egyes számok nem adatnak el. Nárcziosi szellő. Irta: Nagy Zoltán. Enyhe márcziusi szellő csókdossa az arczunkat, a tavasz előhírnöke megérkezett. A szellő szárnya, a levegő enyhesége, a felcsillanó napsugár, a tiszta kék égbolt mind-mind sejtelmes vágyakat, életre kelt és megujhodott érzésekét keltenek lelkűnkben. Úgy érezzük, mintha kiszabadult volna erőnk, agyunk, szivünk a zord idő vaskapcsának szorítása-, a dermesztő hideg pánczéljának szorítása alól; úgy érezzük, mintha a téli időjáráshoz hasonló sötét, komor gondolatainkat elűzné a márczius, szellő. Vérkeringésünk élénkebb, látásunk tisztább s az ég kékje a reménység, a bizalom sejtelmeit idézi fel csüggedt lei- keinkben. A márcziusi szellő fuvallata remény, sejtelem, megújhodás nekünk. Ugyanez a nemzet számára is,amely márczius 15-ének emlékét ünnepli. Mindazok a vágyak, amelyekkel a nemzet évszázados megpróbáltatás mellett a polgári és politikai szabadság után sóvárgott, életre keltek az 1848. év márczius 15-iki nap-, jártak a történetében, mikor e nap eseményei és közöttük a közismert 12. pont, a proklamáczió „mit kivált a magyar nemzet“ felírás alatt egy, jobb, szebb jövő alapozását teremtették meg. Ami szunya- dozott, az életre kelt s a kipattant rügy annyi visszasóvárgás, annyi elnyomott sóhaj után a reménység feslő bimbóját tette felismertté. A reménységgel eltelt lélek felemelkedett és ez a felemelkedettség ünneppé avatta e nap emlékét a nemzet számára. Nemzeti ünnepnek hirdetik márczius 15-ikét. De vájjon nemzeti ünnep-e márczius 15-ike ? Annak érzi, tartja-e az egységes magyar nemzet? Egyesíti e e nap emléke a haza minden polgárát, a társadalom minden osztályát az évfordulón. Nem. És ebben a rideg feleletben nemcsak kinos, keserves beismerés van, hanem élő, igaz szemrehányás. A beismerés a tények valóságán alapszik, a szemrehányás az egész nemzetet illeti. Önként feltoluló gondolat, vájjon mi az oka ennek? A pártpolitika? A nemzeti egység hiánya ? Avagy maguk az emberek ? Megfelelünk rá. A nemzeti köztudat egyéniségének a hiánya deferált a lojalitással szemben. Ha köztudat ás egységes magyar nemzet valójában léteznék, ha az átható erő faji és nemzeti felfogás tekintetében a politikai nemzet minden tagját eltöltötte volna; úgy a márczius 15-iki nap történelmi emléke is a nemzeti akarat megnyilatkozása és a közérzés kényszerítő hatása alatt valóban nemzeti ünnep lenne a nemzet számára. így ? Pásztortüzek, őrállomások csupán azok a társadalmi ünnepségek, a melyeknek fénye, világa alig terjed egyik helytől a másikig. A világosságot egyhamar el is nyeli a körülötte terjeszkedő lomha, nehéz köd, a mely köd a mai társadalom fásultsága, közönye és nemtörődömsége. Eszmék nem izgatják, elvek nem foglalkoztatják, önös érdek és egyéni érvényesülés irányítják. A mindennapi-élet küzdelme nem enged időt eszmények fölött gondolkozni s a múlt hagyományai nem képesek felemelni a lelket: szó, szólam csak, érzés, megértés nélkül a szabadság, egyenlőség és testvériség. És a márcziusi szellő csókj^, fuvallata csak sejtelmeket kelt fel, üres vágyakat, meg nem valósított reményeket, merik csak emberek sejtik vagy érzik és nem'rtt« egész nemzet, az egységes magyar nemzet, a mely szintén sejtelem és sóvárgás csak. — Az Északkeleti újság. A templom udvarán várták az istentisztelet kezdetét egy főszolgabírói székhely zsidó hívei. Beszélgettek. Arról volt szó, hogy milyen zsidógyülölő a főszolgabíró. Hallja a diskurzust Smelke, aki nyul- bőrrel kereskedik, félszemére vak, féllábára sánta, egy kissé félkegyelmű és rongyos ruhában jár. , — Én nem tudom — szól Smelke — mit tartjátok a főszolgabírót antiszemitának. Ez nem igaz. Az egy jó ember. Tegnap is arra mentem, a kapuja előtt állott, megszólított és megveregette a vállamat. — Hogy vagy Smelke? Látod te derék zsidó vagy, téged szeretlek. Ilyennek kellene minden zsidónak lenni. Az Északkeleti Újság még mindig nem tudja elfeledni, hogy egyszer azt irtuk róla, miszerint nem klerikális. Minden alkalmat megragad, hogy meg mutassa nekünk: de bizony ő klerikális. A héten is megjegyzéseket fűz a „Heti Szemle“ és a „Szamos“ harczárói irt czikkünkhöz. Azt mondja, hogy ő is helyt adna, olyan „jó szellemű czikk“-nek, nemcsak a Heti Szemle. Hát jó. Ezennel ki engeszteljük az Északkeleti Újságot. Elismerjük, hogy ő klerikális újság. Sőt azt is megváltjuk, hogy szeretjük. Minden klerikális újságnak olyannak kellene lenni, mint ő. Szerelem. Irta: Pozsonyi Gábor. „Szerelem?“ fogják sokan mondani,: „unalmas tárgy, százszor, ezerszer eljátszott téma, hogy lehet erről Írni, hogy lehet erről írni akarni?“ „Szerelem“, fogják mások mondani, nines. A kör quadraturája, a test halhatatlansága és a szerelem, egy kategóriába tartoznak. „Szerelem“, fogják ismét mások mondani, „van, de minek leplezni a valót hiú szavakkal; nevezzük állatias ösztönnek.“ „Szerelem“, mondják végül sokan, talán legtöbben: „óh szerelem, te istenek istene, rólad annyit mondtak, annyit énekeltek és még sem eleget soha. A te magasztosságodat, a te^ fenségedet, a te valódat megérteni nem fogják soha! Azt át kell élvezni, megérteni nem lehet.“ S mindnyájuknak igazuk van s nincs is. Sokszor megénekelt, létező és még sem létező állati ösztön, mely nemességében nemesit és igazán emberré teszi az embert. Annyiszor átjátszva, mégis uj maradt, különösen annak, ki azt először (s igazán utoljára?) élvezi. De különösen azoknak van igazuk, kik az ábrándos kék vagy tüzes fekete szemektől, a hódító illatú hajfürtöktől, a gazella-termet és biborajkak stb-től eltekintve, azt mondják, hogy a szerelem állatias ösztön. Szerelem csak egy van — érzéki. Amely szerelem nem érzéki, az lehet bármily magasztos, eszményi, nem igaz szerelem. Csakis az, mely érzéki kielégítést czéloz, az képes igazán hevíteni, az képes bolonddá és okossá tenni, a vágyak tárgyának elérhetését teendő lehetővé. S a szerelem osztja is az érzékiségek sorsát mindenben. Hogy kielégíthessük, veszélyekkel küzdünk; lekűzdi az ember az előbb lekiizdhetetlennek tartott akadályt, mert űzi, hajtja belsejében az olthatatlan szomjúság, mely más által le nem csillapítható. Ugyanazon jelenség, mint mikor a turista a legnagyobb veszélyek közt a legmagasabb hegyet mássza meg, hogy a kilátásban gyönyörködhessék s hiába játszatod el neki a leg- remekebb zenekar által Beethoven legmagasz- tosabb szimfóniáját, az őt ki nem elégítheti és nem kárpótolhatja egy Gross-Gloekner, egy Mont-Blancról való kilátásért és azoknak útjába gördülő akadályok legyőzésének élvezetéért. Űzi őt, hajtja a vágy az után, más érzékét hiába akarod lekötni a szerelemnél. Azzal, akit egy rózsa illata vonz, kit az ábrázoló művészetek tettek rabjukká, más érzéki kielégítéssel el nem feledhetni a rózsa illatát, a képet vagy szobrot. De ha a vágy ki van elégítve egyszer, kétszer (kinek minő a természete), akkor megunja. Bármily műbarát, bármily virágkedvelő, ha naponta egész életén át, vagy csak hosz- szabb időn keresztül egész napokon egy képet szemlélne, egy virágillatot szívna, meg is unná azt. Akár csak a szerelemben. Ha ki van elégítve a vágy, ha eléretett a czél, akkor a tárgyát megunjuk. Aki örök szerelemben hisz ép elméjű embernél : az csalódik. És a szerelem is, ha ki van elégítve, elveszti bűvös erejét. Ha a czél eléretett, az, mi azelőtt minden törekvés, minden kívánság, óhaj, vágy volt, elveszti értékét, köznapivá, majd unottá lesz és másnak elérésében kell ismét keresni az érzékiség kielégítését, másban uj ingert, uj vágyódást Ha eleget szagoltunk egy rózsát, mást kell szagolnunk, mert megbénulhat és elveszti érzékenységét szagló idegünk; ha eleget néztünk egy bármily szép képet, szobrot, vidéket, mást keresünk fel; ha eleget ivott a legfinomabb borból, máshoz nyúl a legpasszionátusabb ivó. Miért ? mert elég volt. S a tapasztalás bizonyítja, hogy ez eléggé hamar áll be. Mig valami uj, élvezzük teljes erőnkből, ki akarjuk az öröm, az élvezet poharát fenékig üríteni, hisz ott van elrejtve az a megmagyarázhatatlan előérzés, hogy gyorsan vége lesz az örömnek. Az emberi természetben Nagykároly, Könyök-utcza II. Készítek: (a gyökér eltávolítása nélkül is) természetim fogpótlásokat arabban és (vulkánit) kautschukban ; szájpadlás nélküli fogpótlások úgy mint: arany- ........... hidak, koronák, csapfogak a legművésziesebb kivitelben................... Lá szló Ki fogtechnikus.
