Nagykároly, 1911 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1911-07-19 / 29. szám
Nagykároly, 1911. julius 19. VI. évfolyam. — 29. szám. NAGYKÁROLY Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLYBAN, Szőlő-utcza 4. sz. Előfizetési árak: Egész évre 8 K, félévre 4 K, negyed évre 2 K. ............ - Megjelenik minden szerdán reggel. — . = Felelős szerkesztő és laptulajdonos: ROSENFELD ZSIGMOND. HIRDETÉSEK a kiadóhivatalban jutányosán vétetnek fel. nyüt-tér“ sora 60 fillér. — Kéziratokat nem adunk vissza. A hirdetések közlési dija előre fizetendő. — Egyes számok nem adatnak el. Erős nemzeti, tehát erős politikai életet is csak erős társadalom teremthet. Az összes nemzeti élet tényezői nemcsak egyszersmind társadalmi egyének, hanem a társadalomban nevelődnek is. Ha tehát a társadalom zilált, romlott, akkor nem képes külső tevékenységében, tehát az állami életben kellő energiával és hatalommal fellépni, ziláltságát természetszerűleg átviszi az állami életre is. Hiába emelkednek ki egyes szilárd erényü, érintetlen, kiváló egyének; ezek egyedül szétszórtan maradnak, mint árvizkor az erős kőoszlopok, melyek az áradat rohanását sem megállíthatják, sem el nem téríthetik. Ha a magyar társadalmi életet nézzük, meg kell döbbennünk, hogy a fizikai nyomorúság mellett mennyi léhaság, mekkora erkölcstelen elvtelenség marja erejét. Ezt az erkölcsi defektust az összes jelenségekre vonatkoztathatjuk, melyek együtt a társadalmi élet tisztaságát s vele erejét, vagy annak elvesztét jelentik. A köz iránti kötelességeknek tudata napról-napra jobban kivész az emberekből. Ki-ki már nemcsak egymásnak, hanem megzavart felfogásával önönmagának is ellensége. Hogy gondolhatjuk akkor azt, hogy mikor önmagunkkal se bírunk többé, sikerrel megbirkózhassunk a folyton nehezbedő életfeltételekkel meg a körülöttünk leselkedő ellenségekkel. # A sokszor például felhozott Rómát, óriási erőt gyűjtött birodalmát is az a politikai enerváltság vitte sírba, mety a megbomlott idegzetű, léha társadalom életéből sarjadzott. Ott is hasztalan próbálkoztak erősebb, öntudatosabb, becsületesebb államférfiak és államtők, a pusztító áradatot fel nem tartóztathatták. Meg kell döbbennünk, ha napról-napra szemmel tartjuk a magyar társadalomban felbukkanó kóros jelenségeket. A betegségbe elmerült sokaság hajlandó egy-egy feljajdulásban okoskodó moralizálást látni; pedig ha behatóbban vizsgálná a maga és környezetének életét, talán még súlyosabb diagnózist állapíthatna meg. Mert egyes jelenségek már oly megszokottak, hogy az aggódó figyelők sem veszik elég komolyan. Az erkölcsi érzék bizonyos eltompu- lására mutat az is, hogy az emberek, köztük még úgynevezett társadalomtudósok is azzal vigasztalódnak, hogy nem vagyunk cseppet se rosszabbak, mint a régi emberek. Ez teljesen hamis állítás. Ne a történelemből ismert nagy romlottsági korszakokat hozzuk fel például mentegeté- sünkre. Hanem vegyük a normális korszakok képét, amikor nem zavarta az emberi élet fejlődését semmiféle rendkívüli esemény, amint nem zavarja ma sem. És akkor a mának mérlege sötét képet fog mutatni. A törvények tisztelete ma formailag talán erősebbnek látszik, lényegileg azonban nagyon is meggyengült. Rablóbandák ugyan nem járnak, de annál több az egyes merényletek száma az emberi vagyon ellen. Csak formát változtatott rablás. Különösen a közpénzek forognak állandó veszedelemben. Hogy is ne foroghatnának, amikor a jogtalan anyagi haszon miatti büntetést ma már nem tartják megszégyenítőnek, csak ideiglenes kellemetlenségnek. Hiszen elvként hirdetik azt a könnyelmű megbocsájtást, mely csupán tormát keres, hogy szemet hunyhasson, rehabilitáljon. Az önhibája nélkül megtévelyedett rehabi- litásának elvéből igy fejlődött és nyert uralmat a laza jogi felfogásban a gazemberek rehabilitásának, minden módon való kimosásának elve. Hogy ez mire vezet, azt látjuk a megingott vagyonbiztonságban. A kereskedői becsület valamikor igen fontos erkölcsi elv volt és ez szerezte meg azt a korszakokra kiható becsülést, meg tekintélyt, melyet egyes pátriczius kereskedőházak élveztek. Hogy ez mennyire kiveszett, azt nem is kell bizonyítanunk. A csalások mindenféle nemének tömege szemünk előtt foly. Már a neve is megváltozott: élelmességgé lett. Mindez hova-tovább sűrűbbé teszi a kénytelen egyéni védekezést, egyéni harczot; ebben pedig szét kell morzsolódnia a társadalom egyetemességének. A léhaság természetesen megmételyezte az ideális eszmék szolgálatára hivatott irodalmi és művészi világot is. Csalás, egyéni érdekű torzsalkodás, vásári fogás, tehát valakinek a becsapása, jogtalan félre- szoritása, épp igy jogtalan hasznok kovácsolása már ott is közönséges dolog. Hiába mondták ki a törvényben a jogegyenlőséget; a közhivatali állások elnyerésében nem a tehetség, a rátermettség, a méltányosság, az állásra való képesítés megszerzésének ideje a legjobb ajánló, hanem a származás. A valóságban a káros és bűnös protekczió uralkodik. Van joga a protekcziónak is, sőt szükséges is, de csak az a protekczió, amely a különböző közt az érdemesebbre mutat rá, amely helyet ad olyan tehetségnek, olyan méltányosságnak, olyan érdemeknek, amelyet Figyelmeztető. Irta: René MaizeroyEz a nevetséges, szükségtelen, kopott és szuette barométer ott a kis szalon intim melegében, egészen tájékozatlanul hagyott, bosz- szantott s összezavarta gondolataimat, mert sehogy sem illett bele ebbe a harmonikus, Ízléses környezetbe, ahol a képek, a csillár, a bárfa és minden olyan müértelemmel volt megválasztva s ahol minden egyes darab — mintha a múltnak lelkét akarta volna feltámasztani. A pekin-selymen rut foltot alkotott ez a barométrum, olyan volt, mint valami betolakodó, aki elrongyolódott ruhájának szennyével a legjobb társaságot is vegyessé tudja tenni. Évek óta felmondta már a szolgálatot, a hozzácsatolt aneroid sem mutatta az időjárást s fekete tűje, mint egy nyíl, elhajlott s az ür felé fordította begyét. Micbéle Cérilíynak — akinek szalonjáról van szó — tegnapi és mindenkori barátja vagyok. Szeretek e kristály szív fölé hajolni s hallgatni tiszta és meleg lüktetését. Csodálom egyszerű becsületességét, amely ösztönszerii és ragyogó s amelyen nem fognak a kisértetek. És nem jut eszembe, hogy ezt az okos aszszonyt én rövidszoknyás korában ismertem, amikor még kibontva hullott baja a derekáig s hogy csaknem a bátyja lehetnék. Inkább megcserélem a szerepeket s én mondok el neki mindent bizalmasan. Nem tudnám eltitkolni előtte a futó örömöket sem, csakúgy, mint a fájdalmas csalódásokat, az apró bosszúságokat, a mély fájdalmat, sem a lehetetlen chimériákat, amelyekkel egy férfi élete ki van hímezve és nem fáradok bele folyton tanácsokat kérni tőle, amelyeket azonban soha nem követek. Ha hozzám ér, megértem hogy az ember a nővérére is lehet féltékeny, egy jó barátnőjére ép annyira mint a kedvesünkre. — Lelkem mélyéig szenvedek, ha azt hallom, hogy Michéle ezeket az erkölcsi tanácsokai ugyanazzal a behízelgő és komolyan kedves hanggal adja másoknak is, mint nekem. És képtelen lennék szemrehányás nélkül tűrni ezt s ott maradni mellette harag nélkül, mikor ezekről értesülök. Leírjam őt? Az arczéle büszke és tiszta, azoknak a szobroknak fensége és mégis isteni bája terül el arczán, amik a diadalkapuk fölött bőségszarukból virágot ontanak a győztes lábai elé. Gesztenyebarna hajában itt-ott vörös reflexek gyulnak ki. Nagy szemei a viharzó tenger hullámainak szinére emlékeztetnek. Akaratos álián kis gödröcske ékeskedik s elveszi annak komolyságát. Gyengéd és hamvas arcza egy virág és egy gyümölcs benyomását kelti egyszerre. Ifjúsága fájdalmas volt, nyugtalan és fárasztó, egy önző, de elragadó atya s egy szá- nalomraméltó, elnyűtt anya között. Mindenki azt jósolta, hogy hozzászokván a nagy fényűzéshez, két oldalról terhelten, az életben nem talál majd vállalkozóra, aki feleségül vegye őt vagyontalanul. Mindenki azt akarta volna titokban, hogy adja el magát, menjen a színházhoz, vagy ha ez nem tetszik, vonuljon kolostorba. De valaki mégis felfedezte a kincseket, melyek a lelkében szunnyadoztak. Megvetette az akadályokat. Hatvanezer korona évi jövedelme volt, amivel szabadon rendelkezhetett. És Michéle azt hitte, hogy álmodik, mikor ez a váratlan ajánlat hajóját a biztos révbe vezette. Nőül ment Jacques de Céryllyhoz. De térjünk vissza a barometrumhoz. Egy májusi délután éppen teáztunk a Cérylly-szalonban, az asszony meg én. Az ablakok nyitva voltak. Az első orgonák bóditó illata áradt el hozzánk. A legyezőszeriien elrendezett falevelek között lekötelező napsugár Nagykároly, Könyök-utcza II. Készítek: (a gyökér eltávolítása nélkül is) természethü fogpótlásokat aranyban és (vulkánit) kautschukban ; szájpadlás nélküli fogpótlások úgy mint: arany- ........... hidak, koronák, csapfogak a legművésziesebb kivitelben................... fo gtechnikus. Közéletünk.
