Nagykároly, 1910 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1910-10-19 / 42. szám
NAGYKÁROLY virág és fólfont zsálya tea. A mellényzsebben kánforréther. A kalapja tetején egy tál rántott rizsleves, jobb kezében boróka, a bal kezében akáczfaágat hordjon. Magával visz egy kis kocsin egy gőzfürdőt, 18 téglát, 10 dörzsölőkefét, 15 rőf flanelt, két bundát és egy összehajtható széket“. — Ez tényleg a legjobb óvintézkedés a kolera ellen. Mert ha a korela meglát egy a fentiek szerint felszerelt embert, megrémül és úgy elszalad, hogy soha hírét se hallják. Egyház, iskola. Az elsikkasztott iskola. Megesett egyszer, hogy Budapestről elloptak fényes nappal egy szobrot, sőt hogy egy egész utca kövezetét fölszedték és továbbálitak vele. Hanem az az eset ami Tasnádon történt, kissé még ezeknél is furcsább. Ott egy egész iskolát sikkasztottak el. A görögkatholikus iskoláról van szó, amit egyszerűen megszüntettek. Nem jelentették senkinek ; egyszerűen mg sem nyitották. Hiába döngette 90 tanköteles a kapuit: az iskola zárva maradt. A tanítónak — Írja a „Nemzeti Népművelés“ — fölmondták a szolgálatot és útilaput kötöttek a talpára. És minderről nem tud még most sem a közoktatásügy minisztere. így lehet elpanamázni Magyarországon a kultúrát, amiből pedig olyan kevés van. Kereskedelem, ipar, közgazdaság. Uj pénzintézetek. Még a nyár folyamán megírtuk, hogy Nagykárolyban mostanában három uj pénzintézet fog létesülni. Á jelzett pénzintézetek a végleges megalakulás felé közelednek. Az Erdődi takarékpénztár beköltözése már folyamatban van. Értesülésünk szerint október 1-én már megkezdi működését. A Polgári takarékpénztár r. t. a részvényjegyzések határidejét november 6-án zárja le. Az alakuló közgyűlést november végén tartják, azonban működését csak 1911. év január 1-én kezdi meg. A harmadik uj pénzintézet a Nagykároly és Vidéke Takarékpénztár r. t. czimet fogja viselni. Ezen intézet részvényei már teljesen jegyezve vannak, sőt túljegyzés is történt Megalakulásának helye és ideje lapunk mai számának hirdetési rovatában van közölve. Működését november 1-én kezdi meg. Feloldott sertésvész zárlatok. Mátészalkán és Tasnádon a sertésvész megszűnt, miért is a sertésvásárok megnyitattak. Szalmafonó tanfolyam Érkörtvélyesen. , A debreczeni kerületi keresk. és iparkamara .Érkörtvélyesen szalmafonó tanfolyamot létesített. A tanfolyam f. hó 15-én vette kezdetét és 3 hónapig fog tartani. Alkalom vállalkozásra. Nagyfentős szat- mármegyei község erdejében 207 K. h. vágásterület összes fatömege f. tío 25-én, d. e. 10 órakor Nagyfeotősön a községi biró lakásán zárt Írásbeli ajánlatok utján megtartandó nyilvános árverésen el fog adatni. Feltételek a magyarberkeszi körjegyzőnél tekinthetők meg. Bánatpénz 680 K. Fömunkatárs: STERNBERG OTTÓ A magyar királyi államvasutak téli menetrendje 1910—1911-re. (A menetrend változásáról csak azon részeket közöljük, melyek olvasóinkat érdeklik.) A magyar királyi államvasutak vonalain és az általuk kezelt magánvasutakon folyó évi október 1-tőJ a téli menetrend lépett életbe, mely az érvényben volt nyári menetrenddel szemben a következő lényegesebb változásokat tartalmazza: A Budapest keleti pályaudvar—brack— királyhidai vonalon. A budapestről d. u. 5 óra 15 perczkor Győr-felé induló gyorsvonat, illetve az ehhez csatlakozó Győről este 8 óra 10 perczkor induló személyvonat Bruck-Királyhi- dán Wien-felé nem nyer csatlakozást. Kőér- berek megálló helyen az összes személyszállító vonatok megállása megszüntettetik. A nagy károly—zilahi vonalon. A Zilahról jelenleg 7 óra 38 perczkor, az uj menetrend szerint pedig d. e. 8 óra 24 perczkor induló vonat Zilahon csatlakozást nyer Dés felől. A máramarossziget—aknaszlatinai vonalon A Máramarosszigetről d. u. 3 óra 40 perczkor induló és oda d. u. 4 óra 43 perczkor visszaérkező vegyes vonat megszüntettetik. A szatmárnémeti—felsőbányái vonalon. A Felsőbányáról este 7 órakor Nagybányára induló ’vegyesvonat megszüntettetik. A nagykároly—csapi vonalon. A Csapról jelenleg reggel 7 óra 15 perczkor, az uj menetrend szerint pedig d. e. 9 óra 32 perczkor induló vonat Csapon csatlakozást nyer Nyíregyháza és Szerencs felől. A budapest—keleti pályaudvar—fiumei és ujdombovár—bosznabródi vonalon. A Budapestről jelenleg d. u. 4 óra 10 perczkor Fiúméba indult gyorsvonat későbben, azaz este 6 óra 15 perczkor fog indulni és Fiúméba 7 óra 10 perczkor, Fiume kikötőbe pedig 7 óra 21 perczkor fog érkezni, hol a Venezia és Ancona felé menő hajókhoz csatlakozik. A Budapestről jelenleg este 9 órákkor induló gyorsvonat korábban, vagyis már este 7 óra 40 perczkor fog indulni és Fiúméba d. e. 8 óra 42 perczkor fog érkezni. E vonat nem mint eddig az egész éven át. hanem csak bezárólag október hó 31-ig és február hó 15-től fog forgalomba helyeztetni, azaz november hó 1-től február hó 15-ig nem fog közlekedni. A Fiúméból jelenleg éjjel 10 óra 40 perczkor induló gyorsvonat korábban, vagyis már este 7 óra 55 perczkor fog indulni és Budapestre d. e. 9 óra 35 perczkor érkezni. E vonat Fiúmétól Adony-Pusztaszabolcsig csak bezárólag október hó 81-ig és február 15-től fog közlekedni, azaz a téli idényben november hó 1-től február hó 15-ig nem helyeztetik forgalomba. Adony—Pusztaszabolcstól Budapest keleti pályaudvarig azonban egész éven át forgalomban marad, mert Adony-Pusz- taszabolcson a balatonvidéki gyorsvonattal egyesítve közlekedik. Az itt felsorolt három gyorsvonat f. évi szeptember hó 30-óta Budapest keleti pályaud- varrról, illetve Fiuméből már az uj menetrend szerint indittatik.. A Budapest keleti pályaadvarról jelenleg ' este 9 óra 50 perczkor Fiúméba induló személyvonat későbben, vagyis éjjel 10 óra 25 perczkor fog indulni, érkezése Fiúméba pedig a jelenlegi marad. A Budapest keleti pályaudvarról d. u. 2 óra 55 perczkor Boszna-bródba induló gyorsvonat Budapest keleti pályaudvarról Adony- pusztaszabolcsig a balatonvidéki vasút gyorsvonatával egyesítve fog közlekedni. A Budapestről jelenleg este 7 óra 45 perczkor Eszékre induló személyvonat későbben, vagyis este 8 óra 25 perczkor fog indulni. A Fiume és Delnicze között vasár- és ünnepnapokon közlekedő kiránduló személyvonatok forgalma megszüntettetik. A Szatmár—nagybányai, Nagybánya— zsibói, Nagybánya—felsőbányái, Felsőbánya— fernezelyi vonalakra vonatkozó értesítéseket már előzőleg hoztuk, itt tulajdonképp csak annyi változás történt, hogy a Felsőbányáról este 7 órakor indult vonat okt. 1 -tői beszünt. 1237—1910. végreh. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. és az 1908. évi XLI. t.-cz. 19. és 20. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szatmári kir. törvényszéknek 1910- évi V. 15115. számú végzése következtében Dr. Róth Imre ügyvéd által képviselt Grósz József nagykárolyi javára Márkucs János és neje vezeudi ellen 600 korona s jár. erejéig 1910. szeptember j hó 14-én foganatosított kielégítési végrehajtás I utján le- .és felülfoglalt és 1180 koronára becsült következő ingóságok, u. m.: bútorok, csikók és takarmány nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a nagykárolyi kir. járásbíróság 1910. évi V. 800/2 számú végzése folytán 600K tőkekövetelés, ennek 1910. évi május hó 1 napjától járó 6 százalék kamatai, s eddig összesen 104 K 17 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig, a fizetett összegek betudásával Vezenden adós Jakasóti leendő megtartására 1910. évi október hó 21-ik napjának d, u. fél 3 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. A mennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le és felülfoglaltatták s azokra- kielégitési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-cz. 120. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Nagykárolyban, 1910. évi okt. 6. Fazekas, kir. bir. végrehajtó. A legtöbb kiállításon legelső díjjal kitüntetett és első orvostanárok által ajánlott, kitűnő minőségű Esterházy eojjnác mindenütt kapható! Az Esterházy cosnac a közönség kedvencz itala! Esterházy coynaeyyár TELEFON Központi irodája: TELEFON 31-49. BUDAPEST, 31-49. V., Csáky-uteza 14. szám. i i MEGHÍVÓ. A Nagykárolyban alakulandó „Nagykároly és Vidéke Takarék* pénztár Részvénytársaság“ alakuló közgyűlését Nagykárolyban saját helyiségében (Régi Caszinó, vármegyeházzal szemben) 1910. évi október hó 25-én délután 3 órakor tartja meg, melyre a részvényaláirókat ezennel tisztelettel meghivjuk. TÁRGVSOROZAT: 1. Az alaptőkének kellő aláirás és befizetés által történt biztosításának megállapítása és ezzel kapcsolatos intézkedések. 2. Az alapszabályok megállapitása. 3. A társaság megalakulása iránti határozathozatal. 4. A társaság első igazgatósága kinevezésének bejelentése és felügyelő-bizottságának megválasztása. 5. Az alapitók részére a felmentvény megadása. Nagykároly, 1910. október 18. A Nagykároly és Vidéke Takarékpénztár Részvénytársaság alapítói. a i ■a %á . yom. Hányák és Tóth, Nagykároly.