Nagykároly, 1910 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1910-09-28 / 39. szám
NAGYKÁROLY — Az ököritóiakért. Gömör és Kishont- vármegye az ököritói tüzkatasztrófa áldozatainak hátramaradottjai javára 24 korona 94 fillért küldött Szatmármegye alispánjának. — Agyonrugta a ló. Kömörő községben Tóth Imre bement az istállóba, hogy a lovainak eleséget adjon. Etetésközben az egyik ló gazdájának a fejét oly súlyosan megrugta, .hogy a szerencsétlen ember azonnal meghalt. Özvegyén kivül több árvája gyászolja. — Hivatalos órák változása a megyénél. Október l-tői kezdődőleg a megyei központban, valamint az árvaszéknél d. e. 8 órától, d. u. 2 óráig fognak tartatni, a hivatalos órák. — Agyonverte a sógorát. Véres eset színhelye volt pénteken Lázári • községe Zahari János odavaló föidmives, aki nejétől mintegy három hónapja különváltan él, találkozott feleségének bátyjával, Székely Endrével. Uttóbbi felelősségre vonta Zaharit, hogy miért nem akar a feleségével együtt lakni, mire az durván felelt vissza. Székely indulatba jött és a kezében levő bottal sógorának a fejét több helyen bezúzta. Zaharit súlyos sérüléseivel a szatmári közkorházba szállították. Állapota aggasztó, mert koponyatörést szenvedett két helyen. — Gyufa a gyermek kezében Kismajtény- bói jelentik : Két négy éves gyermek valahogyan gyufát kerített és meggyujtottak vele Papp Ferencz itteni földműves udvarán egy csomó szalmát. A szalma lángjától a lakóház nádfedele tüzet fogott és porrá égett. — Jó tanács kolerás időben. Ügyelj a tisztaságra, élj és egyél mértékletesen és igyál meg reggel, délben és este egy-egy pohárka Esterházy cocnakot. Kövesd e tanácsomat és egészséges maradsz. ___________________________ Eg yház, iskola. Gyűjtés a nagykárolyi ref. templom javára A nagykárolyi reformátusok temploma az idők folyamán annyira megrongálódott, hogy sürgősen javitásra szorul. A javítás költségeinek fedezésére az anyagiakban szűkölködő ref. egyház Nagykároly városban gyűjtést indított. A gyűjtött összeg 2478 koronát tesz ki. _____ Ke reskedelem, ipar, közgazdaság. A debreczeni kereskedelmi és iparkamara közgyűlése. A debreczeni keresk. és iparkamara — amelynek kerületéhez Szatmármegye is tartozik — holnap délután 3 és fél órakor közgyűlést tart, melynek kiemelkedő általános érdekű tárgyai : az állami gépadományozások kérdése, — Duna-Tisza csatorna, — a kerületi háziipar munkaprogrammja, — a husdrágaság kérdése, satöbbi. _______ Fö munkatárs: STERNBERG OTTÓ Szőlő-ottványofi, szőlővesszők és finom érmelléki borok beszerzésére legmelegebben ajánljuk a legjobb hírnévnek örvendő Szűcs Sándor Fia szőlőtelepét Bihar dió szegen. Képes árjegyzéket tanulságos tartalommal ingyen és bérmentve küld. Ezen árjegyzéknek egyetlen házból sem szabad hiányozni, mert sok mindenkit érdeklő dolgot tartalmaz. Tehát senki eine mulassza egy levelező lapon kérni. Olcsó ár és pontos kiszolgálás. Több ezer elismerő levél. Készlet 3 millió Pályázat. A néhai legidősebb Sternberg Mór és Rooz Nina alapítványából folyó évi október hó 10-én és a jövő évi márczius hó 28 án, mintáz elhaltak halálozási évfordulóján kiosztás alá jön : 1. Négy szegény tanuló részére: négy 50 koronás ösztöndíj két részletben kiosztandó. 2. Egy szegény, férjhez menendő hajadon részére 20Ó korona kiházasitási segély, mely a kedvezményezettnek az esküvő után márczius hó 28-án ki fog adatni. Az ösztöndíjra pályázhatnak helybeli mó- zesvallásu, erkölcsös magaviseletü elemi vagv gimnáziumi tanulók. A kiházasitási segélyért pályázhatnak: szinte mózesvallásu, 18 évet elért erkölcsös magaviseletü hajadonok. A kellően felszerelt, szegénységi bizonyítvánnyal támogatott kérvények a helybeli izr, hitközség elöljáróságához legkésőbb folyó évi október 5-éig benyújtandók. Nagykároly, 1910. szeptember 28-án. Ifj. Sternberg Sándor, mint a fenti alapítvány kezelője. A legtöbb kiállításon legelső díjjal kitüntetett és első orvostanárok által ajánlott, kitűnő minőségű Esteihizu cognac mindenütt kapható i Az EStB[híÍ2!j CD1I1C a közönség kedvenez itala ! Esterházy coynacyyár TELEFON Központi irodája: TELEFON 31-49. BUDAPEST, 31-49. V., Csáky-uteza 14. szám. Nő ékessége a szép haj! u Szép kidolgozású m HAJFONATOK, •< 3 (copf) ^ to* rt* fl> K3 C o HAJBETET6 K,-1 7T o (einlag fl> T3 T— kreppek és egyébb haj munkák Cl CL kaphatók : 7T O L_ se KÍNÁL J AH 05 O 3 L_ o fodrász üzletében *0) E nagvkArolvban. Szécheny i-utcza. (fl zárdával szemben.) O t cn LU Kifésült hajat a legmagasabb árban vesz. to* ! -"I FIP Víi^í I ^ kifésült hajat ne tessék eldobni, tessék rilIlMjML i gyűjteni és bekötteini, vagy eladni. összeBÓNI GyÁRTELEP mezőgazdasági r.-t. NyiRBÁTOR, ajánlja a legjobb minőségű és pedig: Báni szin szappant, szegedi házi szappant, csont szappant, debreczeni fajta szappant, továbbá kisüstön főzött 5 éves legjobb minőségű borpárlatot. 7—12 Sgy jó fíázóól való fiú tanulóul felvétetik Manyák és Tóth könyvkötészetében. VÉDJEGY HORDHAT LEGOLCSÓBB E5 LEGJOBB LIMONÁDÉ Poralakban előállított limonádé. Egy adag 6 fillér. Touristadoboz 12 adaggal, zsebben kényelmesen hordható alakban 80 fillér. Kirándulásokon, sport-túrákon, hadgyÓkoriatokon kitűnő szolgálatot tesz. Bármely vizben oldva kitűnő limonádét ad. Késziti: Koitész ZEUrino gT3rögT3rszeresz kristálylimonádé gyára SZABADKÁN. Kapható mindenütt. _____________________________________________________________V-52, Ny om. mányik és Tóth, Nagykároly.