Nagykároly, 1909 (4. évfolyam, 1-34. szám)
1909-09-23 / 20. szám
Nagykároly, 1909. szeptember 23. IV. évfolyam. — 20. szám. NAGYKÁROLY Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLYBAN, Szőlő-utcza 4. sz. Előfizetési árak: Egész évre 8 K, félévre 4 K, negyed évre 2 K. —-z Megjelenik minden szerdán reggel. ' : Felelős szerkesztő és laptulajdonos: ROSENFELD ZSIGWOND. HIRDETÉSEK’a kiadóhivatalban jutányosán vétetnek fel. „nyilt-tér“ sora 60 fillér. — Kéziratokat nem adunk vissza. A hirdetések közlési dija előre fizetendő. — Egyes számok nem adatnak el. t1 nagybirtokosok spekulálnak. Két hét óta nagy papirosháboru folyik a közgazdasági újságokban a gabonaáralakulások körül. Közvetlenül az aratás idején hire ment annak, hogy a nagybirtokosok nem hozzák a piaczra gabonájukat, melynek következtében oly ma-, gasra szöktek fel az árak, hogy a külföldi, szerb,v román és orosz búza is meg- birta ilyen árak mellett fizetni a magas behozatali vámot s alaposan elözönlötte a magyar piaczokat. A nagy malmok, nem csak Pesten, de a vidéken is, nem lévén más kínálat, nyakra-főre veszik a román búzát, mert nekik fedezni kell a szükségleteiket, igy azután, mikor már az ő készleteik kielégítettek, nem lévén a tőzsdén nagy kérésiét, a búzaár vissza fog esni, legnagyobb veszedelmére a termelőknek, főként legnagyobb veszedelmére a magyar kistermelő kisbirtokosoknak. Mikor hire futott, hogy özönlik ám már az országba az idegen búza, az 0. M. G. E. tő újságja, csakhogy elpalástolja az ő kenyéradó gazdáinak hunczut- ságát, tele torokkal kezdte kiabálni, hogy: a malmok gazemberek, mert bojkottálják a magyar búzát és inkább idegen árut vesznek. Erre a malmok egész higgadtan leintették a csahost, hogy: ne beszélj bolondokat te cselédujság, hiszen vennénk mi magyar búzát is, de a gazdáik, a tízezer holdas spekulánsok bezárták a magtárt, s nem hoznak piaczra búzát, mert a tőzsdére tartogatják, hogy a télen százezreket nyerjenek rajta! Erre azután el is hallgatott a csahos, de most azután mikor* a szerkesztőség jól kinyaralta magát, míg a kisgazda bőven izzadott, újra kezdte a nótát. Maga az 0. M. G. E. igazgatója perdült ki a piaczra! Hosszú ujságczikkekben elismerte, hogy bizony itt az ideje, hogy a nagybirtok piaczra adja a búzát, mert a sok idegen búza beözönlésével árleszállás fog bekövetkezni a kisbirtokosság kárára. Csakhogy a gróf Zselénszkiek, meg Károlyiak rá se hederitettek az Omge újságjának a szavára, még jobban bezárták a magtárt, mert hiszen jól tudják, hogy olyan nagy készleteket, mint az övék, mindig jól ellehet adni, mert elbirja a külföldi szállítást is. Ha itthon mindenki már orosz búzából sütött kenyeret eszik is és a szegény kisgazda hiába kínálja a 8—10 mázsa búza termését eladásra, akkor nekik még mindig ott van a börze, ahol a „bizományosuk“ olyan árt csinál amilyent akar, de ha ez is elmúlnék, jó fogyasztó Ausztria, majd ott,, meg Berlinben csinálnak börzei kötéseket! Hanem a kistermelő, az hadd pusztuljon, ha búzakészletéért majd nem kaphat kellő árat! Mikor azután az 0. M. G. E félj aj- dulása se használt, akkor az Omge fő- ujságja megint fordított egyet a köpe- nyegen! Most úgy tesz, mint a jó cseléd, mikor a „kis urfival“ bujócskát játszik! Látja jól, hogy a gazdái a magtárban rejtegetik a nagy készletet, de a cselédujság szivszaggatóan jajveszékel! óh hol van az a búza termés, hol van az a 33 millió mázsa búza, amit Darányi kimutatott! Talán nincs is meg! Hiszen nem is termett annyi! Hát persze, hogy akkor nem is hozhatják a piaczra a tizezerholdak urai a búzát, mert hiszen nincs a szegényeknek! Nem termett! Ok maguk is kénytelenek lesznek most már „dolgozni“. Mert nincs miből megélni, hanem: miért hazudott hát Darányi ? A íja A,.ő azt a 33 millió mázsa búzát, am t a tudósítói íelbecsüitek! Darányi pedig fülel! Nem szól bele a tülekedésbe, p. 0 /A látja, hogy itt egy igen-igen gonosz játék folyik az ország közgazdaságának rovására! Jól látja, de nem mer cselekedni! Még csak a tudósi- sitóit se meri megvédelmezni! (Mit szól ehhez a tudósítók országos szövetsége ?) Mukkani se mer, mert a nagybirtokosok megtalálnának rá haragudni! Igen mert az idén az ő gyalázatos spekulácziójuk- nak az áldozata a gabona-ár politikár, amit az 0. M. G. E. direktora is „kikoty- tyantott“ de már részletekben vissza is szivott! Hát ez soká nem mehet! A legfőbb ideje, hogy a magyar kisbirtokosság igazán minden vonalon kezébe vegye saját sorsának intézését s a legfőbb ideje, hogy a tőzsde reform régóta égető kérdését hathatósan sürgés" cda hasson, hogy a gazdaközönseg érdekképviseletét a mező- gazdasági kamarákkal mielőbb megkaphassa, mely kamarák központjában igen is működjék egy gabonaár megállapító bizottság úgy r ‘ t Franczia —szágban, mely azután táj'.; .sa a k^birtokost is a várható áralakulásokról s védje meg egyúttal nemcsak a börze, de a nagybirtokosok árszabályozó spekuláczióitól is. Ezért is követeltük mindig a kamarák mielőbbi létesítését, mert az ilyen hatalmas feladat megoldására a mai gazdasági egyletek — gyámoltalanok! ~ JVllftbOS. Az éhség. A szép asszony felfutott a körúti ház lépcsőjén. Az arcza kicsattant a láz pírjától, a kezében remegett a gyöngyház-fogantyuju csipkés ernyő, a tornyosra fésült, ezüstabroncs- csal összeszoritott aranyszőke haja kiszabadult a fehértollas tavaszi kalapja alól, a lábai belegabalyodtak a suhogó, fodros selyemszoknyába, szóval, a szép asszony izgatott volt. Mire fölért a harmadik emeletre, úgy kifáradt és eltikkadt a sietéstől, hogy a legfelső lépcsőfokon egy pillanatra megkellett pihennie, hogy tovább mehessen. Keztyüs keze idegesen kereste meg a lépcsőházra nyíló szárnyas ajtó csengetyü-gombját és megnyomta. Az ajtó hirtelen kinyílt s a szép asszony valósággal nyakába esett a homályos előszobában álló magas, fekete hajú halvány férfinak: — Te édes, te drága I A halovány férfi, akinek arcza, mintha fehér márványba lett volna vésve, az asszony kezéből kivette azt a kis csomagot, amit az magával hozott, azután gyöngéden az asszony karja alá dugta a karját és bevezette egy zöld- szövetü nehéz fügönyökkel elsötétített szobába. Mikor beléptek, az asszony fellélekzelve dobta le fejéről kalapját, az ezüstabroncsot az asztalra dobta, mitől tornyos haja aranycsikok- ban hullott le a vállára, a keztyüit idegesen húzta le és lázas kezével elsimította a férfi homlokáról a ráomló fényes fekete fürtöket: — Milyen régóta nem láttalak! — sóhajtotta az asszony elérzékenyülten. Oh, milyen régen... A férfi nevetett: — Tegnap dél óta... — Úgy van, úgy van! — mondotta sietve az asszony. De nékem az egy örökkévalóság. Hát neked? — tette hozzá hirtelen kaczéran. A férfi felelet helyett karjaiba fogta az asszonyt és megcsókolta. Bebújtak a nagy bőrdivány szögletébe és diskuráltak. Az asszony beszélt többet. Gyors lélekzetvétellel, szinte mámorosán ejtette ki a szavakat, mintha boldogság volna minden egyes szó, amit ennek az imádott férfinak mondhat. — Hát referálok, édes. Semmisem történt tegnap óta. Délután kocsiztunk a Stefá- nia-uton. Csak az uram nélkül, neki dolga volt. A gyerekek és a kisasszony voltak velem. Este az Operában Anthes énekelt, odamentünk. Aztán semmi. Éjjel rólad álmodtam. Ma délelőtt a gyerekekkel foglalkoztam és elmentem hazulról azzal, hogy bevásárlók és czukorsüteményt viszek nekik. Igaz, édesem! Hová tetted azt a kis csomagot, amit magammal hoztam?Abban vannak aczukorsütemónyek. Hát látod drágám, olyan az egyik napom, mint a másik. Oh, beh unalmas! Örökkévalóság, örökkévalóság... Csak most, most vagyok boldog 1 Jaj, beh boldog 1 A szép asszony túláradó érzésében átölelte a férfi nyakát és duruzsolt — pusmogott a fülébe. Hanem a férfi szórakozott volt. Mialatt az asszony beszélt, az arczán földszinü árnyak futottak át s a szeme csillogásán zöldes fény bujkált. Valami lázas, tapadó verejték ütötte ki a homlokát, a Kezét, az egész testét. Az ujjai szinte egymáshoz ragadtak s a nyelve, a kiszikkadt nyelve érdesen tapadt oda a szájpadlásához. A férfi éhes volt, pokolian éhes. Két nap óta nem evett semmit. Azaz előző estén a Városligetben egy utczai tejárustól az utolsó hat fillérért egy pohár tejet vásárolt s ez volt két nap óta egyetlen tápláléka. Ugyanekkor látta a Városligetben a Stefánia-uton végig- kocsikázni Budapest legszebb asszonyát, az ő szeretőjét. Ah, hogy szeretett volna fölkaczagni l Akinek pillantásáért annyi előkelő férfi eseng, akit annyian ünnepelnek és irigyelnek, az az asszony minden délben az ő lábai elé omlik, átöleli a térdeit G szerelmi lázában alázatos gügyögő szavakat, dadog a fülébe. S ő éhes. Utálatosan, vadé1, otrombán éhes. A férfi szeretett volna ráütni az előtte térdelő asszonyra. Mert a szépséges asszony most is ott vcnaglott előtte, őrjöngő szerelemben. Ah, rá kell ütnie - -e i ve- ő istennőre, hadd érezzen ő ic ' . i r ,t, valami rettenetes szenvedést I
