Nagykároly, 1909 (4. évfolyam, 1-34. szám)
1909-10-13 / 23. szám
Nagykároly, 1909. október 13 23. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGyKAROLVBfiN, Szölő-utcza 4. sz. Előfizetési árak: Egész évre 8 K, félévre 4 K, negyed évre Z K. = (Megjelenik minden szerdán regg®l* ----- Fe lelés szerkesztő és laptulajdonos: ROSENFELD ZSIGMOND. HIRDETÉSEK a kiadóhivatalban jutányosán vétetnek fel. il „nyilt-tér“ sora 60 fillér. — Kéziratokat nem adunk vissza. A hirdetések közlési dija előre fizetendő. — Egyes számok nem adatnak el. (—i.) Itt volna hát az ideje, hogy a határidőn túl prolongált koalicziós uralomnak megállapítsuk a mérlegét. Mindazonáltal távol álljon tőlünk a szándék, megközelítőleg is csak vázolni azt a mérhetetlen anyagi és erkölcsi veszteséget, amit ez a mindenképpen megállandósulni kívánt átmeneti kormányzat rövid három év leforgása alatt okozott az országnak. Mert hosszú lista volna elsorolni mindazt, ami az önálló vámterület megvalósítása mellett való nagyhangú fogadkozás és az ország szabad gazdasági fejlődését újabb tiz évre lekötő kiegyezés nyélbeütése között a koaliczió jóvoltából ért bennünket, hogy ne is említsük az elvtelenségek és politikai inmoralitások amaz őrült bachaná- liáját, amit leplezetlen szemérmetlenséggel végigkomédiáskodtak a koalicziós oroszlánok — az emlékezetes novemberi pad- töresektől datálódva egészen, a Barabás Béla hűvösre tett furkósbotjáig. Szó sincs róla, a koalicziós kormányzat eléggé igazolta azt, amit különben Kossuth F. Lipót nem egyszer volt kénytelen bevallani is, hogy t. i. nagy külömb- ség van egy programm nagy képű hangoztatása és ennek a programúinak becsületes és következetes megvalósítása között. Ezt persze Kossuthék enyhítő körülményül szeretnék maguknak betudni, holott éppen ellenkezőleg, kiáltó vádként hangzik az feléjük. Mert a parlamentarizmus és alkotmányosság mentő angyalaként szereplő koaliczió nagyon is imparlamentáris kötött marsruttával vállalkozott kormányra s igy a fenti vád csak annál jobban nehezedett rá, minél inkább késett kormányra vállalkozásának „conditio sine qua non“- ját: az általános választói jogot megvalósítani. De hát nem azért adott fel a koaliczió elvet, programmot és minden feladhatók hogy ezek árán hatalomra jutva, abban kedve szerint ki ne tombolja magát. Hiszen tagadhatatlan, hogy sok égető kérdést várt már megoldásra és nem egy akuttá lett baj kívánta meg a gyökeres orvoslást. De ez nem az átmenet feladata volt. És ha mind erre hivatottnak érezte magát a koaliczió, azt az eszeveszett kapkodást, szüklátkörü felületességet és ten- dencziózus egyoldalúságot, amit az ötletszerűen, a hajuk szálánál előránczigált kérdések megoldására hivatott javaslatoknak gőzerővel való keresztül hajszolása körül művelt, nem mentheti azzal a kifogással, hogy kevés idő állott rendelkezésére. A koaliczió kormányának nem az volt a hivatása, hogy az uralomra jutása előtti két esztendő törvényalkotási meddőségét a törvénygyártás zuhatagával üsse helyre. És ha ezt megcselekedte, úgy nagyon találó vállalkozására a példaszó: „adtál uram esőt, de nincs köszönet benne !“ Ebben az egyben hát a politikai önzetlenség mintaképét nyújtotta a koaliczió, mert sokkal többet alkotott, mint ameny- nyit a paktum szerint várhattunk volna tőle. Meg is kapta mindezért méltó jutalmát, mert alkotásaival sikerült magát minden téren és vonalon meggyülöltetni, ami csak általánossá teszi azt az óhajt, hogy minél előbb véglegesen szabaduljunk tőle. — A debreczeni képviselőválasztás. A Thaly Kálmán elhalálozásával megüresedett debreczeni első választókerület mandátumára a debreczeni közönség Tüdős János ügyvédet jelölte, aki vasárnap délelőtt tartotta meg programmbeszédét. Tüdős János igaz katonája akar lenni a radikális politikájuk Tántoríthatatlan hive a gazdasági füJBWensegnek s ezért követeli az önálló'TSiagyar bank és önálló vámterület felállítását. Hive az általános egyenlő választói jognak. Követeli a népoktatás és a közigazgatás államosítását. — A legsötétebb Szatmármegyéből Fény községben a korcsmaházat és az italmórési jogosultságot árverés utján akarják haszonbérbe adni. Az erre vonatkozólag kibocsájtott árverési hirdetményben az is benfoglaltatik, hogy „az árverésen izraeliták kivételével bárki részt vehet.“ Azt tudjuk, hogy a fényi svábok, kiknek őseit puttonyban lopták be Magyarországba, nem szeretik az ,izraeliták“-at. Ilyen nem is vágyik az ő korcsmájuk bérletére. Sok féle módja van annak, hogy a korcsmájukat ne bérelhesse ki „izraelita.“ S igy az elöljáróság által aláirt 1585—909. számú hirdetmény jelzett idézete pimaszság és a jogegyenlőség törvényébe is ütközik. Elvárjuk, hogy Madarassy István főszolgabíró az elöljárósággal szemben megtorló intézkedéssel fog élni. Újabb indítvány a város jövedelmének fokozására. Kamat az állami adók után. Nagykároly jog- és pénzügyi bizottságának figyelmébe. (P.) A városoknak — igy Nagykároly városának is — régi panaszuk, hogy sanyarú helyzetük daczára tisztviselőket kénytelenek fizetni, akiknek funkcziója nagyrészben nem városi ügyek intézésére irányul. A feliratoknak egész légiója sírta el a városok sérelmét a törvényhozásnak, azonban a legutóbbi időkig nem történt semmi változás a valamikor régen megállapított munkarendben. A koalicziós kormány volt az első, amely belátva a panaszok jogos voltát, sególyakcziót inditott meg a városok javára. Két milliót szavaztatott meg a képviselőházzal részükre, de mivel két éve is elmúlt már annak, hogy az összeg kiutaltatott volna, mi sem természetesebb, minthogy az egész czeremónia csak hókusz-pókusz volt, vagyis ezzel is becsapták a nemzetet. Azonban, ha meg is kaptuk volna azt a - reánk eső pár ezer korona segélyt, aligha rántott volna ki bennünket a kátyúból. A város jövedelmének fokozása pedig annyira evidens kérdés nálunk, hogy azzal mi állandóan kell, hogy foglalkozzunk, ámbár megváltjuk, nem sok reményt füzünk az időnként felhozandó eszmék megvalósítása elé, amennyiben konkrét tapasztalataink bizonyítják, hogy Nagykárolyban az okos újítások legtöbbnyire süket fülekre találnak, mint példa rá az általunk első Ízben felvetett kötelező városi tűzbiztosítás eszméje. Ezúttal olyan propoziczót terjesztünk elő, amely — ha a közel jövő uj kormánya elfogadja azt — állandó pénzforrása lesz Nagykárolynak anélkül, hogy ez pénzáldozatába kerülne az államnak. A város tudvalevőleg a mellett, hogy a pótadók legkülönbözőbb módon való variálásával igazitgatja helyre állandóan félrebillent pénzügyi egyensúlyát, állami adókat is kezel. A pénzügyigazgatóságnak rendszerint évnegyedenként, legközelebb november végén szokott elszámolni a beszedett adókkal a város, ami tekintélyes munkával jár, tekintve, hogy ilyenkor 40—50000 K körül van az elszámolásra váró összeg. Ezeket az összegeket a város házipénztárában kezeli a jelenlegi uzus szerint. Az volna tehát propozicziónk: intézzen a képviselőtestület fölterjesztést a közel jövő uj pénzügyminiszteréhez, hogy adjon engedélyt arra, hogy addig, amig az elszámolás megtörténik, a város bankokban helyezze el az ösz- szeget. így a város javára gyümölcsözne 2—3 hónapig az állami adó, mikor aztán minden hiány nélkül át lehetne szolgáltatni a pénzügyigazgatóságnak. Ha a miniszter hozzájárul a propoziczió- hoz, amit mi bizonyosra veszünk, negyedévenként pár ezer korona jövedelem többlete lenne az életre való idea révén a városnak. Ez pedig éppen nem megvetendő összeg akkor, mikor a városi adóhivatalnak csak személyi kiadásai 13,734 koronára rúgnak évenként s ehhez járulnak még a dologi kiadások, amelyeknek összege szintén jelentékeny summát, mintegy 2—3000 koronát tesz ki. Nem állanak rendelkezésünkre pontos számbeli adatok s igy csak hozzávetőleges adatokkal szolgáltunk, azonban azt hisszük, hogy pontos számítás alapján rövidesen meg volna határozható a kamatokból nyerhető összeg, amelyre a mi agyonpótadózott viszonyaink között annyira szükségünk volna. ... de megmondom. A helyzet. Molnár Jenő meséli: 1909. tavaszán báró Bánffy Dezső nagy beszámoló beszédet mondott Szegeden a Tisza-szállóban. Vele volt Eötvös Károly is, akit épp úgy szeretnek e nagy alföldi városban, mint, a Dunántúl. Persze, hogy beszélnie kellett. És beszélt is a Vajda fényesen, ragyogóan. Csupa ötlet és móka volt. Egyszer csak komor, mélyített hangon a következő fordulattal bilincselte le hallgatóságát : — Súlyos, nehéz napok előtt állunk. Talán csak kormányválság, talán pártválság, de lehet, hogy alkotmányság előtt. Hogy mi lesz, senki se tudja megmondani. Bánffy Dezső se tudja, Wekerle se tudja, én se tudom, — de megmondom. I) Hlczii Éílüe.
