Nagykároly, 1909 (4. évfolyam, 1-34. szám)

1909-06-01 / 11. szám

Nagykároly, 1909. junius 1.

IV. évfolyam. — 11 szám.

NAGYKÁROLY

Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁPíOLYBAN, Szőlő-utcza 4. szám.

Előfizetési árak: Egét* évre 8 K, félévre'4 K, negyed évre S K. Egyes számok nem adatnák el.

Megjelenik minden 1-én és 15-én.

Felelős szerkesztő és laptnlajdones:

RO SEHFELD ZSI6M0ND.

HIRDETÉSEK a kiadóhivatalban jutányosán vétetnek fel. „líyilttér“ so; a 60 fillér. — Kéziratokat nem adunk vissza. A hirdetések közlési dija előre fizetendő.

Modern apostolok.

Zengjünk hozsánnát a pünkösdi apostoloknak, kiknek ez idén határozott szerencséjük van. Próza és poézis egészen közel kerültek egymáshoz. A kicsattanó pünkösdi rózsa és a már virágzó gondolat harmónikusan, egyféle szimbólumban olvadnak össze a domináló vérvörös színben. A próza komor, egyhangú tónusát megérintette a poézis diadalíve., az illúzió levegöoszlopán igazi élet épült. Próza és poézis szerelmi házasságra léptek egymással, s az érdekes frigy mézeshetei az apostolok idei ünnepétől számítódnak. A történelem uj fejezetének nyitját most már nem lesz nehéz kitalálni, csak szolgálatra kész krónikás sereg keli hozzá, mely a piros hajnal hasadásának tirádáit zengje. És ilyenek már vannak is.

A lángnyelvek, melyek az apostolok fejére ereszkednek, s kezükből elterjednek a civilizált világ népmilliói közé, fergeteget jelentenek minden korhadt izü dogmára, amik az emberiség túlnyomó részét eddig állati sorban tartották.

Az újkori küzdelmek uj fejezetének első lapjait a müveit nyugaton már rég megírták s a materiális igazságok diadalmas evolúciója temérdek hullámvonallal egész közelében ért a mi mozdulatlan társadalmunkhoz s belevágta csákányát rozoga kártyavárainkba.

Benn vagyunk egy küzdelmes korszakba, melyben a materiális igazságokra fektetett harcos jelszavak első ütközője diadalt arat. A magyar társadalom maradiságat kellene zengenünk, ha gyávák volnánk kimondani, hogy izoláltan, elzárkózva minden friss szel- löesapástól, a megfulladás veszedelme nélkül többé nem maradhatunk. Merev kereteink között megposhad az élet, ha a magyar alkotmány piramidális épületén egy bátor életmentő, az előre megfontolt, alkalmas pillanatban be nem zúz egy ablakot.

Csak szét kell néznünk ezen a megfagyott, holt erőkben bővelkedő társadalmon, mily tartalom nélküli, mennyire sivár lét, napról-napra való szomorú tengödés jellemzi a közéletet. Minden szorosabb kapcsolat megszűnt, minden eszmei kör kikopott a vezetők között, kiknek jó része a buta konzervatiz- mus legyezgetéséböl él, másik reakcionárius metszéseket végez a nemzet testén, a harmadik a liberalizmusba kapaszkodik körme- szakadtával. Ha a fogalomzavarok esimbo- rasszója nem készítene elő olykor egy derűs epizódot, azt kellene hinnünk, hogy az ország minden gondolata, ereje és akarata be- lefult a három évvel ezelőtt lezajlott „nemzeti ellenállás“ cimü komédiába, melynek epilógusa egy nehány közéleti szélhámos uralomra jutása volt, előkészítői nehány száz rúd spanyolviaszk; égési sebek az ország testén.

Pedig a harcokat nem igy szokás vivni. Az igazi evolúció sem a doktrinér tudományban, sem a tettek mezején nem tűr operetté hadjáratot, görögtüzes lármát. A mai kor eszmeáramlataitól áthatott légionáriusok kész haditervvel ostromolják a jövőt, meredek bástyákat bombáznak, a szirtek meredekeit mász- szák, tüzcsóvákból merítenek ihletet, tüzeső- vákat röpitenek szerte, s Antheuszként a földhöz térnek vissza, a matériából nyernek tápot egy emberileg jogosult, eszközeiben nem válogatós, eredményeiben egy eddig a mélyI ségekben vergődő osztályt megváltó küzde- j lemre.

De a közel jövőnek ez az illuziószerü sejtése, ez az utópisztikusnak tetsző álom hajtja maga felé milliók szivének egyöntetű dobbanását. Az emberiségnek a krisztusi tan idején szüksége volt az apostolokra, mert a sötétség jármát nyögő tömeg vágyott a felvilágosításra, a derengő értelemre. Ma a civilizáció szédületes terjedésében azok igéit lesi a tömeg égi mannaként, kik több világosságot öntenek a pislákoló öntudatba s az égi manna járulékaivá teszik a földi javakat: az emberi jogegyenlőségből folyó anyagi előnyök igazságos megosztását, az osztályok között fenálló kirívó ellentétek megszüntetését.

Egy kifürkészhetetlen, szövevényes ösvé- | nyekkel beágazott labirintus a jövő képe,

! melyhez kevés volna a mithoszi Ariadne- fonál, hogy benne eligazodjék az ember. Pedig a labirintus száját tátja s lakhelyet készít ebben a mai félszeg társadalmi berendezkedés számára. Ebben a csodás étvágyú mo- j lochban, mint valami nagy kohóban izzadnia 1 kell egy ideig a beteg társadalomnak, hogy kereszttüzében leolvasszon magáról minden hamis ércet, mely az igazi érték kiválasztását késlelteti.

Ebben a küzdelemben uj patinát nyer az erő, az öntudat, az ember. Szikrák pattannak el, lángnyelvek nyaldossák a korhadt dogmákat, tűzök uj életet ad a nyomor által megfagyasztolt sziveknek és a maradi puhaságot kemény ellentállásra sarkalja.

Zengjünk hozsánnát a pünkösdi apostoloknak! A moderneknek, a bátraknak, a fényt- hozókriak, a sötétség elleneseinek! És örvendezzünk ezen a pünkösd ünnepen. Mert ez : azt jelenti, hogy a lélekkufárok, a jograblók, a becstelenek pünkösdi királysága nem sokár;.», véget ér.

Kereskedők nagygyűlése. Az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés vasárnap a fővárosban gyűlést tartott. A gyűlésen a kereskedők az ország minden részéből képviseltették magukat. Kivételt csak a nagykárolyi kereskedők képeztek. A gyűlésen megdöbbenéssel állapították meg a mai kormánynak az agráriusok előnyére szolgáló kereskedelemellenes üzelmeit, és a bajok orvoslásának módjairól tanácskoztak. Kelemen Samu szatmári képviselő a városoknak és a kereskedelemnek együttes, válvetett akcióját ajánlotta az agrárius tulkövetelések visszaszorítására.

A kereskedelmi osztály jövőbeli magatartásának kérdésével foglalkozva, Szende Pál az Omke volt főtitkára, a következőket mondotta:

Itt két eset lehetséges. Es pedig, hogy a jelenlegi kereskedelemellenes irányzat megszűnik, vagy pedig továbbra is fönmarad. Az első eset, minthogy a kereskedelemellenes irányzatot mély gazdasági s társadalmi átalakulások idézik elő, kevésbé valószínű. így tehát nem szükséges vele bővebben foglalkozni. Sokkal bizonyosabb, hogy a kereskedelemellenes irányzat nemcsak megma- rád. de erősödni is fog. Ezért a kereskedő-osztálynak mindent el kell követnie ez irányzat legyőzésére. Foglalkozni kell a földkérdéssel is, amely nemcsak mezőgazdasági, hanem egyúttal kereskedelmi kérdés is, mert Magyarországon azért nem fejlődhetik ipar és kereskedelem, mivel a lakosság túlnyomó részének nincs foggaszlő- képessége; ennek pedig oka az egyenlőtlen birtokeloszlás, amely megakadályozza, hogy Magyar- ország alacsony gazdasági színvonaláról fölemel- kedhessék és csak az agráriusok kisded csoportjára előnyös. Minden oly közgazdasági politika, amely őszintén hazafias és tisztességes akar lenni, kell, hogy a birtokeloszlás megváltoztatását és a

kötött birtok fölszabadítását írja zászlajára. Ezt a gazdasági politikát kell a kereskedő-osztálynak is előmozdítania.

Ä mumus. A bankhősök, helyesebben a miniszteri tárca-aspiránsok, kisded játékaik, helyesebben zsebük érdekében, ismét mumussal próbálják ijesztgetni az embereket. Tetszik tudni: nemzeti ellenállással. A hatalomra éhes legények persze ismét mások rovására tervezik a komédiát. Ok — miként ezelőtt három évvel tették — most ismét zsebre vágnák a „törvénytelen“ kormány által kiutalt képviselői fizetéseket. Az újabb beugratásnak még csak a reménybeli kísérlete ellen is már eleve tiltakozik a megyei tisztviselők orgánuma, a „ Vármegye“ cimü lap. Ez a lap, melynek szerkesztője Horváth József függetlenségi és 'iX-as képviselő, a mumusról a következőket írja : „Nem lesz tanácsos a vármegyéket ismét harcba vinni a központi hatalom ellen. Végre nem lehet 2000 ember kenyerét egy köny- nyen kockára tenni. Álljon ellen — ha kell — maga a nemzet. Egzisztáljon a parlament. Egzisztáljanak egyesek. De minduntalan csak a megyei tisztikar kárára és veszélyére experimentálni és úgyszólván per prokura megvédeni az alkotmányt, ez szerény véleményem szerint, se nem kunszt. se nem virtus.“

Népgyűlés nép nélkül.

Bácsik, akik „dokumentálnak."

A választókerület nyilatkozott..

Bizonyiínánj a kiábrándulásról.

Nagykároly! vabaukosok kudarca.

Papp Béla, a nagykárolyi kerület ország- gyűlési képviselője, a parlamenti eszkimók azon csoportjához tartozik, akiknek már nem jutott fóka. Ez a csoport azonban mégis akar fókát és ezért most lázonganak. A vabankosok szerint az ország szénája teljesen rendben van és a tökéletes boldogsághoz más semmi sem hiányzik, csak az önálló bank.

Papp Béla indítványára többen május hó 23-ik napjának d. u. 3 órájára népgyülésre hívták össze a nagykárolyi választókerület és Nagykároly város választópolgárságát. A népgyülésre hivó falragaszok azt hirdették, hogy : „A parlament harcát magáévá kell tenni az országnak, a parlament háta megett kell állania a választó- kerületeknek.“ A nagykárolyi választókerületnek is ki kell venni részét a harcban, meg kell nyilatkoznia s ki kell jelentenie, miszerint a nagy harcban a nemzet vezéreit támogatja.“ Ugyancsak a falragasz szerint a népgvülés célja az voll, hogy „. . . , a magyar nemzetnek e kérdésben való összetartását a maguk részéről is dokumentálják.“ Ezek után meg kell állapítanunk, hogy a falragasz, mely az összehívók pártkiilömbség nélküli voltáról szólott, valótlanságot tartalmazott. A nagykárolyi polgári radikális párt részéről nem volt az összehívók közölt senki, mert ennek a pártnak a tagjai nem hajlandók önmagukat csiklandozni, és magukat üres illúziókba ringatni. A polgári radikális párt meg van győződve arról, hogy a mai parlamenttől semmi olyat nem lehet várni, ami a nép javára szolgálna s ily körülmények között ez a párt nagyképü handabandázásra nem kapható.