Nagykároly, 1909 (4. évfolyam, 1-34. szám)

1909-06-01 / 11. szám

A népgyülés vasárnap délután 3 órára a városháza előtti térre volt kitűzve. Ezen időpont­ban a 25 összehívó közül csak 8-an voltak jelen. Gyűlési közönség egy szál se. Kínosan telt az idő. A 8 összehívó vicceléssel igyekezett bosszúságát elpalástolni. — Igaz-e — kérdi az egyik, — hogy az ön­álló nemzeti bankhoz benyújtandó váltók betéti könyvekké lesznek átváltoztatva. — Dehogy — szólt egy másik — az nem, hanem aki a kamatokat nem fogja rendesen fi­zetni, annak a tőkét is leírják. — Én ugv tudom. — szólt egy harmadik — hogy a ki nem fizetett kamatokat tőkésíteni fog­ják. Közben múlt az idő. Egy negyed négy volt. Az utcára kiállított zöld asztal ■ láttára egy nehány utcai járó-kelő kíváncsiságból megállóit. A „népgyülés“ most vagy 20 emberből állott. Fél négy órakor a templomból jövő férfiak is megálltak. Vagy 40 ember volt együtt — legtöbb nem választó, — amikor Reök Gyula a „nép- gyülést“ megnyitotta. A gyűlés tárgyát Papp Béla adta elő, mely után Dr. Adler Adolf határozati javaslatot terjeszteti elő az önálló magyar jegy­bank érdekében. A határozatot Papp Béla fogja a képviselőház elé terjeszteni. Egyéb baj nem történt. Fokozza a népgyülés kudarcát, hogy az munkaszüneti napon, a város legforgalmasabb helyén volt megtartva, mégis alig tudtak 50 em­bert összehozni. A vál. kerület vidékijközségeiből egy szál ember se volt jelen. Az összehívó bácsik tehát szépen dokumen­tálhatnak. A választókerület megnyilatkozott. A választókerület polgárságának a népgyü- iéstől való tüntető távolmaradásának ténye, min­den népgyülési szónoknál hangosabban beszél, Ezt mondja : Többé nem hagyjuk magunkat felültetni. Ezzel a néprontó parlamenttel és az áruló vezé­rekkel már szóba se állnnk. Ezek menjenek mi­előbb szőröstől-bőröstől a sárga fenébe. Becsü­letes választójogi törvény kell nekünk. Mert meg vagyunk győződve, hogy az annak alapján össze­ülő népparlament egy csapásra megcsinálja az önálló magyar bankot, amelyhez törvényben biz­tosított jogunk van. Ezeknek minek adná meg a király? Hiszen minden nemzeti engedmény nél­kül is oda adnak mindent Bécsnek. Meg aztán jól tudják Bécsben azt is, hogy a mai parlament osztály-parlament, s igy ennek működésében nem a népakarat nyilvánul meg. üálsagban az úri baszinó. Haltat, ferbli, lniszonsg;, makaó. Hagyiraiyi játíttbarlaagali Minden csoda három napig tart. Ugyanennyi ideig képeznek szenzácziót a kisebb-nagyobb bot­rányok. A nagykárolyi Régi Kaszinó, az úgyne­vezett „úri“ kaszinó botránya is már teljesen ellaposodott. Ez a botrány voltaképen nem is volt botrány. Az ismeretlenség leple alatt bujkáló alakok megrágalmazták a kaszinó egyik tagját. A rágalmazás nem c-mpán nemtelenség, de kizá­rólag a gyávák fegyvere. Az ismeretlen ellenfelek­kel szemben lehetetlenné teszi a védekezést. A megrágalmazott kaszinói tag — úgy halljuk — ismeretlen tettesek ellen teendő bűnvádi felje­lentéssel próbál majd magának elégtételt szerezni. A rágalmat szülő kártya-affér egyébként újból komoly anyagi válság elé sodorta a régi kaszinót. Ugyanis az egyik budapesti kir. járásbí­róság nem régen itéletileg megállapította, hogy az olyan kaszinóban, ahol hazárdjátékokat ját­szanak. a kaszinói tag nem köteles tagsági dijat fizetni. Ez alapon — amint a Nagykárolyt érte­sítik — az úri kaszinó tagjainak több mint két­harmad része a legközelebb esedékessé váló tag­sági dij kifizetését megfogja tagadni. Mert a Dr. Falussy Árpád főispán elnöklete alatt álló „úri“ kaszinóban állandóan a legnagyobb hazárdjátékok folynak. Nyilvánosan játszanak bakkarátot, ferblit, huszonegyet, rámslit, makaót. Mind olyan játék, melyet a törvény tilt. Önmagukat dzsentlmének- nek hirdető urak, nagyobb részt megyei és állami tisztviselők, becsületbirák, szigorú párbajsegédek utaznak egymás zsebére és fosztják ki egymást lovagias formák között. Mert az csak nem téte­lezhető fel, hogy pusztán szórakozásból egy-egy tétet százasokba, sőt ezresekbe is játszanak. Sú­lyosbítja a dolgot, hogy felnőtt komoly emberek, hivatalfőnökök, családapák sok esetben a hiva­NAGYKÁROLY talban alájuk rendelt, kiskorú, magukról az iskola porát alig lerázott fizetéstelen közigazgatási és segédfogalmazó gyakornok helyettes-jelöltekkel ülnek le kártyázni. így fest belélete annak a kaszinónak, amely — alapszabályai szerint — a hazafiság ápolására és kulturális czélok megvalósítására alakult. E kaszinó tagjai közzül kerültek ki nagyrészben a „nemzethy ellenállás“ hősei. E kaszinói tagok képezik támaszát a „honmentő“ koalicziónak. Nem érdektelen az a körülmény, hogy a kaszinó urainak hazárdjátékaihoz a lehetőséget a helyi ré­gebbi pénzintézetek részvényesei adták meg, a töb­bek között olyan részvényesek, akikkel egyes kaszi­nói urak úri mivoltuknál fogva, közvetlenül szóba sem állanának. A régi kaszinó ugyanis a múltban négy helyi pénzintézettől 40.000 korona kölcsönt vett fel. De fizetésképtelen lett. Hogy tehát a cső­döt elkerülje és hogy mostani kártyabarlangját felépíthesse, u pénzintézetek a 40 000 korona kölcsönösszegből 32.000 koronát egyszerűen el­engedtek a kaszinónak. Azonban igazságtalanok volnánk, ha a nagy­károlyi kártyabarlangokról írván csak a régi kaszi­nóról emlékeznénk meg. Van Nagykárolyban egy másik amolyan nyilvános-forma kártyabarlang. Egyik forgalmas főutczában egy kizárólag erre a czélra kibérelt szoba. Délutánonként és egész éj­szakákon megdöbbentő hazárdirozás megy ott végbe. A kártyázok részint kaszinói tagok, részint mások. Egy-egy félóra alatt ezreseket veszítenek és ezreseket nemek. Hogy milyen kártyázás történik ott, arról fogalmat szerezhet mindenki, ha azt mondjuk, hogy minden játszmát egy-egy uj kártyacsomag­gal játszanak. A kronométer. (Egy szatmármegyei mezőváros vasúti állo­másánál történt a múlt héten a következő pár­beszéd :) Választópolgár : Ugyan nagyságos ur, hán}r az óra ? Késik a vonat. Koalíciós képviselő: Hat mult. Apropos. Látta már az angol kronométeremet? Szép munka, há ? Mi ? Ezer korona ! Választópolgár: Bizony, csinos a ketyegője... de komisz a mutatója. Egy kis helyőrségből. Byöngyélet a hatonaéleí. Séta a Kigye-horcsmától a szSlőskertekig hasoncsuszva. Egy honvéd zászlóaljnak rendszerint őrna­gyi rangban levő parancsnoka szokott lenni. A m. kir. szatmári 12-ik honvéd gyalogezred Nagy­károlyban állomásozó 3-ik zászlóalja azonban kivétel. Ennek a parancsnoka egy valóságos ez­redes. A nagykárolyi honvédségnek nagyon büsz­kének kellene lenni e miatt. De a lassan-lassan csukaszürkévé vedlő fiuk mostanában egy csep­pet sem büszkék. Sőt, vitéz harczosokhoz egy- állalában nem illő módon szörnyen szomorúak és a Katik, Sárik és Zsuzsik nem kis fájdalmára, egyre sovánvodnak és fogynak, mint a gyertya­szál, mely elhagyott sötét szobában áll A népdal már évtizedekkel ezelőtt megha­tóban konstatálta, hogy „Katonának nem jó lenni . . .“ Ez azonban csak általánosságban van mondva. A mostani nagykárolyi viszonyokhoz alkalmazva, a népdalnak igy kellene szólania: „Katonának rémes rossz lenni . . .“ Nem azért ugyan: „mert keveset adnak enni“. Enni azt adnak eleget. De mit ér az, ha kihajtják az emberekből. Jobban kihajtják, mint 3 üveg Hunyadi János- keserüviz, vagy egy doboz purgó . . . A nagykárolyi honvédségnél a szolgálat tul- szigoru és a rendes körülmények között is fá­rasztó gyakorlatok indokolatlanul meg vannak nehezítve. A többek között nem rég történt meg, hogy a mezőpetri felé vezető utón levő Kigve-korcs- mától a gyakorlatozó honvédeknek rajvonalba osztva, egész a nagykárolyi szőlöskertekig kellett hasoncsuszni, miben a poshadt vízzel telt árkok sem képeztek akadályt. Különösnek és a honvédel­mével össze nem függőnek tartjuk azt is, hogy mostanában a honvédek többször a főutczákon is gyakorlatoznak ami nem csak a forgalom le­bonyolítását akadályozza, de a jóizlésbe is bele­ütközik. A honvéd legénység helyzeténél a tisztek helyzete se sokkal különb. Ezeknek azonban könnyebb a kellemetlen­ségeken segíteni. Nagyon sűrűén jelentenek gyen­gélkedést, egyesek pedig szabadságra mennek, vagy pedig áthelyezésüket kérik. Suniusi dal. — Énekli: Nagykároly város. — Júniusban érni kezd a meggy. És valaki innen mégse megy. Haladnom miatta nem lehet, Megfog, mint a sár a kereket. Városi színház. A nagykárolyi városi színház kívül úgy néz ki, mint egy kisvárosi zsidótemplom. Az idei sziniszezonban belülről is majdnem olyan, ameny- nyiben a színház törzsközönsége nagyobb rész­ben zsidókból áll. A rendezett vallási viszonyok között levő^ intelligenczia tüntetőleg nem jár a színházba. Állítólag azért, mert Heves igazgató nem tagja az egyedül üdvözítő anyaszentegyház- nak. Ha tényleg ez a távolmaradás oka, akkor értjük a távolmaradókat. Akik igy gondolkoznak, azok korlátolt felfogását hidegen hagyja a mű­vészet. Pedig más ok alig lehet. Mert a társulat működése ellen nincs lényeges panasz. Apró ren­dezési hibák és az előadás alatt s az előadás között a színpadon történő zaj, nem ok a közön­ségnek szinte megdöbbentő részvétlenségére. * A Varázskeringő mintha mégis a színházba varázsolta volna a közönséget. Bűnbánó Magdolna­ként viselkedett a publikum. De a Magdolnák csakhamar megszokták bánni azt, hogy megbán­ták vétkeiket. így a közönség is. Az emberek Komédiások megátalkodott szokások, sötét elő­ítéletek, Bálványok bolondja-i, amely színműben egyébként Fodor kiváló művészettel szerepelt. * A szép gárdista csak akkor lett volna szép, ha Tibor Lóri nem herczegnő, hanem a gárdista lett volna. Valóságos Baba volt, sőt mi több, mintha Hoffmann meséi-nek egyik tündére lett volna. * A velencei kalmáir jól érti az üzletet; szer­dán este megfelelő kasszát csinált. , * Az Erdészlcányban szerepló fiatal őz Bulla Mariska kedvence. A lakásán tartja, ahonnan a múlt héten kiszökött az utcára. A Kölcsey-utcára futott, ahol a megyeháza előtt Érckövy eifogta. Ölébe vette a kis állatot és Bállá lakására men­ve, a következő dallal adta át neki: Száll a madár, hull a levél, itt az őz. * Kél hét múlva bezárják a színházat és a társulat tőlünk Nagykőrösre, onnan pedig Czeg- I lédre megy. A Kossuth Lipót kerületébe. A helyre ! való tekintettel megnyitóul színre kerül Az ámító cimii régi orosz szomorujátélt. Májusi éjszaka. Jelenet a Gr. Károlyi-téren. Erkífclcsieien maranyiét egy 13 éves kisleány ellen. Tele volt a város akácta virággal. Kábító illatok szálltak langyos szellőszárnyakon. A csil­lagok, mint a leányszemek ragyogtak az égen. A hold sütött. Úgy sütött miként egy pékmester. És kifli alakban sütött. Olyan kis kitti alakban, mint a nagykárolyi pékmesterek által gyártott kifli. A Gencsi-utcza felől egy berúgott csizmadia segéd kérdezgette repedt fazékhoz hasonló hangon egy villan3rvezetéki oszloptól, hogy minek is van sze­relem a világon ? — Minek is van, minek is van? — sóhajtott fel egy nagykárolyi fiatalember, aki gigalis meg­jelenéséről és csikós selyemharisnyáiról nevezetes, és aki a boltok során sétálva élvezte a májusi éjszaka szépségeit. A kifli alakú hold, mintha szé- gyelné kicsi mivoltát egy kósza felhő mögé bujt. Á Notre-Dame templom, akarjuk mondani a Ká­rolyi-kastély tornyában az óra tizet ütött. A sétáló fiatalember szivében kállai kettőst jártak a tavaszi gerjedelmek. És akkor szembe jött vele a Nagyhajduváros-utcza felől egy kis leány. Egy mezitlábos 13 éves kis leány. Á fia­talember megfogta a kezét, kérdezte tőle hová megy. És addig beszélgetett vele, mig a fiatal­ember lakásához értek. Itt megállották; a fiatal­ember úgy tett a kezével mintha hárfát pengetne és ábrándosán énekelt: Gyere be rózsám, gyere be! De a kis leányt nem hatotta meg az ének. Nem akart bemenni. Erre a fiatalember kizök­kent költői hangulatából és ezt gondolta: ha nem jösz, viszlek! És úgy tett, miként gondolá. A kapu becsapódott. A mi ezután történt, egy bűnügyi feljelentés

Next

/
Thumbnails
Contents