Nagykároly, 1909 (4. évfolyam, 1-34. szám)
1909-04-15 / 8. szám
Nagykároly, 1909. április 15. IV. évfolyam. — 8. szám. ■ - j * ■ Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLYBAN, Szőlő-utcza 4. szám. Előfizetési árak: Egész évre 8 K, félévre 4 K, negyed évre 2 K. Egyes számok nem adatnak el. Megjelenik minden 1-én és 15-én. Felelős szerkesztő és laptnlajdonos: ROSENFELD ZSIGMOND. HIRDETÉSEK a kiadóhivatalban jutányosán vétetnek fel. „Nyilttéi“ sora 60 fillér. — Kéziratokat nem adunk vissza. A hirdetések közlési dija előre fizetendő. A koaliczió végvonaglása. A Nagykároly 1909. évi február 15-én megjelent számában ezt irta: „Ez év április 15-étöl kezdve Kossuth F. Lipót már nyugdíjjogosult lesz. Április 15-ike után pedig egy-két hét múlva megbukik a „nemzethy kormány“, feloszlatják a képviselő- házat és elrendelik az uj választásokat.“ Nincs olyan hosszú, a minek vége ne legyen. Az általunk jelzett időpont elérkezett és az események minden kétséget kizárólag igazat adnak nekünk. Nem azért citáltunk magunkból, hogy a Nagykároly jól értesültsé- géröl példát hozzunk fel, hanem azért, hogy rámutassunk Kossuth Ferenc húsvéti cikkének nevetséges voltára, amelyben álszentes- kedő, szomorú hangon jelenti be a koalíció és vele együtt a kormány bukását. Pedig hát, ha nem csalódunk, neki inkább kellene tudni áldatlan közéleti működésének fejleményeit, mint nekünk. Tudta is. De az ö és társai érdekei hallgatást követeltek. Ezért kellett az ország népét folyton ámitani. A kitartott lapok ezért tagadták körömszakadtáig a válság kitörését. Minket ez a szemérmetlen tagadás nem lep meg. A hazugság a ma még uralmon lévő stréberek természetrajzához tartozik. A bűzös bürök, hiába akarna jőszagu lenni. A természet büdösnek alkotta, tehát büdös. A koalíció dögrováson van és ez minden magyar ember lelkét örömmel tölti be. A három évig tartott nagy magyar éjszakában megkezdődött a. virradás. Pedig mindent elkövetnek, hogy ezt a rémekkel, hazugsággal, rosszakarattal, szívtelenséggel telt éjszakát TARCZA. Az örök hála. Ügyvéd vagyok s ebben a minőségemben gyakran szenvedek végrehajtást. Tudniillik bolond jó szivem van s akkor én is szenvedek, amikor nekem kell ekzekválnom másokat. Ez pedig a gyakorlatomban elég sokszor előfordul. Csak akkor mulatság részemre a végrehajtás, amikor valami nyakas, megátalkodott fickót kell ekzekválnom, aki tudna fizetni, de nem akar. Nos, ilyen mulatságban volt részem a minap is. Egy vén zsugorit ekzekváltam egy vidéki városban. S mondhatom, hogy estére a jól elvégzett munka nyugodt, édes öntudatával hajtottam álomra a fejemet a szálló szobájában. Azonban, jaj nekem! A vén zsugori átka utóiért. A szálló földszintjén vendéglő volt, ahonnan gyönyörűen felhallatszott, a mint a cigány rózsabimbóról és a méhről szóló ismert nótát játszotta. Nekem a rózsabimbóból csak a tövise, a méhből csak a fulánkja jutott, mert nem tudtam a szememet lehunyni. Hát még mikor az üvegeket kezdték a tükörbe hajigálni! Ezt a pokoli csörömpölést hallgatni: ez volt még csak az élvezet! Kétségbeesve csöngettem be a szobapincért. — Kik mulatnak odalenn ? — Az aljegyző ur meg egy pár barátja. — Hát mondja meg az aljegyző urnák, hogy csendesebben mulassanak, mert itt egy nagy beteg haldoklik. A pincér elment. Kis idő múlva visszajött: meghosszabbítsák. Az eddig egymással vadházasságban élt pártok fuzionálni, véglegesen és szétválaszthatatlanul egygyé akarnak forrni, hogy néprontó praktikájukat más formában folytathassák. Ámde a dolgozó, adöt fizető, katonát nevelő népnek nem a forma, hanem a lényeg a fö. Eddig a koalíció boltjában selejtes, rossz, mérgezett portékát árultak a vevőknek. A nép készpénzzel fizetett nekik, ök azonban adósok maradtak nagykereskedőnek. Hiába csináltak cifra auzlágokat, reklamiroztak az újságokban, végre mégis csak megbuktak. A bukottak most megint lábra akarnak állani. Más firma alatt, a régi formában szándékoznak az üzletet folytatni. Csakhogy a népnek nem uj firma, hanem uj portéka kell. Egészséges, népmentö gazdasági átalakulásokat vár a magyar nép azoktól, akik sorsát a jövendőben irányítani hivatvák. Ennek a pusztuló és az enyészet lejtőjén lefelé haladó országnak egész gazdasági és társadalmi berendezkedését kell átalakítani demokratikus alapon. Nagyon helyesen jegyezte meg husvét másodnapján tartott beszámolójában a szatmáriak követe, hogy „. . . Magyarország egész jövője attól függ, vájjon el vagvunk-e határozva arra, hogy egy expansiv természetű demokratikus politika talajára lépjünk.“ A fúziós alapon való további kormányzás pedig a régi oligarchikus népellenes osztályuralom fenntartását jelentené. Hogy olvasóink meggyőződést szerezzenek arról, miszerint nemcsak mi, hanem a — Az aljegyző ur tiszteiteti a nagyságos urat, hogy ha haldoklani tetszik: tessék lemenni közéjük mulatni, mert ott még a halálos beteg is meggyógyul! Minthogy nem voltam haldokló, nem tettem eléget az aljegyző ur barátságos meghívásának. A pincér aztán elmondta, hogy az aljegyző ur nagyon el van keseredve, azért mulat olyan bomlottul. Őszintén sajnáltam az aljegyző urat, mert hiszen világos, hogy ha nem lenne úgy elkeseredve, akkor én nyugodtan alhatnám. De bizony csak réggel felé nyomott el az álom, amikor már úgy ki voltam fáradva, hogy elaludtam volna, ha tarackot sütögetnek is a fülem mellett. A nap már magasan járt az égen, amikor felébredtem. Ijedten ugrottam ki az ágyból. Ter- ringettét! Siessünk, mert különben lekésem a vonatról. Magamra kapom a ruháimat és csengetek a számlámért. A pincér jő és kopog. — Lehet! — Dehogy lehet, felelt a pincér. Hiszen be van csukva az ajtó. Szemügyre vettük az ajtót, hát biz az úgy be volt csukva, hogy még a kulcsa is bele volt törve a zárba. — Hát ezt ki cselekedte? — Bizonyosan az aljegyző ur, aki mint aféle legény ember: itt lakik a szállóban. Éppen ura- ságod mellett van a szobája. Alighanem eltévesztette éjjel az ajtaját és ide akart bejönni. S a zárba beletört a kulcsa. — Az ördög vigye az aljegyző urat! Hát már most egy-kettő ! hívjanak lakatost, mert lekésem a vonatról. A lakatos nagy sokára megjelent s én azalatt az idő alatt úgy járkáltam a szobámban, mint magyar közélet zűrzavaraitól távol álló nép is igy gondolkodik, egyik munkatársunk a húsvéti ünnepek alatt kiutazott Mátészalkára, Csengerbe és Fehérgyarmatra, hogy a jelzett községek értelmesebb, színmagyar gazdaembereiknek a helyzetről való véleményeit megtudakolja. A mátészalkai gazda, akit munkatársunk ünnep első napján meglátogatott, épen a „Budapest“ cimü kormánypárti újságot olvasta. Rövid bevezetés után munkatársunk azt kérdezte tőle: — Meg van-e elégedve a mai kormánynyal ? — Van a veszekedett fene, — feleié. — ígértek hetet-havat, de adni nem adtak semmit. Terhet azt raktak ránk eleget. Hiába beszélnek már nekem, nem hiszek nekik, ügy szógálják a nímetet ük is, mint a pinty. Engem ugyan nem csap be többet egy Szúnyog se. Majd csak legyík követválasztás, megmutatom, hogy mit tartok róluk. Csengerben egy 45—50 év körüli gazdag parasztot kérdezett meg munkatársunk, hogy mit tart a mai politikáról. Egy hosszú, hegyes köpés volt a felelet. Azután kiverte a pipáját, majd igy szólt: — Hagyjuk el azt a kutyának való dolgot. Igyék inkább az ur velem egy pohár bort, többet ér az annál. Fehérgyarmaton munkatársunk azt kérdezte meg, hogy méltó fia-e Kossuth Ferenc Kossuth apánknak? A kérdezett igy felelt: — Azt nem tudom, hanem mondok az urnák valamit. Katona koromban bekvártéHirkánia bezárt fenevadja. A lakatos annyi ideig bajlódott a zárral, hogy azalatt Papacosta kinyitott volna tizenkét Wertheim-szekrényt. Végre fölpattant a zár s én künn termettem a folyosón. A lakatos a markát tartotta a pénzért. — Hogy is ne ! — kiáltottam fel, majd még én fizetek! Kérje a pénzét attól az úrtól, a ki a kulcsot a zárba beletörte. Ebben a percben kinyílott a szomszédszoba ajtaja s egy fiatal ember jelent meg a küszöbön. Gyűrött ábrázatából Ítélve, nem lehetett más, mint az aljegyző ur. — Micsoda, még hogy én fizessek ? — pattant föl, a mikor a lakatos hozzá fordult. Nem vagyok huncut! Mi közöm nekem más emberek ajtajához? De már ez kihozott a sodromból. — Hallja maga szarvorru! — riadtam rá. Maga hajnalig huzatja a fülembe a Rózsabimbót a méhhel súlyosbítva, beletöri az ajtómba a kulcsot s még azt akarja, hogy én fizessek ? Ez már igazán szemtelenség! Azzal elrohantam s vágtattam a vasúthoz. Persze, hogy lekéstem a gyorsvonatról. No de megvigasztaltam magamat: hiszen nemsokára indul a személyvonat. Elmegyek azzal. Igen ám, de amikor éppen föl akartam szállni a vonatra, elém állott két ünnepies arcú férfiú s megfogták a kabátom szárnyát: — Megálljon az ur. I.ovagias elégtételt. — Az aljegyző ur szarvorru ért! Mit volt mit tennem ? Le kellett szálla- nom a vonatról s visszatértem a városba. Hogy a mennydörgős menykő látogassa meg az aljegyző urat, de meggyűlt vele a bajom! Fölkerestem két ismerősömet s rájuk biztam az ügy elintézését. (Vége köv.) -Sas Kde. SINGER MÁRTON és TÁRSA villanyvilágítás berendezési vállalata NAGYKÁROLY, Deák-tér. Díjmentesen készit költséguetést mindennemű EiectPotechnikBi berendezésekrői. Csengomunkákat is Iegjutányosabban trillái. 19—28 Írass csilláról! és izzólámpái: állandóan raktára«. NAGYKÁROLY
