Nagykároly, 1909 (4. évfolyam, 1-34. szám)
1909-12-08 / 31. szám
Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLYBAN, Szőlö-uteza 4. sz. Előfizetési árak: Egész évre 8 K, félévre 4 K, negyed évre 2 K. ===== Megjelenik minden szerdán reggel. felelős szerkesztő és aptulajdonos: ROSENFELD ZSIGMOND. HIRDETÉSEK a kiadóhivatalban jutányosán vétetnek feli,, v „Tlyilt-tér“ sora 60 fillér. — Kéziratokat nem adunk vtjse^za. fl „Nagykároly és Vidéke“ henczegése. A függetlenségi párt kettészakadása, de különösen a válság megoldási módozatainak ez által előállott szaporodása szükségessé tették, hogy a \T a gy k á r o 1 v, mint a szatmármegyei radikális polgári pártok hivatalos lapja is állást foglaljon az aktuális kérdésekben és meghatározza, mely kibontakozási irányt hajlandó tekintélye egész súlyával, a háta mögött álló tömött sorok teljes erejével támogatni. A polgári radikális pártnak évek óta minden agitácziója az általános egyenlő és titkos választói jog elérésére irányult. A Justh Gyula függetlenségi pártja többször hangoztatottan ellensége a pluralitásnak és általános választói jogot követel. Ebből kifolyólag múlt heti számunk vezető czikkében megirtuk, hogy Justhékkal ezen a ponton találkozhatunk. Ez természetes is, ha a mostani válság eredő okait elmondjuk A íüggetlenségi pártból, az alkotmány és néppárt soraiból összeállóit koaliczió és minisztereinek majdnem négy éves uralkodása, tökéletesen kiábránditólag hatott a nemzetre. A diadaltnámorban fogant „nem- zethy“ minisztérium, ma a gyűlölet és undor, a megvetés ésgunykaczaj fertőjében fuldokol. Az ámítás és ezer hazugság, á melylyel a kormány életét egyik napról a másikra meghosszabbította, immár leleplezve. A nemzeti színű sallangokba öltözött kormány pedig pőrére vetkezetten áll a nemzet itélőszéke előtt. A négyév előtti diadalmámorban az országnak csak kis része maradt józanul. A szocziálisták, a nemzetiségek és mi: a magyar polgári radikálizmusnak akkor még alig számottevő kisded csapata mertük egyedül tiltakozó szavunkat felemelni a nagy kormány bemutatkozásakor. A mámoros napok tobzódásában, duhaj kodásában az egyedüli józan hangot csupán ezek a pártok képviselték az országban. A józan ész már „akkor is azt diktálta, hogy a feudádsoknak, a nagybirtokosságnak és a kleiikálizmusnak pártjai csupán ideig-óráig tartó termeszetellenes szövetségesei lehetnek a kispolgárságra támaszkodó függetlenségi pártnak. A nagy mámorban senki Senf vette észre, hogy az újonnan választott képviselőházban képviselet 'nélkül maradt a gyáripar, csak úgy mint akisipar, képviselet nélkül maradt a koaliczió soraiban a kereskedelem és a nemzetiségek és egy két paraszti sorból választott képviselőnek őrködésére bízatott a kisbirtokosság. Ilyen körülmények között nem volt csoda ha a parlament negyedfél évi működési ideje alatt csupán egy osztály érdekét védte és tartotta szem előtt, azét az osztályét, amely ennek a képviselőháznak alapvető jellegét és tónusát megadta: a nagybirtokosságét. A kastély és a papiak urai voltak dédelgetett gyermekei a koalicziós kepviselpháznak, a mely igy a butaság terjesztései tette legfőbb kulturális feladatává. A harcz a koaliczió ellen nehezen és félve indult meg. Szinte megmagyarázhatatlan hit és bizalom kisérte a „nemzethy“ kormányt első utjain, csuda-e, ha oly „félve Szólamlott“ meg ellenük az igazmondás. Nem volt csoda! A minisztérium, a melyet a nemzet ereje emelt a kormányzói polezra, a legszebb feladatot nyerte a királytól: ő volt hivatva jogot adni Magyar- ország minden polgárának és megalkotni az általános titkos választói jogot. A kímélet, a mely a kormány működésévé' szemben oly hamar szükségessé vált, neru Kossuthnak, nem Andrássynak, Wekerléuek vagy Apponyinak szólott, hanem az általános választói jognak. A kormánynak csak egy hivatása volt: a választói jog kiterjesztésének törvénybe iktatása olyan mértékben és terjedelemben, a mint azt Kristóffy József volt belügyminiszter az ő ismeretes tervezetében megalkotni kívánta. A „népjogok fenkölt őrei“ azonban mindent inkább akartak, mint jogot adni a népnek. Felhasználva a,z összeharácsolt népszerűséget, el tudták hitetni híveikkel, hogy az ő kormányon maradásuk a legnagyobb diadal, ami a „nemzetet“ érheti és hogy a „nemzet“ összes vágyai, reményei az ő kormányzásuk alatt fog teljesedésbe menni. A kormány ellenfelei, akik közé mi is csakhamar besorakoztunk — egyre sürgetőbben hangoztatták a választójogi tőr-' vény megalkotását. A kormány ekkor az ellenzék elnémitásához látott. A parlamentben a leggyalázatosabb terrorizmus alatt teljesítette a nemzetiségi párt kötelességét, a parlament falain kivül álló ellenzék pedig — a sajtó, a pártok és egyesek egyaránt — a leghallatlanabb üldöztetéseknek voltak kitéve a kormány és expo- ziturái részéről. Már magasan lángolt szerte az országban az elégületlenség a kormány népjogellenes politikája miatt, amikor végre An- drássy Gyula belügyminiszter benyújtotta a képviselőházban a választói jogról szóló törvényjavaslatát: a plurális választói jogot. Az ilyen nyilvánosságra jutott perfid csalás még magasabbra lobbantotta az elkeseredés tüzét. A plurális népcsalás ellen harezba állott Magyarország minden A színpad és a kritika. Irta : Kálmán Miklós. v — Oh igen, — mondta a jónevü színész, unott arczczal d,őlve hátra a kávéház bársony pamlagára. — Oh igen, magam se tagadom, hogy az igazi művész mindig uralkodik az idegein. Nyugodtan czigarettázni a színpadon, amig odahaza az édesanyánk , haldoklik, görcsös zokogásba törni ki, amikor a szivünk csakúgy repes a boldogságtól,,erre még talán a vándor komédiás is képes. És lássa, mégis vannak esetek, mikor az önuralmunk fölmondja a szolgálatot, s egy pillanatra elfelejtjük az ezerfejü szörnyeteget, aki odalenn a játékunkra figyel. Magam is tudok egy ilyen történetet, arról a kiváló színészről, akinek nevét szerénységemnél fogva nem illenék megmondanom. Egy vidéki városkában történt az eset kezdő szinészkoromban, egy borzasztó rémdrámát játszottunk. A közönség áhítattal figyelt, az asszonyok könyes szemmel néztek a/szin- padra, a férfiak sápadtan szögezték reánk guk- kerjukat, ép ott tartottunk, ahol a szerencsétlen férj neje piszkos múltját megtudja. Már talán mindössze csak két perez választott el bennünket attól, hogy a papirvágó kést a hűtlen asszony szivébe döfjem, a nézőtéren halálos csönd honolt, mikor a férj, a vérig alázott, gyilkosnak készülő férfiú, általános meglepetésre, egyszerre csak igy kiáltott föl: — Tyuhaj! A férjet, mint Ön jól sejti, én játszottam. Mi volt az, ami e duhaj indulatszót ilyen váratlanul az ajkamra adta ? Talán hirtelen őrü- lési roham fogott el ? Óh nem. Egyszerűen az történt, hogy egy pillanatig nem tudtam uralkodni magamon, hogy szilaj örömöm vad szenvedélyességgel tört ki a színészi fegyelem korlátái közül . . . * Délután hat óra volt, — kollegáimmal, rendes szokásunk szerint, ott lebzseltem a színház körül. A többiek vidám heczczelődés- sel töltötték az időt, engem azonban sötét gondok gyötörtek. Fiatal voltam, alig lmsz- esztendős, kell-e mondanom, hogy a reménytelen szerelem korszakát éltem. Naphosszat ostoba terveket szőttem arról, hogy nekem világhírű színésszé kell lennem, — mert hiszen máskép hogyan lehetett reményem arra, hogy az imádott lányt feleségül veliessem. ü gazdag és előkelő volt, én pedig mindössze nyomorult huszonhét krajezárt mondhattam a világegyetemből a magaménak. Szerettük egymást és könyezve fogadtunk egymásnak a halált is túl élő hűséget, — de vájjon beállíthattam-e az imádott lányka papájához e szavakkal: — Imádom a lányát és a tejbe is lesz mit aprítanunk, mert, a zsebemben most is van huszonhét krajezár. Óh atyám, add hát reánk áldásodat! Ily tépelődések közt érkezett el a városi ifjúság majálisának napja, az a nap, mely a legsötétebb kétségbeeséssel töltötte el szerelmes szivemet . . . A Jolánék (ez volt az imádott lány neve) szakácsnője, mikor délelőtt a piaczra ment, titokzatosan kihivatott a próbáról: — A kisasszony este el fog menni a majálisra w. . . — Ő üzeni? kérdeztem boldogan. — Ő . . . Rózsaszín ruhát fog viselni és a hajában rózsaszínű szalagot . . . Mámorosán mentem vissza a próbára, de egyszerre csak ijedten álltam meg a színfalak között: eszembe jutott, hogy még annyi pénzem sincs, amennyiből a belépőjegyet megválthatom. Mi lesz, ha a czigány tányérozni fog? Vagy ha az ifjúság többi tagja (Isten ments) pezsgőt hozat ? Ereztem, hogy mindörökre kompromittálom magam Jolán előtt, ha zilált anyagi helyzetem napvilágra kerül. Egy ideál, aki NAGYKÁROLY
