Nagykároly, 1909 (4. évfolyam, 1-34. szám)
1909-12-08 / 31. szám
N A G Y K Á R 0 L Y becsületesen gondolkodó polgára. Az elsői ellenzéki hang a kormánypárt scraiból a pluralitást érte. A Justh-Holló Bathány-féle függetlenségi párt — ez a legszinpatiku- sabb vonás ebben a pártban — ekkor hangoztatta először a szükséges harczot a kormány nagybirtokot támogató része ellen. Kossuth Ferencz, az azóta kitessékelt vezér, ekkor — tekintet nélkül a pluráli- tásos Andrássyval vallott szolidaritására — még háborilhatatlanul ült trónusán. A nyílt harezot vezér és párt között a bankkérdés idezte elő. A legújabb napok története eléggé ismeretes. A „Nagykároly és Vidéke“, illetve az általa képviselt párt is Justhékhoz csatlakozott. És ezért legutóbbi számában bizonyos gúnnyal dicsekszik azzal, hogy emiatt egy pár héttel ezelőtt a párt elnökét és kerületünk országgyűlési képviselőjét azzal vádoltuk, hogy ezzel a város érdekei ellen vétenek, mert a székhely-ügyben Justh a szatmáriak pártján van. Hát ezt a vádat most is fenntartjuk. Mert mi százszor is elmondottuk, hogy az általános választói jog érdekében magával az ördöggel is kész vagyunk szövetkezni. De a „Nagykároly és Vidékéinek frontváltozása gyanús. O azzal érvel, hogy a város érdeket alárendelte az ország érdekének. Na ja! mert az országra nézve nagyon fontos, hogy Dr. Adler Adolf vagy Komódi Lajos polgártárs az önálló bank hívének vallja magát . . . — Szunyogh Mihály beszámolója. Szunyogh Mihály a mátészalkai kerület orsz. gyűl. képviselője f. hó 17-én Mátészalkán beszámolót tart. A beszámolón az összes szatmármegyei képviselők is részt vesznek. Hát csak számoljon be Szunyogh ur: úgy se lesz többé alkalma Mátészalkán beszámolni. — Rébusz újság. A fővárosban nagy sikerrel adnak most egy uj operettet. A szövegét He rezeg Ferencz irta, czime : Rébusz báró. Nekünk is van egy rébuszunk. Ez nem Operette, de hírlap, Dr. N.'S z a b ó' Albert szerkeszti, czime: Északkeleti újság. „Prog- ramm“-jában azt mondja, hogy nem áll semmiféle párt szolgálatában, holott Dr. N. Szabó Albert neve a mi kerületűnkben már maga egy pártot jelent: a néppártot. Vezérczikkében Kossuth Lipótot dicséri, egy másik czikkében meg Justh mellett fújja a harsonát. Annyi bizonyos, hogy a néppárti lóláb az első számból nem látszik ki. Egyébként azonban egész helyes kis újság. — A közigazgatási bizottság ülése. Szat- márvármegye közigazgatási bizottsága f. hó lű-én, Nagykárolyban a megyei székház kistermében rendes havi ülést tart. A belügyi ügyvivő a kereskedők ellen. Magyar iparpártolás. Leirat Szatmármegye közönségéhez. Az ugvnevezet magyar ipar pártolása czi - mén sok szédelgést követtek már el Magyar- országon. Akik a legjobban ordítják, hogy pártolni kell a magyar ipart, azok szükségleteiket .külföldről szerezik be. Am, ha magyar ipar a szó valódi értelmében nincsen is, ennek hangoztatásából itthon nagyon sokan jól megélnek. Egyre-másra keletkeznek a czifra, megtévesztésre alkalmas nevű vállalatok. Ezek vezetői a kormánynak tett szolgálataik fejében busás szubvencziót és más támogatást is kapnak. Legújabban a belügyi ügyvivő intézett egy ilyen támogató rendeletet Szatmármegye törvényhatósághoz. A rendelet kifejti, hogy a magyar háziipar szőnyeg, függönyök, térítők s több hasonló berendezési czikk tekintetében számos olyan gyártmányt állít elő, amelyek amellett, hogy minőség dolgában bármely más gyártmánnyal'kiállják a versenyt, a középületek oly helyiségeinek, melyeket némi disszei rendeznek be, bizonyos nemzeti jelleget kölcsönözhetnek. Arra való tekintettel, hogy ezen a réven a fonalos magyar háziiparnak uj értékesítési alkalom szerveztessék, a belügyminiszter a közszállilási szabályrendelet 8 §-ának 11.. pontja alapéin fölhívja a törvémhatóságokat, hogy a jövőben * *eszköziemto uj építkezéseknél minden oly esetben, midőn egyes helyiségeket, bizonyos dísszel kívánnak ellátni, az Országos Magyar Háziipar Szövetséget is ajánlattál»] ro szólítsák föl Holottan köztudomású, hogy az Országos Magyar Háziipari Szövetségnek semmi köze nincs a valódi háziiparhoz Ez egy közönséges üzleti vállalat. A belügyi ügyvivő hires a leiratával tehát nemcsak a megyei törvényhatóság önkormányzati jogát sérti, de határozottan kárt okoz a kereskedőknek, akiktől a leiratban megjelölt ezikkéket beszerezni szokták. Arról nem is beszélünk, miszerint semmivel sincs beigazolva, hogy a boprotegált vállalat készitményeittényleg háziipari lag és magyar munkások állítják elő. lás, a feirell (fia. Felolvasásokat tart az önálló bank ellen. Kossuth Lipóíék utazó ágense. Készített vala pedig az Ur egy nagy halat, hogy bényelné Jónást; és lön Jónás a balnak gyomrában három nap és bárom éjjel. Es könyörge Jónás az ő Urának Istenének a halnak gyomrából. És monda: Kiálték az ón keserűségemben az Úrhoz és meghallgat» engemet; a koporsónak torkából kiálték és meghallgatád az én szómat. És parancsok az Ur a halnak és kivető Jónást a szárazra. Másszóval: Jónás tekintetes urat a ezet- h il kiokádta. Kár. Mert Jónás ur, ahelyett, hogy az Isten parancsolata szerint Ni ni vébe ment volna hirdetni, hogy Kossuth Lipólék vezetése alatt Ninive eisíilyed: beszegődött nem Tarnóczára bojtárnak, hanem Kossuth Lipóték utazó ágensének és hamissággal pré- j dikált az önálló bank ellen. Pedig tudhatná, mert his-en ő mondotta egykoron, hogy: „Akik hijábi való hazugságok után indulnak. az Ur boldogságától elrekesztik magokat“. * Jónás János nyugalmazott keresk. akadémiai tanár, a Kossuth Ferencz-párt utazó ügynöke, az elmúlt csütörtökön a kereskedelmi tanoncziskola megvizsgálásának ürügye alatt Nagykárolyban járt és este a gimnázium rajztermében az önálló bank ellen szabad előadást tartott Hogy a politika ágenskedés alapos gyanúját elhárítsa magáról, többször hangoztatta, hogy előadását minden politikai von itkozástól menten tartja meg. Valóságos gyűlölettel beszélt azonban az önálló bankról és előadása oda konkludált, hogy a készfizetések felvétele nerq jelent semmit és hogy az önálló bank felállítása az országra nézve káros. pillanatnyi pénzzavarban szenvedi A hőszerelmes, aki hitelbe huzatja az imádott leány nótáit! Egy kis ideig kábultan néztem föl a zsinórpadlásra, de később fölkerestem az igazgatót. — Igazgató ur, — hebegtem magamon kívül, — ha Istent ismer, ki ment a zavaromból . . . A nyájasképü zsarnok mosolyogva simogatta meg az arezomat. — Nem kérhetsz olyat fiacskám, amit már előre is meg ne Ígérnék... Kivéve persze azt az egyet, ha pénzt kérnél . . . — Éltalálta igazgató ur. Csak még utoljára tiz forint előleget! Az életemet menti meg azzal. — Meghibbant az elméd fiacskám; azt hiszed, hogy az öreg Rotschild a direktorod... Szédülő fejjel baktattam végig délfelé a piaczon; gyűlölettel néztem a járókelők arczába s már arra gondoltam, hogy lelövöm a szívtelen igazgatót . . . De mit segítene rajtam a gaz uzsorás halála? ... A majálisra akkor se mehetnék el és akkor setánczolhatnámaszőke Jolánkával a második négyest . . . így érkezett el az esti előadás órája; busán támolyogtam föl az öltözőbe s kedv nélkül mentem ki a színpadra, mikor az ügyelő rám kiáltott. Mit érdekeltek most engem a csalfa nőm ravaszságai, az öreg grófnő alávaló furfangja, a csúf, piszkos szerelmi történet, melynek én voltam a hőse ? Gépiesen mondtam el a szerepemet a súgó után, de az eszem egészen másutt járt: a tölgyfaillatos erdőben, hol Jolánom kipirult arczczal fogja járni a bosztont - mással. Kedves nőm, őnagysága bosszúsan csípett meg s halk hangon súgta a fülembe: . — Ne aludjék ! Az utolsó fölvonást frakkban játszottam végig, bár a szerző utczai ruhát ir elő. De bántam is én most, hogy mit kíván tőlem a szerző! Unottan hallgattam végig a csalfa nő nagy kitörését, elfojtott ásítással biztosítottam afelől, hogy egész a megőrülésig szeretem s egy fakir közömbösségével fogtam el a végzetes pillanatban az áruló levelet. Már éppen a papirvágó kés után néztem körül, amellyel a nyomorult asszonyt meg fogom ölni, mikor egy véletlen mozdulattal benyúltam a mellényem zsebébe. A kezem valami papirszelethez ér, gépiesen kihúzom, s a következő pillanatban minden vérem a felembe tódult: egy eleven száz koronást húzok ki. Megcsípem magam, mert az hiszem, hogy álmodom, — de a papiroson világosan ez áll: Száz korona, s a halálra készülő színésznő már türelmetlenül súgja a fülembe: — Megbolondult? Nincs időm, hogy a csoda magyarázatán törjem a fejem, minden gondolatom összeka- varodik, csak azt tudom, hogy egy százas bankó van a kezemben, s hogy másfélóra múlva Jolánnal fogok tánczolni a majálison. Egy pillanatig elfelejtem, hogy a színpadon vagyok, hogy a nézőtérről izgatott pillantások merednek reám, hogy a közönség a lélekzetét visszafojtva figyel, — önkénytelenül összeütöm a bokámat s hangosan, az öröm mámorával kiáltok föl: — Tyuhaj! A következő perezben már ismét magamhoz térek, s megragadom az asztalon heverő papirvágó kést. Mondhatom, hogy még soha gyilkosságot nem követtek el olyan rózsás hangulatban, mint ón. A szemem csillogott s jókedvvel igy kiáltottam föl: — Nyomorult! A hősnő két perez múlva holtan rogyott le a szőnyegre. De mikor sikoltozva fölébe borultam, a holttest mégegyszer megmozdult, s dühösen ezt súgta a fülembe: — Fajankó! A csoda csak háromnapi hasztalan fejtörés után ujult föl emlékezetemben, az éj emléke, amidőn egy bálról becsipve mentem föl a kaszinóba s a részeg emberek ostoba szerencséjével annyi pénzt nyertem a kártyán, hogy erről a száz koronásró] egészen megfeledkeztem. * Másnap ez a bírálat jelent meg az egyik helyi újságban: „A megcsalt férfi alakja, félelmetes és megrázó volt. A nagytehetségü fiatal színész, aki a férjet játszotta, csodálatosan finom uj vonással tudta megörökiteni előttünk a féltékeny férj lelkiállapotát. A gyilkosság előtt hirtelen igy kiáltott föl: Tyuhaj ! A közönség megértette, hogy mit akar; a rászedett férj kétségbeesett lelki zavarát, borzalmas megőrzését nem festhette volna le előttünk plasztikusabb és megdöbbentőbb módon. A zsúfolt nézőtér zajos tapssal honorálta a kitűnő ötletet.“
