Nagykároly, 1908 (3. évfolyam, 1-35. szám)
1908-01-08 / 2. szám
POLITIKAI LAP. Szerkeiztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLYBAN, Szőlő-utoza 4. szám. Előfizetési árak: Egéaz évre 8 K, félévre 4 K, negyedévre 2 K» egyes szám ára 20 fillér. ■■ 1 ■ Megjelenik minden szerdán. === Felelős szerkesztő és laptulajdonos: ROSEftFELD ZSIGMOUD. HIRDETÉSEK a kiadóHvatalban és Somossy Miklós ur dohány főtőzsdéjében jutányosán vétetnek fel. „Nyilttér“ sora 60 fillér. — Kéziratokat nem adunk vissza. Egyes példányok kaphatók Somossy Miklós dohányfőtőzsdéjében. U j irány. Jobb kor vagy nagyszerű halál. Ezt jósolta a költő népének. Jobb kor, melyért imádság epedez százezrek ajakán vagy nagyszerű halál, amelyet a népek milliói siratnak, siratnak egy nagy, dicsőén elbukott nemzetnek szentelt könyüivel. Jobb kor? Nem gúnyként hangzik-e ez most, mikor megfizettük egy letört, legyőzött ország hadisarczát egy borzalmas kiegyezésben, leíokozott, elzüllött közgazdasági viszonyainkat számszerűleg fejezve ki a felemelt kvótában. Jobb kor? és körülöttünk folyik a közélet legundokabb vásári zsivaja. Ott feküsznek a közélet piaczán az elvek, a meggyőződések mélyen leszállított áron. Chulmi köd. Ellenség nem ismeri fel az ellenséget, barát a barátot. Mert nem lehet sohasem tudni, hogy mily megalkuvás eredményeként játsza ez az ellenség, amaz a barát szerepét. Jobb kor? Emelkedő kivándorlás, fogyó születés, hóditó halál az élet virágában, tüdővész, nyomor, a megélhetésnek majdnem lehetetlensége koldus kereskedelem, tengődő ipar, elzüllő kisbirtok és kisipar. Milliárdos budget, melyet koldus népből kell kisajtolni, visszadobott állampapírok és hitel levelek. Jobb kor? Terpeszkedő reakczió, szerzetesek apáczák az iskolákban, megnyomorított lelkű jövő nemzedék. Egymásra uszított fajok és felekezetek. Megfojtott gyülekezési és egyesülési jog. Munka helyett szemfényvesztés, elvek helyett formulák, becsület helyett megalkuvás, meggyőződés helyett terrorizmus, műveltség helyett babona és vakhit, szeretet helyett gyűlölet. És nagyszerű halál, mely felett milliók könyeznek ? Állott-e valaha ez az ország a köz- gyülölet középpontjában úgy mint most ? Az egész világ közvéleménye elfordult tőlünk. Wenn ich den Namen Ungar hör, minden kéz ökölbe szorul. És minden ajak mosolyra fanyarul ha látják azoknak a nemzeti hősöknek alázatos tülekedését a trón körül, akik azt még alig két évvel ezelőtt záptojásokkal ostromolták. Ostromolták azért —■ mert onnét hangzott el a népjogok proklamálása. Tehát sem jobb kor, sem tragikus világ- megrenditő bukása egy hősi nemzetnek. Hanem lassú pusztulás gyáva megbénulása az életerőknek, megemésztődés a tobzódó paraziták által, bedugulása az életereknek, az olygarchia középkori lerakodásai által. Lehetséges ez? Nem lehetséges. Népek nem pusztulhatnak el. Egy nagy súlyos betegségi folyamat megy végbe sze neink előtt. És az országnak lesz elég ereje ahhoz, hogy legyőzze ezt. A diagnózist már e helyütt többször megállapítottuk megnevezve egyszersmind az orvosszert is. Valljuk be egy olygarchia sem tudott a kontinensen oly szívós, oly lelkiismeretlen osztály politikát csinálni mint a magyar olygarchia. Hatalmát, gazdagságát növelni, a népet műveltségében anyagi előrehaladásában gátolni ez volt kettős hivatása. Ehhez képest változtatta szerepeit a dinasztiával szemben. És az olygarchia győzött, mert a szolgálatában álló naczionálizmus által mindent megígért a népnek. Következett a nemzeti küzdelem. Amely semmi egyéb ellen nem folyt, mint saját Programmjuk, saját Ígéreteik ellen. Lehetetlenné kellett tenni az önálló vámterületet melyet a király konczedált és ők megígértek, bele kellett szorítani az előző kormányt a külkereskedelmi szerződések megkötésébe, kétségbeejtő anarchiát kellett teremteni, hogy uralomrajutásuk megváltásként hasson. De közbe jött valami, az előző kormány proklamálja az általános választói jogot és a korona magáévá teszi azt. Ez mint a bomba hatott. Akuttá lett az, amit ők csak program injukban rejtegettek. Ez nagy csapás volt rájuk nézve. Felkavartak tehát mindent, felszínre hozták a szunnyadó szenvedélyeket. A piszkot, mely undorító bűzt terjeszt eltakarítani nem tudják. Szívesen elhelyezkednének benne, de nem lehet. A nép, az igazság áradata elfogja mosni őket a piszokkal együtt. íme az orvosság. Negyven éven át hozzászoktak politikusaink ahhoz, hogy a színpadon csak a primadonnák kapjanak szerepet. A nép csak mint katonaság jött kombináczióba. Az uj kor a tömegnek juttatja a primadonna szerepét. A nép egészséges vére frissítheti csak fel az eddigi vérszegény politikát. És döntő szerepe csupán annak a pártnak lehet, mely kezdettől fogva ajkán „A nép“ jelszavával lépett a nyilvánosság elé. A radikális pártot lehet lekicsinyelni, gúnyolni és rágalmazni, de kipusztitani negligálni többé nem lehet. Erejét, mely igazságaiban, az általános választó jogban, népies földbirtok politikában, az állami ingyenes népoktatásban az egyesülési és gyülekezési jog teljes szabadságában rejlik, senki és semmi le nem törheti többé. T Á R C Z A. Kávéházban . . . Kávéházban, egy sarokasztalnál Iszogatok kora este óta, Körülöttem csattog a karambol, Cseng a pohár, vigan szól a nóta. A kavargó dohányfüstön által A kasszírnő reám is mosolyog . . . És e hangos zür-zavarban mégis Úgy érzem, hogy csak egyedül vagyok. Mintha sivár pusztaságon járnék, Hol nincs madárdal, nem terem virág; Minden csupa bánat, csupa árnyék, Unott kihalt előttem a világ. Nyoma sincs a régi, vidám kedvnek, Filiszterként egyhangúan élek: Bús szivemnek nincsen többé álma. Nem hevitnek égő szenvedélyek. A küzdésnek nincsen semmi czélja, Az ember marad, ami eddig volt: A természet örök remekművén Mindörökké eltörölhetlen folt. Hazugságból való egész lénye, Az ideál csak a regében él, S a boldogság, melyért mindent áldoz, Hajh, kevesebb sokkal a semminél! bíróim emeli az étvágyat és a testsúlyt, megszflnteti a ■■■ köhögést, váladékot, éjjeli izadást —— Kávéházban, egy sarok asztalnál Iszogatok kora este óta, Körülöttem csattog a karambol Cseng a pohár, vigan szól a nóta. — Fergeteg zug künn a téli éjben, Itt benn vigan foly a dinom-dánom, S én bor mellett, hulló könyek nélkül, Siratom elhervadt ifjúságom . . . Roaenfeld Ztigmond. Richárd főhadnagy. Irta: Szederkényi Anikó Ismertem Richárd főhadnagyot. Magas alakját, oroszlánosán nyírt kutyájától követve, nem egyszer láttam hegykén, kardcsörtetve végigvonulni az utczán. Nem is illik Richárd főhadnagy novellahősnek. Az ő kis tragédiája olyan szürke, megszokott, hogy lehetetlen egy percznél tovább gondolkodni fölötte. Egy költekező eladósodott katonatiszt öngyilkos lesz. Erről ma már nincs mit beszélni. Ez társadalmi törvény. Richárd főhadnagyról, a halálraszántról, az otthon kigombolkozott úrról mégis irok én. Leült ez az ur egy este a kályhához és szóit legényéhez, Istvánhoz: — István fiam, van-e még borunk ? — Parancsára, főhadnagy ur, van. — Alzo, fiam, hozz föl, amennyi csak van. Az- tán/Tussál, hívd el a Terát. Mars I Richárd ur töltögette a poharakat és ivott, anélkül, Tüdőbetegségek, hurutok, szasLár- kőhőgés, skrofulozis, influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. J Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Roche“ eredott csomagolást. F. Hoffmann-La Eceiie & Cie. Basel (Svájo.) hogy érezte volna az aranytiszta badacsonyi izét. Kifogyott egy üveg, odavágta a kályhához. Szemébe tűz gyűlt ki. Szokatlan, lázongó, vad- csillogásu. Leszedett egy öl könyvet a faragott álvány- ról. Az éhes lángtorokba egymás után dobálta a disz- kötéseket. Elnézte milyen ólálkodva, alattomosan futja körül a piros kígyó a lapszéleket. Milyen hizelkedve, szerelmesen csókdossa körül és mikor érzi, hogy ura lett, mohón falja, tombol, őrjöng izzó hatalmában. Lobogott a láng vörösen, vigyorogva. Richárd főhadnagy minden idegével érezte izzását. Ő benne is lobogott a vér. Föl-fölcsapott agyáig, elöntötte piros hullámaival. Gyorsabban, egyre gyorsabban dobálta a keze ügyébe eső tárgyakat a lángsirba. Olyat csapott a kezével az asztalra, hogy összeroppant. Vad örömmel kapta föl és küldte azt is a többi után. Nem fért be a kályhaajtón. Fölkapott egy széket, azzal verte befelé... Tera, aki megjött Istvánnal, bámulva állt meg az ajtóban. Még el sem mondhatta amibe kezdett, elvágta szavát Richárd ur: — Alzo fiam, csak hallgass. Hallgass. Most már egy szót se szólj. Nekem nem kellenek már ezek. A máséi meg ne legyenek. Elégtek. Hamuvá lettek. így kell ennek lenni. Hadd pusztuljanak velem. Ne bánd. Beszélgessünk . . . Szaggatottan, zihálva tört ki a beszéd melléből. Eres szemein ki-kivillantak a nagy igazságok, amelyek lelkét fölkavarták. — Hát mit szólnátok ti ahhoz, ha én öngyilkos lennék. No, ne kiabáljatok, nem most rögtön. Ne or- gonálj Tera, csak tréfálok. De mégis, sajnáltok-e? Eh, üsse meg a menydörgő . . . Nem tréfálok . . . Igazán 99 Roehé Kapható orvosi rendeletre a gyógyszertárakban. ——* Ára üvegenként 4.— korona. -------------------------------------------------------------jr--------:------------------------------
