Nagykároly, 1908 (3. évfolyam, 1-35. szám)
1908-01-08 / 2. szám
NAGYKÁROLY. Nem kétségbeesésre, hanem munkára, nem fásultságra, hanem lelkesedésre van szükségünk. Ma még pusztaságon élünk. A mocsarak párái fojtogatják torkunkat, az elhelyezkedett kóborczigányok pecsenyesütő tüzelnek füstje egy perezre elhomályosítja látásunkat. De szemünket rendithetlen bizalommal szegezzük a megváltás ragyogó csillaga felé ! Mi hiszünk az uj korszakban! — Megyebizottsági tag választások. A múlt hó 30-ára kitűzött megyebizottsági tagsági választások eredménye a következő. — Erdődön megválasztatott : Nagy Sándor; Aranyosmegyesen: Pásztóhy Jenő. Olcsván minthogy bizalmi férfiak nem jelentek meg, a választás elmaradt. — A nagykárolyi paktum. Mert, méltóztatik tudni ilyen is van. Létrejött pedig ez a paktum Luby Géza képviselő és Falussy Arpád főispán között. Amint méltóztatik tudni a „Szatmárvármegye“ czimü pf-ujság a Falussy tulajdona. A pf-ujság szerkesztője: Schröder Béla volt. Falussy a Majos- ügyből kifolyólag nagyon megharagudott Lubyra. Megparancsolta tehát Schrődernek, hogy üsse Lubyt: de csak a fejét, hogy meg ne sántuljon. Schröder félreértette a parancsot Lubynak a lábát ütötte. Ezért aztán Luby haragudott meg Falussyra. De kibékültek és paktumot kötöttek. E szerint Falussy kötelezte magát, hogy a Luby fiát a kiskorú Gézát árvaszéki-ülnökké fogja megválasztatni ésSchrődert meneszti, viszont Luby kijelentette, hogy Falussy- ban a legnagyobb hazaffyt fogja tisztelni, nem bolygatja a Majos-ügyet és egyébként is egyszersmin- denkorra leszerel A paktumot mind a két fél betartotta és Schröder ment. Most csak az a kérdés, hogy miért jött Schröder? Azért, kérem szeretettel, hogy betöltse azt a helyet, amit Rónai László töltött be 2 évvel ezelőtt a megyében. Azért mert Schröder állitólag jól tud lőni, vivni. Falussy főispán azt hitte, hogy ha Schröder itt lesz, hát senki se meri majd róla az igazságot megirni. De mert Falussy főispán alaposan csalódott reményeiben, hát nem nagyon fájt a szive, midőn Schrődertől elbúcsúzott. Ellenben a pénzét, azt nagyon sajnálja. — Papp Béla vezérczikket ir. Papp Béla a nagykárolyi kerület országgyűlési képviselője az általa vezérelt „Tulipán Árpád és Vidékéiben legutóbb egymásután két vezérczikket is irt, melyek szerint bízik az elveit csúfosan elárult, leszerelt, Bécs szolgájává szegődött függetlenségi pártban és feltűnően udvarol I. Kossuth Ferencz ő szent felségének. Okos, nagyon okos dolog. Addig kell ütni a vasat, amig meleg. Csak dicsőítse ezt az állapotot amelyről Eötvös Károly is — ugy-e bár kérem, hogy az nem darabont ? — legutóbb azt mondotta, hogy ha még sokáig tart „akkor Magyarországon nem lesz más, mint mágnás, pap és koldus.“ Dicsőítse és érdemeljen ki magának gyorsan egy közjegyzősé- get, vagy törvényszéki elnökséget. Mert nem lehet tudni mit hoz a közel jövő. És hogy Papp Béla nem lesz többé abban a helyzetben, hogy képviseletével megtisztelje a nagykárolyi választó-kerületet: azt biztosra veheti. Ezer aranyat egy darabontért! Megszüntetett fegyelmi ügyek, A megyeház kulisszái mögül. Szatmármegyében voltak darabontok. Ezt ordította 2 éven át a „Szatmárvármegye“ lassanként elsorvadt vezérlő-bizottsága és szerkesztősége, amely koncz haráesolás czéljából, de az akkor divatban volt darabont-üldözés ezégóre alatt indította meg ezt a pf-ujságot. Szatmármegyében voltak darabonmondom. Te István, gyere ide. Megérdemelném, hogy a pofámra köpj. Mert még élek . . . Tudjátok, honnan jövök? Az ezredes úrtól. Szidott Keresztülgázlott a lelkemen. Lepocsékolt, le a földig. És én hallgattam, kezemet sipkámhoz tartva, haptákban . . . Aztán megköszöntem és eljöttem. Nem haraptam ki az agyvelejét és nem téptem ki a lelkét. Pfuj ... Ha neked mondták volna mindazt, egyjkőtök már nem élne. Mert te komisz paraszt vagy. Én rám rám fér. Mert tiszt ur vagyok. Ur, fenét. Otromba gép. Akiből kiszipolyozták a lelket, Hülye, léleknélküli eszköze vagyok a parancsnoknak. Öntudat, gondolkodás nélküli. Tépjétek le rólam ezt a csillagot. Utálom. Ezért adtam el magam. Ezért ölték ki belőlem az embert . . . István meg Tera rémülten néztek egymásra. Olyan szörnyű volt ez. A főhadnagy ur, az atyauristen miket beszél össze . . . — Ugye, csodálkoztok? Ugye furcsa ez, amit beszélek? De én megmondom nektek. Akarom, hogy tudja valaki, miket gondolok. Akarom, hogy belássatok a lelkembe. Megundorottam üres, naplopó életemtől. Utálom, gyűlölöm, bűnös lelkemet. Nincs semmi czélja létemnek. A szeméthordó is elmondhatja, nem élek hiába, és nem. Nincs semmi hasznom és ma már nincs senkim. Csak ti vagytok még. Tera fiam, szeretsz? Mond, hogy igen. Butaság, de csak mondd. Tera, a nem föltűnő, de jóképű szőke Tera, fölzokogott.. Nem tudta, miért, csak zokogott vadul, ész nélkül. A levegőben úszkáló pernye és hamuszemekből egy megbomlott lélek súgta fülébe tragédiáját. Nem értette meg, de megérezte. — Mi bajod, Tera fiam, engem siratsz, ugy-e? Ne sírj, fiam. Hallod, hogy ne sirj. Különben csak tok. Legalább erre enged következtetni azon tény, hogy a nemzeti ellenállásban való részt nem vétel miatt egy egész csomó tisztviselő ellen indítottak fegyelmi eljárást. Szatmármegyében tehát voltak darabontok! Ma már azonban nincsenek. Ezer aranyat adunk annak aki nekünk egy eleven darabontot mutatni tud. Pedig hát a tisztviselők kevés kivétellel ma is ugyanazok, akik a „darabont-üldözés* idején voltak. A kevés kivétel egyrésze pedig önként mondott le, mert megundorodott a vármegye koalicziós uj vezetőségétől, a másik részét pedig kitúrták, mert azoknak, akik a helyükre bekerültek nagyobb atyafisá- guk volt a megyében. Hova lettek hát a darabontok? Eltűntek, mint a tavalyi hó. Az arezpiritó hazugságokról, a felháborító politikai szédelgésről, maguk a hazugságok terjesztői és a szélhámosság elkövetői állítottak ki megdönthetetlen bizonyítékot. íme: Szatmármegye mindazon közigazgatási tisztviselője ellen, akik darabontsággal voltak vádolva a folyamatban volt fegyelmi ügyeket a tisztujitó közgyűlés előtt egy pár nappal végleg beszüntették. Helyesen tették, mert az események beigazolták, hogy a „honmentő hazafí'yak“ becsapták az országot. Á megdöbbentő körülmény ebben az esetben csupán az, miszerint a vármegye vezetőségének nem volt erkölcsi bátorsága ahhoz, hogy a fegyelmi ügyek megszüntetésének tényét nyilvánosságra hozzák. Vagy lett volna, de azért nem tették, mert a' közönséget tovább is maszlagolni akarják ? Ki tudná ezt megmondani? Sirám. —- Dr. Adler Adolftól. — Szaturnusz Isten gyermekét Hajdan felfalta étküi Csak úgy szőröstől-bőröstől, Eczet és olaj nélkül. * Már újévkor se köszöntött, Zord szándékait látom: Most engem, a hős elnököt, Akar felfalni Pártom I Törvénytelenség a restauráljon. Kemény vád dp. Falussy Árpád főispán ellen. Luby árvaszéki-ülnök választását megfelebbezték. A Nagykároly annak idején megírta, hogy Szatmármegye tisztujitó közgyűlésének határozata ellen, melyszerint ifj. Luby Géza árvaszéki-üIllőknek lett megválasztva, több törvényhatósági bizottsági tag felebbezéssel fog élni. A felebbezés tényleg beadatott. A felebbezés bevezető részében kimutatja, hogy ifj. Luby Géza az árvaszéki ülnöki állásra jelölhető nem volt, mert a felebbezéshez becsatolt hitelesített anyakönyvi kivonat szerint, nem érte el a 24 éves kort és mert az 1883. évi I. t.-czben előirt és szükséges minősítéssel nem rendelkezik. A felebbezés- ből közöljük a felebbező törvényhatósági bizottsági tagoknak, a következő, mindentekintetben helyes érvelését: „Mi mégis azon tényért, hogy kiskorú és képesítéssel biró egyén lön megválasztva, s igy törvénytelenség követtetett el, tisztán a főispán urat okoljuk, mert a kijelölő-választmány elnöke, s egyébként nem ugyan bizalom, — de törvénynél fogva,— sirj, Sírjatok mind a ketten. Ez illik én hozzám. Az eladósodott, a leszidott, a büntetésekkel agy öngyötrő tt tiszt urnák egy cseléd, meg a privátdiner zokogja el siri indulóját . . . Nagy, kellemetlen árnyak törtettek be az ablakon át. Mintha szárnyak csapkodását, baglyok huhogását hozta volna hátán a terjengő alkonyat. A szoba falára mázolt stilizált virágok spanyolsipkás brigantifejekké változtak át. A levegőben egy közelgő szerencsétlenség küldte előre borzongását; Richard ur rekedten, fáradtan, ritká- san küldte a szavakat. Nagyon kimerült volt egész lénye. Hallgatni szeretett volna de nem tudott. Ki akarta beszélni fejéből, le akarta beszélni leikéről mindazon gondolatot, amely a nagy lelki viharban váratlanul megrohanta. — Ti itt vagytok mellettem. De hol vannak a szép asszonyok ? —- Hol van büszke mennyasszonyom ? Hol vagy ? ugy-e elhagytál te is a többiekkel — és bezúzta Richárd főhadnagy a nagy festett arczkép üveglemezét. Piros vére kicsordult ápolt, fehér kezéből — Hol vagytok ti pajtások? Kőnnyüvérü tiszt urak. Fess katonák. Ezt még a ti egészségtekre és a tietekre szép asszonyok, kik ez útra segítettek. Ti egy gyors mozdulattal ellibbentek a kanyarodon, mig én a gödörbe zuhanok és a telt üveget odavágta az állványhoz, amelyen a pásztorórákról hozott szép asszonyképek díszelegtek. Aztán bele vágódott ő is a boros, véres üvegcserép rn-iszatba. A feszes atilla, a díszes zsinórozat fürdött a piszokban. A földült állványról fejükkel lefelé fordulva bámultak a bortól nedves fotográfiák. a kijelölő-választmány határozatainak mikénti hozata végeredményben csakis tőle függ. A főispán ur nem védhetne magát azzal, hogy a törvény a 24 éves kor elérését világosan nem követeli, mert a főispán ur aki ügyvédi képesítéssel bir, bizonyára lehetetlenségnek tekinti az olyan helyzetet, melyszerint a kiskorú árvaszéki-ülnök saját gyámjának saját ügyében intézkedő hatáskörrel bírjon. Az árvaszéki-ülnökséggel különös vagyoni felelősségek járnak. Tekintettel arra, hogy vagyonjogi teljes felelősség csak a nagykorúság által következik be, bizonyára kétséges lehetett a főispán ur előtt, hogy a kiskorú ülnök korlátolt vagyoni cselekvőképessége és felelőssége következtében az állással járó felel ősség is kisebb mértékűvé nem válik-e annál, amínőt a törvény statuál. A főispán urat nem menthetné azon lehetőség, hogy a folyamodó nagykorának hiányát elnézte, mert hisz a nagykort igazoló okmányokkal a folyamodást felszerelni nem szokták. Ezen lehetőség valószínűsége, eltekintve sok egyéb októl, megszűnik azonnal, amint tekintetbe v esszük, hogy a képesítés hiányának tekintetbe nem vétele által szintén kirívó törvénytelenséget elkövetni kész volt. Igaz, a közgyűlés választ, de a közgyűlés tagjai joggal lehetnek azon véleményen, hogy törvénytelenül jelölés nem történik s igy azon tényért, hogy a közgyűlés törvénytelen határozatot hozott, moraliter nem a közgyűlés tagjai, hanem a kijelölőválasztmány, illetve elnöke a főispán felelős.“ A felebbezők mindezek alapján a belügyminiszternél a választás megsemmisítését kérik. íme egy újabb adat a „nemzeti éra“ hatásáról, a tulipános főispán működéséről, aki azért jött Szat- inármegyébe, hogy „megtisztítsa a közéletet és megszüntesse a korrupeziót,“ Koalicziós hazafí'yak, tapsoljatok! Tulipán Árpád monológja. — Hálátlan ember az a Dr. Vetzák. Kineveztem öt tb. megyei ügyésznek, az öcsikéjót tb. aljegyzőnek, az apját meghívtam ebédre. (Istenem, mennyit evett az öreg !) És a városi közgyűlésen mégis azt indítványozta, hogy a polgári fiúiskola ügyében a miniszterhez, a küldöttséget, nem Én, hanem az aradmegyei főispán vezesse. Csak fiskálisban ne bízzon az ember! Tudom magamról. Halott város. Pangás az egész vonalon. Nagykároly idegenforgalma az 1907, évben. Nagykároly nagyon szegény város. Azt mondhatnék nyugodtan, hogy semmije sincs, mert amije van az egyenlő a semmivel. És hogy a szerencsénk teljes legyen, nemcsak valamivel nem bírunk, de valakivel sem. Ez a két rokonhangzásu szó különben a természetben a sziámi ikrek szerepéhez jutott. Ahol valaki van, oda rendesen valami is téved és viszont. Nincs tehát ok a sorsunk mostohaságán csodálkozni. Nekünk sohasem volt Tisza Kálmánunk, se Fehérváry Gézánk, ami szekerünk elé jó sorsunk sohasem fogott miniszterelnököt, sőt még egy Hiero- nimynk, vagy egy Chorin Ferenczünk se volt, mint például testvérvárosunknak, Szatmárnak. Soha se jutott eszünkbe, hogy egy befolyásos képviselőt válasszunk. Hát bizony a sorstól teljesen mostohán vagyunk eleresztve. Mondhatnék ugyan, hogy volt egy Gróf Károlyi Istvánunk. De ... a halottakról vágy jót vagy semmit. Salamon Tera, a szerelmes cselédleány, a sokszor fölpofozott, de hűséges István néztek egymásra egy darabig, aztán lekuporogtak a földre. Szolt Tera: — Főhadnagy ur, ne sírjon. Ez úgy fáj nekem, főhadnagy ur, lássa, én szeretem magát. Jöjjön mulassunk, mint máskor. A szobában kellemetlen koromszag terjengett. Fojtogatta a torkukat. A meggyujtott lámpából füstfelhő párolgóit ki és lassan, szitálva rakódott arezukra. A főhadnagy teste gyámoltalanul összerándult. Megbénulva nézte a két cseléd. Összetörte őket a nagy ur nyomorúsága. Bűnösöknek érezték magukat. Valósággal mentegetőzni szerettek volna, mintha mindenért ők lennének felelősek. A szobában nagyobb tért foglalt el a gőz. A nehéz csöndet kínosan törte meg a zokogás és az automatikusan fölhangzó szó: —- Főhadnagy ur, főhadnagy ur . . . Hajnalkor aztán kiment Richárd főhadnagy a város mellett fekvő erdőbe. A nagy semmibe föloszlott lelke tudná csak megmondani, hogy a sok szép asszony, a sok jó pajtás közt volt-e csak egy is, akire felvilágosodott lelke szeretettel tudott volna gondolni. Volt-e csak egy is, akinek arcza fölmerült előtte, amikor a csövet szivének illesztette. ... A kutyája holttestét kihűlt teteme mellett találták meg . . . Salamon Tera, a kidolgozott kezű cseléd, pária, lenézett rabszolga, meglátogatja vasárnap délutánokon jeltelen sírját és fizet a gondozásért nyolezvan krajezárt havonta.
