Nagykároly, 1908 (3. évfolyam, 1-35. szám)
1908-07-01 / 24. szám
Nagykároly, 1908. julius 1. V ------------------------------------------.-----11 1. évfolyam. — 24. szám. NAGYKÁROLY Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLYBAN, Szőlö-utcza 4. szám. Előfizetési árak: Egész évre 8 Kr félévre 4 K, negyed évre 2 K, egyes szám ára 20 fillér. Megjelenik minden szerdán. Fürdői levél. Tegnapelőtt a következő levelet kaptuk: Tisztelt Szerkesztő ur! Júliusban a gubások és a gesztenyesütök kimennek a teljes díszben pompázó erdőbe és felakasztják magukat. Én nem szoktam ilyesmit cselekedni. Ragaszkodom az élethez, mint Falussy Árpád a föispáni méltóságához, vagy mint egy szám- tiszt, aki a sződavizes málnaszörpöt szalmaszálon át szürcsölgeti és feleségét csak minden hét csütörtöki napján szereti. Mert szép az élet, még akkor is, ha a „nemzethy uralom“ tartja kezében a gyeplőjét, ennek az agyon sanyargatott, lóvá tett országnak. Bizony szép az élet csak az emberek gyávasága, baromi tunyasága teszi ruttá, unottá. Az „isten képmására“ teremtett ember, a „teremtés ura“, mint a birkanyáj, önként megyeri a bitorolt hatalom vágóhidjára, miközben a mészáros dicsőségét béged. Júliusban más egyéb is történik. A halál bizonyosságával jelennek meg a lapokban a tanév befejezését jelentő és a tanításról elmélkedő cikkek. Lírai hangulatban tartott hagyományos szamárságok, melyek mind oda lyukadnak ki, hogy a szülő gyermekeit ne urnák, hanem iparosnak nevelje. Mintha bizony a mai kisiparos nem olyan nyomorúságban tengődő páriája lenne ennek az országnak, mint az úri proletár. A példákért nem kell messzire mennünk. Nagykárolyban valamennyi éhbéren tengődő rendőr, hivatal- szolga, vasúti kocsitoló, ujságárusitó mind iparos volt ezelőtt. Máshol is igy van ez, és igy lesz mindaddig, amig osztályuralom lesz. Nem az a baj, amiről a különleges, frázis-halmazokból álló nyári újságcikkek panaszkodnak. A tanítás rendszere az oka a Felelős szerkesztő és laptnlajöoaos: ROSENFELD ZSI6MOND. mai társadalom züllöttségének, akaratképtelenségének. Mindenre tanítják a tanulót, csak arra nem,, hogy embernek tekintse magát, akinek, ha kilép az életbe, nemcsak kötelességei, de szent jogai is vannak. Á inai tanítás nem ad alkalmat a tanulónak, hogy megismerje önmagát, ennek pedig természetes következménye, hogy nem 4udja emberi értékét megállapítani. Az iskolák felett a kon- servatismus sötét szelleme lebeg. És a világosságot eltakaró fekete szárnyakat még jobban kifogja terjeszteni a kalksburgi népiskolai reform, amelyet messze kiható vívmányként akarnak beadni a gondolatmentes agyú embereknek. A huszadik század valóságos arculcsa- pasa, hogy ma a villany korszakában, a drótnélküli táviratozás idejében még valóságos harcot kell folytaim a liberálizmusért. Azon eszmék terjesztése érdekében, amelyek a feudálizmus, arisztokratizmus, vakbuzgóság, türelmetlenség, monopolizmus, privilégiumok, hatalmi gyámkodás, kasztszerüség, előjogok s a jogegyenlőtienség megszüntetését célozzák, s az igazságosság, észszerüség, szabadság és jogegyenlőség alapján v<üó fejlődést és haladást kívánják biztosítani. Ilv körülmények közölt nem lehet csodálkozni, hogy a butaság vámszedöi kétségbe esve ragaszkodnak jogin au pozíciójukhoz és kigyót-békát kiáltanak 'a Tadikális p&Igúrjágra, akik a liberálizmus diadalára törekednek. Julius hónap természetrajzához tartozik még a fürdői levelek Írása. Unalmas, nevetséges dolog. Arra valók csupán, hogy a világ értesüljön, miszerint „közéletünk kitűnősége“ melyik drága üdülőhelyen piheni ki a nagy semmittevés fáradalmait. Fürdőkben vannak tehát az emberek. Már t. i. azok, akiknek telik a költségre. HIRDETÉSEK a kiadóhivatalban jutányosán vétetnek tel. „Nyiittéi“ so a 60 fillér. — Kéziratokat nem adnak vissza. Egyes példányok kaphatók Csókás L. és Eigner S. kőnyvkereskedóssbeu. Akik részére most aratják Migyarország legnagyobb kincsét, a kenyéradó búzát. Mert ezeknek aratnak; meg a nagybirtokos föne- mességnek, a papságnak és általában a latifundiumok osztályának. Mi, az országfentartó nép, idehaza kuksolunk és hálát adunk az istennek, hogy élünk és nem köhögünk . . És szivszorongva lessük, vájjon jut-e az aratásból nekünk is annyi, hogy nyomorult életünket tovább tengethetjük. Mert az idén rossz termés lesz, de ezt csak mi fogjuk megsinyleni, amennyiben az árkülönbözetet mi fizetjük majd meg. Nem vagyok fürdőben és mégis fürdői levelet írok. Ez divatos és sokkal célszerűbb, mintha pl. novellát Írnék. Teszem azt, végre- hajlási novellát, amilyet Günther irt. Ez a nép érdekében lett volna és ezért leszavazták az „önzetlen“ hazaffyak. Ám ez az irás mégis fürdői levél, mert fürdői kosztümben Írom. Magam vetkőztem meztelenre; mert miért várjam be, míg Wekerle felemelt szeszadója révén mások húzzák le rólam a ruhát ? A viszontlátásra az őszig! Históriai ősz lesz. Állítólag akkor fogják a dunaparti palota kúpját az általános választójog törvénye előtt megnyitni. Tegyék is meg. Mert ha nem — azt hallom — akkor baj találna lenni — Ázsiában. Tiszteletiéi : Egy nagykárolyi polgár. Csökken a kivándorlás. 1908. január 1-től a mai napig, tehát éppen egy fél évi idő alatt 450 ember vándorolt Amerikába, örvendve mondják erre koalicziósék : Csökken a kivándorlás, mert a nép kezdi belátni, hogy az édes haza stb. Mi pedig azt mondjuk, hogy a kivándorlás azért csökken, mert már alig van idehaza TARCZA. Uj kor. Udvarunkban a diófa alatt, Talált reám tegnap az alkonyat. S mikor a Nap a semmiségbe hullt: Egyszerre csak előttem állt a Múlt. Ruhája rongy; a szeme beesett. Rám nézett szomorún és könvezett. Nagysokára megszólalt az alak : — így kell, hogy téged viszontlássalak L? Hol az eszmény, a vágy, a cél, a hit ?. Amik színesre festék álmaid. Hol az asszony, kinek tele lelkét Az őserők lelkedbe lehelték ? A lázitó szent dalok hol vannak? Izzók, miktől bilincsek olvadnak, S felkél a Nép, mint zajgó óceán És Igazság fakad véres nyomán . . . Hol vannak, hol ? Hiába kérdezem : Sorsod nem uj, kifosztott a Jelen. Yégbucsura jöttem hozzád most el. Ó, feledj engem emlékeimmel. Beteg vagyok, megőrlött az Idő. Elpusztulok. De tied a Jövőt A Holnap! mikor győzni fog a Jog. S a régi rendet tartó oszlopok Összedőlnek rettentő robajjal . . . Uj kor támad, — az lesz majd a hajnali . Rosenfeld Zsígmond. A síron túl. Mese. Irta : Siovics Fedor. Nem tudom hogy meddig, de bizonyára nagyon sokáig nyugodtan pihentem egy domb oldalában. Egyszer aztán emberek jöttek és én végtelenül egykedvűen tűrtem, hogy az ásóikkal egy szekérre hányjanak. A szekérnek deszkaoldalai voltak, egészen olyan volt, amilyenekben a sárt, az agyagot, a homokot szállítják. Aztán el- döczögtem vele. A fák zöldek voltak merre mentünk, a hegyek szabálytalan kupalakuak, az eső perniezett ... A lovakat ostorral ütötték, de azok csak a farkukkal csapdostak . . . Egy városba értünk és egy nagy udvaron megállóit a szekér. Két kerekét kivették és engem kiborítottak a nedves tőidre. Az udvaron bokrok, fák voltak, de egy ház is. A házat korinthusi oszlopok tartották, de az akanthus-levelek meg voltak repedezve. Apró magaslatokon csinált romok pironkodtak, a bokrok közül előfeketéllett a Praxiteles Hermese. Minden, minden olyan, mint amikor én is kenyérért véreztem és gondolatoknál melegedtem. íme az ostor és a lovak csak a faikukkal csapdosnak . . . Romcsinálmányok uralkodnak a magaslatokon, az ízlés papjának udvarán. Már jött is a szobrász. Bársony zekében persze, széles kalappal persze. Pénzt adott a szekereseknek, akik szalonnát ettek fekete kenyér- í rel és az eső kalapjukról reácsurgott a fekete j kenyérre és a szalonnára. * A szobrász babrált velem, gyúrt, piszkált, simított, de én nem bántam semmit. Ezt én igy hittem amig éltem és hittem. Burgonyát vetnek belém, vagy téglát égetnek belőlem ; mindegy. Evőé, éljen tehát az élet, de én azért csendesen és elég gyáván éltem. Hurrá, hurrá, éljen az élet és mamlaszkodtam . . . Igen, ezért a langyos óvatosságért megérdemelnék most valami büntetést. Legalább hogy furdaljon a lelkiismeret vagy mi. De úgy látom, igazságom volt. Semmit sem érzek. Ez az ember babrál velem és ismerős zsinórokat formál belőlem, rajtam. Csizmát, a csizmára sarkantyút. Ha nagy ember lettem volna, most az a szerencse is érhetne, hogy saját magamat formálná belőlem. De nem. Nem is voltam még bátor ember sem. Mitől féltem ? . . . Most bajuszt csinál nekem ... Mi leszek ? . . . Már ló nem leszek, se Ciceró. Nagyon gyáva voltam . . . Mitől féltem ? Most meg fogok bűnhődni . . . Kinyílt egy ablak a műteremben és én láttam magam az üvegben . . . És amióta künn feküdtem és elporladtam, amióta kiástak és a szekéren idehoztak, most éreztem, igazán éreztem szégyent és keserves indulatot . . . Láttam magam az ablaküvegbe . . Büszke, gőgös pózban tartottam akadémiás merevségű kezem, a lábam csodálalos félszegen lépett a dobogóra. És láttam az arczom és végig nyilallott rajtam a szégyen . . . Én, én kell hogy hirdessem ennek az üres- fejű kortesnek a dicsőségét. En rajtam keresztül kell, hogy az ízléstelenség a bárányfelhőkre bőgjön? Ez a hazaparczellázó. ez az agyvelőuzsorás. hisz ismerem jól ezt a paragrafus-szédelgőt . . . És; éppen én ?! És leleplezték a kitűnő államférfiul, a humánus és nagyszivü embert . . . Újságíró koromban utálattal irtain az uzsoráiról, a kis és nagy panamáiról, nyomorúságos áldozatairól és fekete májáról, most meg; felmagasztosult ábrázattal, lelkes ],úthosszái, a hazaszeretet nemes zsinórai- val feszülő nadrágomon hallgattam gaz és vakrabszolgák himnuszait róla . . . Nagyon, nagyon gyáván éltem, megérdemeltem ezt a büntetést . . . n
