Nagykároly, 1906 (1. évfolyam, 1-32. szám)
1906-11-27 / 28. szám
NAGYKÁROLY. tani elismerő oklevelét, mert két fia van s nem tudná melyikre hagyni. A f. évben még 144 cseléd és 127 gazdasági munkás kap jutalmazást és kitüntető oklevelet. Darányi földmivelésügyi miniszter azért most felhivja a vármegyék főispánjait, hogy a jutalmazásra nézve az előmunkálatokat már most tegyék meg, úgyhogy a jutalmak még ez év végén kioszthatók legyenek az arra érdemeseknek. Jakabhoz. — Énekli: a Szatmárvármegye" — Jó Nagy László, pardon: Jakab! Ne törjön ki soha nyakad. Mert ha a nyakad kitörne: Mi volnánk végleg letörve ! A lelket bennünk te tartod; Te szolgálsz nekünk fakardot. Hogy e kardnak nincsen éle: Bizony nem törődünk véle. Jó Nagy László, pardon: Jakab! A széltől is óvjad magad. Mindig friss erőben maradj. Addig vagyunk: a mig Te vagy! A szatmári megyés püspök városunkban, Dr. Boromissza Tibor Szatmár uj püspöke, ki vallásának tanításához hiven, a felebaráti szeretet igéinek hirdetésével foglalta el kiváló méltóságát, vasárnap, folyó hó 25-én városunkban időzött. A szatmári egyházmegye ujjőpásztora nem hivatalos minőségben, hanem csupán egy magán jellegű és városunkban nem nagyon népszerű egylet, az Oltáregyesület meghívására jött el hozzánk. Ezen körülmény és a rendezőség felületes és tapintatlan eljárása okozta, hogy a főpásztor fogadtatása és ünneplése nem volt oly általános és intenzív, mely őt egyéniségénél fogva megillette volna. A vasárnapi eseményekről részletes tudósításunk a következő: Dr. Boromissza Tibor püspök Pemp Antal prealá- tus-kanonok, Dr. Hámon Róbert püspöki titkár, Zaho- ránszky István és Jaklovits György Jézus-társasági atyák kiséretében reggel V2 8 órakor a gyors vonattal érkezett Nagykárolyba. Fogadására a vasúti állomásnál megjelentek: De- midor Ignácz rendőrkapitány, Dr. Titz Antal kegyesrendi házfőnök és Varjas Endre káplán. A főpásztor a fogadására megjelentekkel szívélyesen kezet szorított és ruganyos léptekkel a kijárat felé ment, ahol Dr. Falussy Árpád fogatára ült és kíséretével együtt a fellobogózott Kálmánd-utczán át a Piaristák rendházába hajtatott. 9 órakor a főpásztor a róm. kath. egyházban 20 papból álló fényes segédlettel ünnepélyes szent misét mondott. Az isten-tiszteleten a róm. kath. hívők a szokottnál nagyobb számban vettek részt. Mise után végig hallgatta Dr. Tietz Antal helybeli plébános és házfőnök szent beszédét, melynek végeztével kocsin a zárdába ment. Az Oltáregyesületnek a zárda nagytermében rendezett kiállítást rövid beszéddel «nyitotta meg és a kiállított tárgyakat (misemondó ruhák, oltárteritők stb.) megszentelte. Pár percznyi ott tartózkodás után meglátogatta a vármegyeházánál Dr. Falussy Árpád főispánt és llosvay Aladár alispánt. A vármegye házától a grófi kastélyhoz hajtatott, ahol, minthogy Gróf Károlyi István Budapesten tartózkodik, névjegyét adta le. Délután 2 órakor kezdődött a piaristák rendházában a tisztelgő küldöttségek fogadása, a következő sorrendben: 1. A helybeli piarista tanári kar Dr. Tietz Antal házfőnök vezetése alatt. 2. A helybeli gör. kath. egyház tanácsa és iskolaszéke Ardelán Corioíán vezetése alatt. 3. A honvéd tisztikar Tanárky Béla vezetése alatt. 4. A pénzügyigazgatóság képviseletében Plachy Gyula. 6. A helybeli róm. kath. egyház tanácsa és iskolaszéke Balogh Kálmán ügyvéd vezetése alatt. 6. A helybeli róm. kath. tantestület Kruppa Mihály vezetése alatt. 7. A helybeli kath. legény-egylet küldöttsége Horváth Jenő vezetése alatt. 8. Nagykároly város tisztikara és képviselőtestületének küldöttsége Debreczeni István polgármester vezetése alatt. 9. A helybeli vasúti tisztikar Aczél Ferencz állomásfőnök vezetése alatt. A küldöttségek fogadása után egy fél óra múlva kezdetét vette a diszebéd, melyen a főpásztoron és szatmári kíséretén, valamint a ház tagjain kívül hivatalosak voltak és megjelentek: Dr. Falussy Árpád főispán, llosvay Aladár alispán, Debreczeni István polgár- mester, Demidor Ignácz rendőrkapitány, Szabó Pál kir. járásbiró, Tanárky Béla őrnagy, Balogh Kálmán ügyvéd, Plachy Gyula pénzügyigazgató, Péchy László főmérnök, Aczél Ferencz állomásfőnök, Schnébli János postafőnök, Dr. Aáron Sándor orvos, Nemestóthi Szabó Antal kir. közjegyző és Dr Hirschler József kolozsvári plébános. Toóth Sándor uradalmi intéző távolmaradását kimentette. Ebéd közben az első pohárköszöntőt Dr. Tietz Antal mondotta a püspökre, megköszönvén neki a megtiszteltetést, melyben látogatásával a rendházat részesítette. Majd Dr. Falussy Árpád főispán emelkedett szólásra és Dr. Boromissza Tibor püspököt, mint egyházmegyéje elfogulatlan, modern gondolkozásu atyját éltette. Ä harmadik és utolsó tósztot maga az ünnepelt főpásztor mondotta.' Köszönetét fejezte ki mindazoknak, a kiknek szívélyes fogadtatásában részük volt. Fogadta és ígérte, hogy bárki és bármely ügyben fog hozzá fordulni, nála mindenkor segítő támogatóra fog találni. Az ebéd kedélyes hangulatban délután 5 óráig tartott. Ebéd után a püspök átöltözött és látogatásokat tett. Meglátogatta: Debreczeni István polgármestert, Báthory István gyógyszerészt, Péchy László főmérnököt, Balogh Kálmán ügyvédet és a Kath. Legény Egyesületet. Este 6 órakor megjelent az Oltáregyesület felolvasó estélyén, melynek végeztével kíséretével harangzúgás közben a fényesen kivilágított Kálmánd-utczán át a vasúthoz hajtatott és a 8 órakor induló gyorsvonattal, bizonyára kellemes benyomásokkal telten, székhelyére, Szatmárra utazott. A helybeli vasúti indóházban nagy néptömeg várakozott, kik a távozó püspököt lelkesen megéljenezték. A „Magyar-Király“ kávéházitól. — Miben hasonlatosak egymáshoz Kelemen Samu szatmári képviselő és Kovács Dezső helybeli ügyvéd ? — Ezelőtt mind a kettőt „Kóhn“-nak hívták. — Dehogy. Kelemen Samu azt hiszi magáról, hogy ő tengerész, Kovács Dezső önmagáról szintén azt hiszi, hogy tenger-ész. A bokréta első szála. Hogy bűnhődnek Nagykárolyban a darabontok. Egy áthelyezés története. Amikor a darabont kormány befejezte gyalázatos működését és kreatúrái vissza sülyedtek a homályba, melyből származtak, hatalmas mozgalom indult meg az egész országban, melynek czélja az lett volna, hogy megtisztítsa a közéletet mindazon szennytől, mely a hazaáruló bitangok működése után még itt-ott megmaradt. Szatmármegyében az általános tisztítás szükségességét a legvehemensebben Dr. Falussy Árpád a nemzeti kormány által kinevezett uj főispán hirdette. Nemcsak hirdette, de annak radikális keresztülvitelét is magára vállalta. Székfoglaló beszédében, az alkotmány visszaállítása után megtartott első közgyűlés elnöki megnyitójában és azóta folyton azt hirdette, hogy a közélet teréről elfogja söpörni mindazokat, akik a lezajlott örökké gyászos emlékezetű korszakban a hazaellenes mozgalomban részt vettek, úgyszintén mindazokat akik a hazaáruló brigántikkal a legcsekélyebb összeköttetést is fenntartották. Hogy a gyakorlatban miként bünteti a jó orgá- numu főispán a volt darabontokat, annak illusztrálására elmondjuk a következőket: Bakó Bálint 11 év óta a nagykárolyi kir. járásbíróság végrehajtója. Ez az állás évi 6—7000 korona jövedelmet hoz. Felesleges hangsúlyoznunk, hogy ilyen összegből rendszeres beosztás mellett fényesen, úri módon meglehet élni. Bakó Bálint azonban kényszerűségből már régóta megakar válni ezen állástól. Ezt igazolja, hogy már többször, a mostani jövedelmének még harmadrészét sem biztositó másnemű állásokra is pályázott. Hogy mi az a „kényszerűség“ ez nem tartozik szorosan a tárgyhoz. Szükség esetén talán majd ezeket is nyilvánosságra hozzuk. Az abszolutizmus ideje alatt, Papp Kálmán Szat- márvármegye főhajduja határrendőrségi kapitánynyá lett kinevezve. A várnagyi állás tehát megüresedett. Közben Nagy László Szatmár vármegyébe királyi biztossá lett kinevezve. Bakó Bálint alázatos, könyörgő instantját nyújtott be hozzá, hogy nevezze ki őt vár- nagygyá, kijelentvén az instáncziában, hogy mindenre kész engedelmes szolgája lesz a királyi biztosnak. A Barabás—Méray-féle béketárgyalások megkezdése után Nagy László ösztönszerüleg megérezte, hogy hatalma veszve van. Bakó Bálint folyton nyomában volt és sürgette kinevezését. A legutolsó pillanatban aztán éjjel 10 órakor, Nagy László Schöberl főispáni írnok lakására küldött. Felhivatta magához és lediktálta neki a Bakó Bálintnak Szatmármegye várnagyává történt kinevezéséről szóló okiratot. Aztán aláírta, megpecsételte. Bakó kerestek volna egy farkast annyi ezer hold erdőségben ? Hisz ha megtörtént, hogy valami sikerült hajtást csináltak, akkor is más ártatlan ordas került puskavégre ; az igazinak, a borjú-gyilkosnak, nyomát se látták ; valahol a harmadik határon leste a borjut, ki tudja, merre ? 1. .. Mikor azután késő ősz lett és a lábas jószágot nem hajtották ki többet a mezőre, az erdei legelőre : megnyugodott az aggódó nép. No hála Istennek, tavaszig békében lehetünk a borjú-gyilkostól, mondogatták. Az pedig kapta magát és azt gondolta, hogyha a hegy nem megy Mohamedhez, hát majd Mohamed megy a hegyhez. Egy éjszaka beleszólott a nagy örömbe, megnyugvásba. A faluszélén kiásott egy pa- ticsfalu istállót és megfojtotta benne a borjut. A tehénnek csodálatosképen egy szál szőrét sem sértette meg. Csak attól volt csupa seb a szegény pára oldalbordája, csípeje, hogy a nagy rémületében, mikor ott érezte maga mellett a borzasztó hóhért, nekiszorult a falnak és halálveriteket izzadva igyekezett elszakítani a kötelét. Összetörte magát. A szürke hóhér pedig amint jóllakott, rögtön tovább is ment. Csak a sárban hagyott nyomai mondtak el, hogy micsoda vendég járt ott az éjjel az istállóban. Ez mér igazán sok volt. Most már tenni kellett valamit, mert legközelebb már csak az az uj dolog történhetett, hogy a szörnyű fenevad betör a lakóházakba és kiviszi a bölcsőből a szopós gyermeket. Raktak neki tőrt, ástak neki vermet, kiállott három kerülő lesre, még egy mozsárágyut is megtöltöttek ellene ; az erdész sztrichnines vacsorával kinál- gatta. Hiába 1 A hóhér megint csak olyankor jelentkezett, a mikor senki se sejtette. Karácsony tájon ismételte a manipulácziót a falu másik végén. Vagy két héttel később kerültem én oda. Akkor már az egész környék lázadásban, forrongásban volt. Egy vén kocsisom volt; őszbecsavarodott szép magyar ember, olyan hanggal, mely becsületére vált volna a legvénebb fagótnak. Azt mondta a kocsis — Vigályosnak hívták — hogy a pipától van az. Én tudtam, hogy inkább a szesztől van, hanem az nem tett semmit. Holt részegen is jobb kézben volt nála a gyeplő, mint más józan embernél. Azt mondja nekem Vigályos: no ténsuram, majd mi avatkozunk be a borjú-gyilkosnak a dolgába. Itt van-e a bagaria-csizma ? Huzza fel. Az persze, hogy ott volt, de én el nem tudtam képzelni, hogy mit akar az öreg olyan rögtönösen ? Hisz, csak nem tudta ott az erdőben, a farkas hazájában a járást ? — Mindegy az —■ azt mondja, tudja az öreg Vigályos, hogy mit csinál. Csak ne tessen szólni senkinek egy szót sem ; próbálunk valamit; ha nem üt be, legalább ne nevessenek ki. — Na jól van öreg, ha csak a vállalkozáson múlik, én vállalkozom, de ha bolondot csinál kend, el lehet készülve, hogy megdögönyözöm. Vigályos csak mosolygott és dörmögött erre a fenyegetésre. A vén kujon vagy tizenöt évig erdőkerülő volt Hadikeknal, ott valami suskust csinált, elcsapták, azóta kocsiskodik. Rám adta bizony a bagariát, de még a báránybekecset is. Felöltöztetett, mintha egy kis északsarki expediczióra mentünk volna. (Majdnem arra mentünk.) Ő csak a gubáját kanyaritotta a nyakába és nekikapaszkodott egy kampós juhászbottal a hegynek. Kivezetett az erdőszélre, ott meghurczolt egy nagy karikában a falu körül; szép friss hó volt, teleszórva mindenféle állatnyommal; vagy három-négy farkastalp is került elénk, abból Vigályos kiválasztotta a legnagyobbat (a bal első láb egy körme hiányzott) s elkezdett azon a nyomon vezetni, be az erdőbe. No ilyen módon se vadásztam én még farkast, de már csak hagytam az öreget, ki tudja, mit tervez? Hátha van valami gondolat abba a gubaczos fejében ? Volt bizony. Mikor egyszerre egy pataknál eltűnt előttünk a nagy gaz között a nyom, Vigályos keresett egy lejtő- sebb tisztást, a honnan köröskörül jó száz lépésnyire lehetett látni és annak a szélén beállott a csere mögé. Intett, hogy menjek oda mellé. Kérdezni akartam, hogy mit csinálunk itt ; csak a szájára tette a kezét és felhúzta a szemöldökét, a mi azt jelentette, hogy most „c s i 11.“ Na jól van, hát én már azt sem bánom. Ha bolond voltam, hogy erre a vén bagolyra hallgattam, most játszom végig az egész komédiát. Vigályos kihúzott a gubája ujjából egy-egy csomó szalmát, azt elrendezte szépen lábaim alatt, hogy a mozdulatlanságban meg ne fagyjam. Vártunk. Eltelt egy egész óra, akkor felkelt a hold. Egyszerre tündéri szép januárusi éjszaka lett, majdnem minden átmenet nélkül az estéből. A tél halálos némasága terült el körülöttünk. Nincs egy bogár, a melyik elzugna a levegőben, nincs egy madar, a melyik egyet sikkantana ; csak messze, a vágásban vakog, kuhukol a hold felé egy szomjas róka. Ha nem lennék olyan rajongója a természetnek, kifagyott, volna a lelkem ebben a sivár világban. így a nagy csodálat, amivel a tél szépségeinek adóztam, lelkesített, felmelegitett. Egyszer ráteszi kezét a vállamra Vigályos és odasug halkan, mint egy gondolat: „legyen csendesen, most kezdem ! ... Azzal egy nagyot lélegzett s két tenyerét horpadt formában a szája elé tette. A következő perczben úgy tetszett, mintha egy félesztendős borjú bődült volna meg mellettem, tiszta, erős hangon. A csendes téli levegőben bizonyosan elhallatszott az egy negyedórányira, farkasfülnek egy* félórányira is. Nagyszerűen utánozta a borjubőgést. Most már könnyen kitalálhattam, hogy mire gondolt az öreg Vigályos. Tíz perez múlva megint megbődült, kétszer-há- romszor egymásután. Még azt a szívó, tüdőbeteg hör- géséhez hasonló hangot se hagyta el, a mit a szarvas-
