Nagykároly és Vidéke, 1918 (34. évfolyam, 1-53. szám)
1918-12-25 / 53. szám
XXXVI. évfolyam. Nagykároly, 1918. december 25. dft-ik ^zám NAGYKÁROLY ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. legjelenik minden ««ecrfán. Előfizetési árak: ligásé évre.................... ts* í rr o Fé lévre ........................ • 6’- , Negyedévre.................... . 3-- „ Egyes szám.................... .-•30 „ Tanítóknak egész évre . . io-~ , Ftisztrkesztö: Dr. Adler Adolf Felelős szerkesztő: Rédai Károly. Laptulajdonos és kiadó : „fíagykarolyi Petöfi-rsyomda Részvénytársaság“. Szerkesztőség: Kossuth utczst 3. r- Telefon T Kiadóhivatal: Széchenyi-utca 37. — Telefon 76. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Hyllttér sói a 50 fill. Kéziratok nem adatnak rluu. Hazatért hős iíjainkhoz! Isten hozott, fiuk, drága ismerősök! Isten hozott, fiuk, szép daliás hősök I Kedves köszöntéssel hadd szállók hozzátok, — Mint mikor megérkeztetek — az édes anyátok. De hát hogy is mondjam, de hát hogy is kezdjem? Szó helyett mind, de mind ölelni vén’ kedvem Meleg szeretette], örömkönnyel, szótlan, — Hisz az ölelésben sok-sok meleg szó van. Ide, ide mellém, hadd lássalak sorba: Ti vagytok-e, akik elmentetek sorba. Nótás, játszi kedvvel idegenbe, messze, Tréfálkozni a halállal reggel is, meg este ?! Ide, ide mellém, hadd nézzem orcátok: Piroslik-e rajta pirosló rózsátok? Ragyog-e ragyogón szemetek beszéde? Nem fáradt el a halállal farkasszemet nézve ?! ?! Ide, ide mellém, aztán szépen, sorba, Vitézi rózsátok fűzzetek csokorba, Aztán váltsátok fel bús emberi szóra És sueogjon piros mesét ajakatok szója. Fiuk !. .. mikor leszállt az alkonyat csendje, Reátok gondoltunk a ránkszakadt csendbe. Halvány hold sugarán nálatok időztünk, Rezgő csillag fényén szép álmokat szőttünk 1 Ha jött a vasárnap s tálba ízes étek, Á kerek asztalnál apró kis testvértek Azon civakodtak, azon vitázának: Kinek is kínálják legeslege]őször a párolgó tálat. Aztán, jó anyátok kanalat merítve, Oda szedett, ahol nektek volt terítve. """ ' ' Az apró-sseprők is csengő hangon szólva Kinálgaitak, mintha bátyjuk idehaza volnál De legszomorubb volt mindig a Karácsony, Nem osztozhattunk az ünnepi kalácson. Nem gyújthattuk együtt a gyertya világát, Nem diszitgethettük zöldelő fenyőfa csecsebecsés ágát. S mig ti ez estén is vívtátok a harcot, Megcsókoltuk helyettetek a sok babaarcot. És amig patakzott szemünk könnye árja: Gyászszalagot is kötöttünk a karácsonyfára. De mégse, azért se, de mégse mondjátok, Sírja a mankótok, testi csonkaságtok, Hozta a hir szárnya, világ beszél róla . . . Hadak utján ti voltatok a pünkösti rózsa! Most már nem baj semmi, csakhogy itthon vagytok S anyátok arcára csókokat rakhattok, Csakhogy elűztétek szent szomorúságát S visszaadtátok a szive vidámságát! Fiuk, ti hős fiuk, hej, hogyha tudnátok: Értetek a mennybe mennyi ima szállott 1 Hány szemről lopta el aggódás az álmot, Hogy virrasztóit felettetek az édes anyátok! Fiuk, ti hős fiuk, hej, ha sejtenétek: Milyen bús volt itthon értetek az élet! Szó is alig hangzott » pattogó tűznél, S az is arról, mit csináltok ti a tábortűznél?! Most már csókoljátok ti magatok őket, Vegyetek nékiek zöldelő fenyőket, Színes játékokat aggassatok rája, Hogy szép legyen mindnek a karácsonyfája. Fiuk 1 . . . érkezésiek nagy örömmel zengem S a magas mennyekre esengve-esengem: Értünk kapott szent sebetek boruljon virágba, Mindörökre emlegessen, a szive szerint szeressen, magyarok hazáj Osillagragyogásból olvasom jövőtök: Tőletek tanulnak hősködni a hősök. S mig itt, lenn e földön véres rögön jártok, Mennyből az angyalok rózsát szórnak rátok. És ha majd indultok utolsó rapportra S megnyílik a fénylő, a mennyei porta, Nóktek mondja Isten: Drága sok vitézem, Hogy kitüntesselek, se égen, se földön annyi díszes éreml Kürthy Károly.
